Egyszer adtak kegyelmet harminc év alatt
Beazleyt tizenhét éves korában, 1994 áprilisában ítélték halálra John Luttig meggyilkolása miatt - írja a CNN. Az osztályelnök, futballcsapat-kapitány Beazley és két társa azután lőtte fejbe a férfit, hogy az meg akarta akadályozni a tetteseket Mersedese elrablásában. Írásos állásfoglalásában a halálraítélt tettét "nem csak szörnyűnek, értelmetlennek is" nevezte.
Állásfoglalásában azonban kitért a halálbüntetés kritikájára is, mondván ez azt mutatja "hogy nincs második esély, és arra tanítja a gyerekeket, hogy egyes esetekben a gyilkosság helyes". Ügyvédjei az Egyesült Államok alkotmányának nyolcadik, a kegyetlen és szokatlan büntetési tételeket tiltó kiegészítésére hivatkoztak kegyelmi kérvényükben. Ennek ellenére a texasi kegyelmi bíróság elutasította a kérvényt. A kegyelmi bíróság az utóbbi harminc évben - amióta újra legális a halálbüntetés - egyetlenegy kérvényt fogadott el 1988-ban.
Harminchat államban végrehajtják a fiatalkorúak halálbüntetését
A Legfelsőbb Bíróság is elutasította a kérvényt. Az ítélethozatalban négy bíró személyes érintettségre hivatkozva nem vett részt, ugyanis együtt dolgoztak az áldozat fiával, aki időközben szövetségi bíró lett. Beazley volt a 11-ik olyan kivégzett Texasban - és a 19-ik az Egyesült Államokban - akit tizennyolc éves kora előtt elkövetett bűntényért végeztek ki 1976 óta - jelentette az AP.
Az elmúlt években jelentősen megnőtt a fiatalkorú bűnelkövetők kivégzését ellenzők tábora, Indiana államban eltörölték a halálbüntetést ezekben az esetekben, Maryland és Illinois államokban nem hajtják azokat végre - írja a CNN. Harminchat más államban, köztük Texasban továbbra is végrehajtják a fiatalkorúakon a halálos ítéletet.