A NATO nem örül Putyin kijelentéseinek

2007.06.04. 18:59
A NATO szóvivője szerint Putyin megjegyzései az európai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban nem építő jellegűek, és nem veszik őket szívesen. Nicolas Sarkozy egyetért a Putyinnal, szerinte is őszinte párbeszédet kell folytatni, bár a francia külügy közleménye szerint az amerikai terv nem befolyásolja az erőegyensúlyt. Londoni nyilatkozatok az amerikai álláspontot erősítették, melyek alkalmatlannak tartják a rakétavédelmi rendszert az orosz rakétafenyegetés elhárítására.

Nem építő jellegű, és a NATO nem is veszi szívesen Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetését, amely szerint Oroszország ismét európai célpontokra irányítja rakétáit, ha az Egyesült Államok folytatja rakétavédelmi rendszerének kiépítését Kelet-Európában, közölte hétfőn a nemzetközi katonai szervezet.

Nem építő jellegű

"Amennyire tudom, az Orosz Föderáció az egyedüli ország, amelyik azon elmélkedik, hogy rakétákkal célba veszi Európát" - mondta James Apparthurai NATO-szóvivő az orosz elnöknek a Corriere della Sera című olasz lap vasárnapi számában megjelent interjúban elhangzott figyelmeztetésére, amely szerint újabb fegyverkezési verseny indulhat meg. "Az efféle megjegyzések nem építő jellegűek, és nem vesszük őket szívesen" - fűzte hozzá a szóvivő.

Előzőleg Nicolas Sarkozy francia elnök sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, fel fogja vetni a Kelet-Európába tervezett amerikai rakétavédelmi pajzs ügyét a G8-országcsoport szerdán kezdődő németországi csúcstalálkozóján. Az orosz elnök "őszinte párbeszédet javasolt. Ami engem illet, őszinte leszek" - fogalmazott a francia államfő.

A párizsi külügyminisztérium hétfőn úgy foglalt állást, hogy "az amerikai terv, abban a formában, ahogyan azt előterjesztették, nem úgy tűnik, mintha befolyásolná az Oroszország és az Egyesült Államok közötti (erő)egyensúlyt". A tárca ugyanakkor elismerte, hogy további, részletekbe menő egyeztetések szükségesek a témában "a felmerülő aggodalmak eloszlatása érdekében".

A rendszer alkalmatlan az orosz rakétafenyegetés elhárítására

Londonban Tony Blair brit kormányfő szóvivője emlékeztetett azokra a korábban már elhangzott amerikai érvekre, amelyek szerint a rakétavédelmi rendszer alkalmatlan az orosz rakétafenyegetés elhárítására. Nagy-Britannia építő módon kíván tárgyalni Koszovóról, Iránról és az egész világot érintő más ügyekről a G8-csúcstalálkozón, jelentette ki. Hozzáfűzte, az európai országokban is megfogalmazódtak aggodalmak, mégpedig az emberi jogokat érintő orosz magatartással kapcsolatban. „Európa nem fog visszariadni attól, hogy hangot adjon ezen aggodalmaknak" - fogalmazott.

Putyin elnök megtorló lépésekkel fenyegetőzött arra az esetre, ha Washington nem hagy fel a rakétavédelmi rendszer Európára való kiterjesztésének tervével. Nem zárta ki orosz nukleáris fegyverek európai célpontokra történő irányzását sem. Reményének adott hangot, hogy az amerikai vezetés megváltoztatja elképzelését a rakétapajzs tervével kapcsolatban, de figyelmeztetett, Moszkva felkészül egy szemet szemért válaszra.

Putyin hosszabb elnöki ciklust akar utódainak

Az orosz elnök támogatja azt a gondolatot, hogy utódai hosszabb elnöki időszakot tölthessenek a Kremlben, mint ő. Vlagyimir Putyin megerősítette, hogy mandátumának jövő májusi lejárta után is részt akar venni hazája politikai életében, de nem tárta fel, hogy miképpen.

"Négy év persze meglehetősen rövid idő... Úgy vélem, hogy a mai Oroszországban öt-, hat- vagy hétéves elnöki ciklus teljesen elfogadható lenne, de a hivatali időszakok számát azért korlátozni kellene" - mondta Putyin. Korábban következetesen elutasított egy olyan alkotmánymódosítást, amely lehetővé tehette volna újraválasztását harmadik egymást követő elnöki időszakra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

tegnap, 19:02

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51