Emberjogi harcos lesz a CIA főnöke
A CIA következő főnöke a közelmúltban azt írta a Washington Monthly című lapba, hogy "a kínvallatást semmiképpen sem alkalmazhatjuk, semmilyen helyzetben sem". Leon Panetta ezt a CIA-ra utalva írta, ugyanis kiderült, hogy az amerikai titkosszolgálat a terrorizmus elleni harcban többek között vízbemerítéssel, alvásmegvonással próbált vallomásokat kicsikarni foglyaiból. Panetta most ennek a szervezetnek lesz az első számú vezetője, ami radikális változást ígér a CIA felfogásában.
Leon Panetta olasz bevándorlók leszármazottjaként született 1938-ban Kaliforniában. Politológiát és jogot végzett. A politizálást a republikánus pártban kezdte, és a Nixon-kormány idején több magas kormányzati hivatalt is betöltött. Emberjogi területen működött, elsősorban a déli államokban élő feketék oktatási jogaiért harcolt. Egy ideig ő volt a kormány Emberjogi Irodájának a vezetője, de radikalizmusával magára haragította Nixon elnököt. 1970-ben lemondott hivataláról és 1971-ben szakított a republikánusokkal is, mert úgy vélte, hogy pártja túlságosan jobbra tolódott.
Panetta demokrata lett és 1976-ban elindult a választásokon is, és Kalifornia egyik alsóházi képviselője lett. A következő 9 választást zsinórban megnyerte körzetében. Képviselőként elsősorban költségvetési, szociális és emberjogi területekkel foglalkozott. 1994-97 között ért karrierje eddigi csúcsára, mert Bill Clinton akkori elnök őt választotta kabinetfőnökének, így a Fehér Ház egyik legbefolyásosabb embere volt. 2006-ban a demokraták őt jelölték abba a vegyesbizottságba, ami az iraki politika új irányba terelését határozta meg. Biztonságpolitikai területen ez volt az egyetlen komolyabb megbízatása eddig.
Panetta kinevezése meglepetés az USA-ban, hiszen nem egy titkosszolgálati vagy katonai szakértő került a világ legnagyobb kémszervezetének élére. Ugyanakkor fontos üzenet is Obama választása, hiszen mindenképpen egy békésebb és humánusabb felfogást ígér.