További Külföld cikkek
-
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
- Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
- Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
- Legalább 41 nő megerőszakolása miatt tartóztattak le bármenedzsereket Belgiumban
- Indonéziában megcsinálják a macskaszigetet
Veszélyben a csapatok
Ingram Charles Kennedy, a háborút ellenző ellenzéki Liberális Demokrata Párt elnökének felszólalására kíván reagálni. Az ellenzéki pártvezér szerint Nagy-Britannia, illetve a brit csapatok biztonsága került veszélybe a képek publikálása miatt.
A Daily Mirror szombati számában megjelent képeken a feltételezések szerint a Királynő Lancasteri Regimentjének katonái láthatóak, amint lecsuklyázott iraki foglyokat gyaláznak meg. Az egyik foglyot a képek tanúsága szerint levizelték, egy másikat puskatussal ütöttek.
Masszív hatás, torzult kép
Kennedy szerint a kérdés felveti a sajtó felelősségét is - írja a Guardian. Akár igaziak a képek, akár - ahogy azt több szakértő is valószínűsíti - hamisak, "mindenképpen masszív hatást váltanak ki mind Irakban, mind az egész arab világban - véli Kennedy. Véleménye szerint a Mirror kiadójának "alaposan meg kellett fontolnia" a képek közlését.
Ingram szerint a vizsgálat szempontjából mindegy, hogy hamisak, vagy igaziak a képek. "A kezdettől fogva úgy kezeltük a felvételeket, mintha valósak lennének, és amíg az ellenkezője be nem igazolódik, így is teszünk" - jelentette ki. Amennyiben a katonákat bűnösnek találják, méltó büntetéseket szabnak ki rájuk - tette hozzá.
Kennedy szerint is mindegy, hogy hamisak-e a képek. Azokat sokan így is, úgy is hitelesnek tartják majd, és ez az iraki ifjúság radikalizálódásához vezethet. "Attól tartok, hogy a brit és az amerikai csapatok még több indokolatlan támadásnak lesznek kitéve a róluk kialakult hibás kép miatt" - nyilatkozta Kennedy a BBC Radio 4-nak.
Öncenzúra a CBS-nél
A kínzásokról elsőként beszámoló amerikai CBS hírtelevízió időközben elismerte, hogy a hadvezetés, személy szerint Richard Myers, az egységes vezérkar főnökének kérésére két hétig visszatartotta a bagdadi Abu Garib fegyintézetben történt visszaélésekről szóló műsorának sugárzását - jelentette az AP. A tévécsatorna a kényes iraki helyzettel indokolta döntését.
A műsor eredetileg tervezett sugárzásának időpontjában zajlott a síiták nagy lázadása, Nedzsef és Fallúdzsa ostroma is. A lázadás során több tucatnyi külföldit ejtettek túszul lázadó csoportok, a hadvezetés félelmei szerint a botrány az ő életüket veszélyeztette volna.
Mivel azonban a kínzásokról a New Yorker magazin is összeállítást készített, a csatorna nem tudott szerdánál tovább várni saját, már meglevő anyaga sugárzásával.
Megengedhetetlenül hosszú várakozás
Bob Steele, a Poynter Intézet médiatanszékének oktatója a különleges helyzetre tekintettel sem tartja megengedhetőnek, hogy egy hírt ilyen sokáig történő visszatartsanak. "Nagyon különleges indok kell" ekkoraméretű öncenzúrára - nyilatkozta az AP-nek.
A híranyag visszatartását Steele szerint csak az indokolhatná, "ha a közlés valóban amerikai életeket fenyeget". A műsor tartalma, illetve a feltárt visszásságok természete szerint azonban legfeljebb egy-két napot adhatott volna a politikai és katonai vezetésnek a CBS.
Az irakiak is veszélyben voltak
Steele szerint nem elég kifogás az amerikai túszok és katonák életének védelme, mivel a kínzások az iraki foglyok életét és méltóságát veszélyeztették. A műsor producere, Jeff Fager szerint azonban feltétlenül figyelembe kellett venniük a hadi helyzetet. Véleménye szerint a műsor a várakozási idő alatt még javult is, mivel a két hetes késés alkalmat adott Mark Kimmitt dandártábornok, az iraki koalíciós haderő szóvivőjének meginterjúvolására is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
2 órája
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
3 órája
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
3 órája
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
4 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
6 órája
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
5 órája
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit
Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.
március 21., 14:19
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
6 órája
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
2 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
7 órája
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
9 órája
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
10 órája
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
4 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
11 órája
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik
A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.
március 21., 10:21