Három atomrobbantásra készül Észak-Korea

2006.10.19. 08:54
Az amerikai hírszerzés is megerősítette Phenjan állítását, hogy Észak-Korea három kísérleti atomrobbantás előkészületeit kezdte meg. A sztálinista állam rakétakísérletekre is készül. Az amerikai külügyminiszter keményebb szankciókra próbálja rábeszélni Dél-Koreát, Kínát és Oroszországot.

Legalább három kísérleti atomrobbantásra készül Észak-Korea, jelentette be Phenjan a kínai vezetésnek. Az amerikai hírszerzés műholdfelvételei alátámasztják a sztálinista rezsim bejelentését, három helyszínen is atomkísérlet előkészítésére utaló földmunkákat fényképeztek.

Kudarckísérletek

Az amerikai hírszerzés szerint Észak-Korea rakétabázisait is készültségben tartja, azaz néhány napon belül ballisztikus rakétát is indíthat. Észak-Korea a múlt héten robbantott először atombombát. A nukleáris robbantás tényét már az amerikai hírszerzés is bizonyítottnak tartja, bár az sikertelen volt, hiszen a robbanás ereje az egy kilotonnát sem érte el.

Észak-Korea szeptemberben rakétakísérleteivel vallott kudarcot. A három újabb atomrobbantás ráadásul alaposan megcsapolhatja Észak-Korea atombombakészletét, hiszen a nukleáris kapacitásait figyelembe véve hírszerzői becslések szerint 5-7, de legfeljebb tucatnyi atombombával rendelkezhet.

Se robbanófej, se rakéta

Ezek a bombák ráadásul valószínűleg nem túl fejlettek - az első robbanás ereje még a hirosimai atombombáét sem érte el. A feltehetően nagyméretű szerkezetek nem illeszthetőek az amúgy nem túl megbízható észak-koreai rakétákra. (Az interkontinentális rakétájuk az első teszt során alig ért el az észak-koreai partokig, ahol a tengerbe zuhant, pedig elvileg Alaszkát is elérhetné.)

Az észak-koreai atomkísérletek tehát nem jelentenek túl nagy valós kockázatot. Az Egyesült Államok ennek ellenére szerdán újra biztosította Japánt, hogy garantálja biztonságát egy észak-koreai támadással szemben. Condoleezza Rice Tokióból Szöülba utazott, ahol csütörtökön az eddigieknél keményebb szankciópolitikára próbálja rávenni az Észak-Koreával szemben a hivatalosan még le nem zárt háború ellenére is engedékenyebb dél-koreai vezetést.

Rice pénteken Pekingbe utazik, majd Moszkvában zárja egyeztető tárgyalásait az Észak-Korea lefegyverzését célzó hatoldalú tárgyalások résztvevőivel.

Kína időközben magas rangú követet menesztett Kim Dzsong Ilhez, Észak-Korea visszahúzódó vezéréhez. Tang Jiaxuan exkülügyminiszter Hu Jintao elnök nevében "önmérsékletre intette" a sztálinista vezetést, írja a BBC diplomáciai forrásokra hivatkozva.