További Külföld cikkek
- Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen
- Két holttestet találtak egy repülőgép futóművében az Egyesült Államokban
- Változások jönnek a McDonald’snál, mégsem annyira fontos a sokszínűség
- Meghalt Jean-Marie Le Pen
- Biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a második félév a horvát iskolákban
A titkosszolgálatok elemzői szerint az elmúlt két napban azonban több jel is az újrahasznosítás beindulására utalt - írja a Post. Észak-Korea akár három atombombát is építhet az előállított plutóniumból.
Óvatosan keménykednek
George Bush kedd délutánra egyeztetésre hívta külpolitikai főtanácsadóit, mivel a kormányzat a sürgető jelek ellenére sem döntött még az Észak-Koreával szembeni politikáról. A fő vita, Irakhoz hasonlóan itt is a tárgyalásos megoldást pártoló Colin Powell külügyminisztériuma és a Donald Rumsfeld és "héja" beállítottságú tanácsadói vezetése alatt álló védelmi minisztériuma között zajlik.
A keddi egyeztetésen a Washington Post értesülései szerint egyfajta öszvér megoldás születhet, mely a fenyegetés és beavatkozás elemeit vegyítené a diplomáciával. A tervek szerint a diplomaták immár Dél-Koreát és Japánt is bevonva folytatnák a tárgyalásokat, az amerikaiak pedig keményen lecsapnának az észak-koreaiak fő bevételi forrását jelentő rakétaexportra és drogcsempészetre. (Egy ausztrál különleges alakulat 50 millió dollár értékű észak-koreai heroint foglalt le két hete.) Colin Powell megfogalmazása szerint "ideje, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei meggyőzzék Észak-Koreát: ha felelősségteljesebben viselkednek, a környező országok támogatni fogják őket".
Rumsfeld embargót szeretne
A tanácsadók javaslata ellenére a vita tovább folytatódhat a miniszterek között. A külügy érvei szerint a túl kemény fellépés izolálhatja az észak-koreai vezetést. A védelmi minisztérium szerint az elszigeteltség akár a rezsim bukását is hozhatja - írja a Post. Rumsfeld - aki az elsők között fenyegette háborúval Észak-Koreát - a teljes embargót sem tarthatja elképzelhetetlennek.
Bár a plutóniumtermelés újraindítására utaló jelekből még nem vontak le végleges következtetéseket, Észak-Korea még Pekingben elismerte, hogy valóban rendelkezik atomfegyverekkel. Az amerikaiak így már sürgős döntési helyzetbe kerültek.