Nekrofília a Szovjetunióban

"Jegyezzék meg, én itt állok maguk előtt, de most elmegyek, és ne csodálkozzanak, ha két-három emberrel jövök vissza." Egy, a Brezsnyevi pangás évtizedeiből itt maradt asszonyság mondja ezt, vagy valami hasonlót. Az utolsó szovjet típusú sorban állunk a kordonnal lezárt Vörös tér szomszédságában, a Történeti Múzeum mellett. Leninre várunk.

A tetejéről integettek

A vezér halála után a "csikorgó, dermesztő hidegben" sebtében ácsoltak össze egy famauzóleumot. Legyünk büszkék, mert a munkában Kun Béla vezetésével magyar kommunisták is részt vettek. Az elhunyt családja és a bolsevikok többsége a balzsamozás ellen volt, Sztálin viszont keresztülvitte tervét, és piramist építtetett Leninnek.

Ettől fogva ez volt a Szovjetunió közepe, az ország vezetői a május elsejei és a november hetedikei díszszemléken a mauzóleum mellvédjéről integettek a népnek és a kremlológusoknak.

Nehogy felrobbantsákk

A rendőrök engedik be a térre azokat, akik még a huszonegyedik században is Lenint (vagy a szerepét alakító viaszbábut) szeretnék látni. A szovjet típusú hivatásos sorban állók turistákra vadásznak és fejenként száz-kétszáz-háromszáz rubelért viszik be a bő egy órát kivárni képteleneket. (Egy rubel körülbelül hét forint.) A pénzt az embereket ötvenesével beengedő rendőröknek adják oda, akikkel közvetlenül is megalkudhatnak. Őrhelyükről csak néhány métert sétálnak odébb, a tárgyalás végén kezet kell velük fogni, a lényeg, hogy tenyerünkben legyen a kialkudott összeg.

Az első kordon után ötven métert tehetünk meg szabadon, amikor újabb kordon és detektoros kapu állja utunkat. Táskát, fényképezőgépet, fényképezős mobilt nem vihetünk magunkkal, az ilyen holmikat a ruhatárban kell hagyni. Újabb sor, újabb hivatásos sorállók. Nemcsak a fotózástól, a Lenin felrobbantását célul tűző csecsen merénylőktől is tartanak, ezért helyezték a detektoros kaput vagy kétszáz méterre a mauzóleumtól.

Máshol sehol

Az első mauzóleum csak néhány hónapig állt, a második hat évig. És most adjuk át a szót az 1973-as Panoráma útikönyv szerzőjének: "A szovjet kormány 1929-ben hozott határozatot: a faépítmény helyén végleges, márványmauzóleumot kell emelni. A tervek után gyorsan elkészült a vasbeton alapozás, a téglafalak, amelyeknek borításához Ukrajnából hoztak sötétvörös, fekete és szürke gránitot s hozzá szürke labrádort. A főbejárat feletti mélyvörös kvarcitot - amelyre egyetlen szót véstek: LENIN - az Onyega-tó partjáról szállítottak Moszkvába. Máshol sehol a világon nem is fordul elő ez a fajta nemes kőzet."

Scsuszevet, a mauzóleum tervezőjét - más, nagysikerű totalitárius épületek megalkotóját - érdemes építész címmel tüntették ki, és még a rázós harmincas években sem veszett nyoma.

Több kanyar után

A mauzóleum félhomályában először viaszbábunak nézzük a sarokba állított, puritán egyenruhás, hófehér arcú őröket, akik a nevetgélő turistákat hangosan lepisszegik. "Pssz! Pssz!" - visszhangzik Scsuszev szentélye. Több kanyar után jutunk be egy terembe, ahol Lenin fekszik üvegkoporsó alatt. Öltöny van rajta - az 1924-ben készült halottas fotókon még zubbonyban látjuk, nyakkendő nélkül, Hitler támadása előtt adtak rá először öltönyt -, jobbját ökölbe szorítja, bal kezének ujjait kinyújtja. A sort közben folyamatos haladásra ösztönzik a katonák, Lenint úgy húsz-harminc másodpercig látjuk.

Lenin olyan, mintha aludna és egy asszonyra (de nem Krupszkajára) várna, hogy egy forró csókkal életre keltse. Vagy ami még rosszabb: ravaszkás vonásaival csak színleli az alvást, de semmiképp nem kelti halott benyomását.

Valódi holttesteken kísérletezhetnek

Persze lehet, hogy csak egy viaszbábut jártunk körül nagy pisszegések közepette. A második világháborúban a német támadás elől a tetemet a szibériai Tyumenbe menekítették. Állítólag nem tudtak megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat biztosítani a holttestnek, ami így másodjára is meghalt. Sztálin azonban nem esett kétségbe - nem erről volt híres - és elrendelte, hogy viaszbábuval helyettesítsék a forradalom vezérét.

De az is lehet, hogy mégis Lenint látjuk. Ha így van, akkor elhihetjük, hogy évente egy hónapra azért zár be a mauzóleum, mert speciális fürdőbe merítik a testet, hetente pedig átmosdatják. Mindezt az épület alatti laboratóriumban, ami még a mai Oroszországban is titkos létesítménynek számít. A tudósok "valódi" holttesteken kísérletezhetik ki az optimális tartósító eljárást.

Mintha kihagyták volna

A mauzóleumból a Kreml tövéhez, az úgynevezett nekropoliszhoz terelnek az őrök. A Kreml falánál mezei hősök nyugszanak, Gagarin, Kirov, Krupszkaja, Malinovszkij. A néhány tucat kommunista mellett egy magyar nevet is felfedezhettünk volna, ha figyelmesebbek vagyunk. Horák Antalét, aki 1918-ban vesztette életét a fehérgárdisták elleni harcban.

A díszhelyen tíz sír áll, mindegyik fölé mellszobor magasodik. Az alkotók a vonásaikból mintha kihagyták volna az átvodkázott éjszakák nyomait, de még így is felismerhető Brezsnyev, Andropov, Csernyenko vagy éppen rettegett Sztálin, aki továbbra is itt alussza örök álmát.

Még ma is díszesebb

De nem volt ez mindig így. A generalisszimuszt halála után a mauzóleumba, Lenin mellé helyezték, úgy feküdtek egymás mellett, mint két öregember az elfekvőben. A homlokzati LENIN alá SZTÁLIN-felirat is került, a mélyvörös kvarcitot megint az Onyega-tó partjáról szállították Moszkvába, mert, mint tudjuk, ez a nemes kőzet a világon sehol máshol nem található.

Hruscsov volt már hatalmon, amikor az 1961-es pártkongresszus egyik éjszakáján sebtében felállványozták a mauzóleumot, lezárták a Vörös teret és az odavezető utcákat, és az ekkor már erősen kritizált Sztálin szűrét kitették Lenin mellől és eltemették nekropoliszban. Csak földet szórtak a testre, ezért vélhetően épen kerülne elő a tetem, ha valakinek az a bolondos ötlete támadna, hogy kikaparja onnan. A neosztálinista Brezsnyev uralkodásának megerősödése után, 1970-ben kapott szobrot Sztálin, akinek sírján a szomszédjainál még ma is díszesebb a művirág.