Nagyon egymásra találtak a franciák és a britek

2008.03.27. 19:04
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök csütörtök délután kijelentette, hogy továbbra is bojkottálhatja a pekingi olimpiai játékok nyitóünnepségét, miközben Gordon Brown brit miniszterelnök határozottan kizárt bármilyen hasonló lépést. Az olimpiai szempontjából eltérő vélemények mellett több területen is közös együttműködésről állapodott meg a szerdán kétnapos látogatásra Londonba érkező francia államfő és a brit miniszterelnök. A korábban hűvös viszony feloldását jelzi, hogy a két ország együtt lép majd fel a klímaváltozás, a bevándorlás, és a biztonságpolitika terén, és Franciaország komolyabb szerepet vállal majd az afganisztáni rendezésben.

Csütörtök délután Gordon Brown brit miniszterelnökkel tárgyalt a szerdán Londonba érkezett Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. A tibeti konfliktusról Sarkozy kijelentette, hogy nincs napirenden a pekingi olimpia bojkottja, ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy a helyzet alakulásától függően kihagyja a megnyitó ünnepséget. Erről azonban előzőleg konzultálni fog a többi tagállammal, mivel az olimpia idején éppen Franciaország tölti majd be az Európai Unió soros elnöki posztját. Hozzátette, hogy sem a dalai láma, sem a 27 EU-tagállam egyike sem javasolta az augusztusi olimpiai játékok bojkottját, és nem tett erre vonatkozó felhívást. Brown határozottan kijelentette, hogy Nagy-Britannia nem bojkottálja a játékokat és a ceremóniákat sem.

Az olimpia megnyitó ünnepségének bojkottjában ugyan a két vezető nem értett egyet, de Sarkozy kétnapos látogatása a britek szerint mégis teljesen új korszakot nyitott a két ország kapcsolatában. Részben az iraki háborúról kialakult vita miatt ugyanis az előző francia államfő, Jacques Chirac alatt a rendkívül fagyos viszony volt jellemző. Utoljára tizenkét éve járt francia elnök a szigetországban, írja az AFP.

Brown és Sarkozy megállapodott, hogy évente kétszer csúcstalálkozót tartanak - londoni kommentátorok ezt látványos eltolódásnak tartják a francia-német kapcsolatrendszer korábbi prioritásához képest. Megegyeztek továbbá a fokozott együttműködésről a bevándorlási és a védelmi ügyekben is. A találkozóról csütörtökön kiosztott közös közlemény szerint a két ország például közös repülőgéphordozó-kötelék létrehozását tervezi, amelyet adott esetben EU- és NATO-küldetésekhez használhatnának.

A világgazdaság fontos új szereplői miatt a G8, a világ nyolc legnagyobb ipari hatalma által alkotott csoport kibővítése is szóba került. A közleményben mindazonáltal nem részletezik, hogy mely országokkal bővülhetne a Nyolcak csoportja.

A csütörtöki brit-francia csúcstalálkozót egyébként formabontó módon a londoni Arsenal futballklub stadionjában tartották. Ez Sarkozy külön kérése volt, tekintettel arra, hogy az élvonalbeli angol együttesnek öt francia játékosa, és Arsene Wenger személyében francia szakvezetője van.

Sarkozy és exszupermodell felesége, Carla Bruni szerdán II. Erzsébet brit királynő vendégeként érkezett állami látogatásra Nagy-Britanniába és egy éjszakát töltött az uralkodó windsori rezidenciáján. Szerdán főleg Bruni került a hírekbe, akit azonnal a szívébe zárta a brit sajtó, és szinte minden napilap csütörtöki címlapja a francia elnöknével foglalkozott.

Sarkozy szerdán komoly politikai feltűnést keltő beszédet tartott a brit parlamentben, ahol Nagy-Britannia II. világháborúban tanúsított erényeit méltatta, majd bejelentette, hogy Franciaország támogatni fogja az afganisztáni NATO-missziót. Emellett szorosabb együttműködést sürgetett Nagy-Britannia és Franciaország között az európai ügyek terén, és elmondása szerint az Egyesült Államokat is csak közösen bírhatják rá, hogy lépjen a klímaváltozás kérdésében.