Kamerával támad a terror

Lefejezések, nagytotálban bemutatott főbelövések, könyörgő túszok - a terror képei. Jason Burke terrorszakértő, a Radikális iszlám igaz története című könyv szerzője szerint az elmúlt hónapokban szinte minden nyugati polgárhoz eljutott felvételek az iszlám szélsőségesek legújabb csodafegyverének termékei. Nem véletlen, hogy a Fallúdzsát elfoglaló amerikaiak a túszok börtönei közelében számítógépeket, videókamerákat, vágóberendezéseket találtak. A terror elleni háborúban a szélsőségesek egyre inkább a médiát tekintik az igazi hadszíntérnek.

Felrázni a társadalmat

A terroristák sem gondolhatják komolyan, hogy pár száz, gyengén felszerelt harcossal legyőzhetik a világ katonai nagyhatalmait. A terror képeivel azonban egyrészt megtörhetik ellenfelüket, másrészt minden eddiginél hatásosabban juttathatják el üzeneteiket támogatóiknak és ellenfeleiknek egyaránt.

A folyamat nem új. Johannes Most német anarchista már 1880-as, A bomba filozófiája című művében kifejti, hogy a "felháborító erőszak megragadja a közvéleményt, és felkelti figyelmét a politikai témák iránt". Nem gondolták ezt másképp a hetvenes évek kommunista terroristái sem, amikor szupermarketek felrobbantásával próbálták felrázni a "fogyasztói társadalom apátiájába fulladt" embereket. És nem szólt másról a televíziós szempontból megkerülhetetlen szeptember 11-i támadássorozat sem. Nem véletlenül tartanak még az amúgy hidegen racionális nemzetbiztonsági szolgálatok is "látványos" merényletektől, véli Burke az Observerben megjelent cikkében.

A terror píárosa

A terrorvideó műfajának megreformálója egyértelműen Oszama bin Laden. Bár már jóval az al-Kaida születése előtt is létezett az iszlám szélsőségesek második nyilvánossága, a szaúdi terroristavezér kezdte el igazán használni a médiát. Előképei persze voltak. Az erőszak először az algériai szélsőségesek toborzóvideóiban jelent meg, a halál pedig a libanoni öngyilkos merénylők bevetés előtti vallomásaival került intim közelségbe. Burke 1993-ban találkozott először a nyilt erőszak képeivel az algériai iszlám szélsőségesek toborzóvideóján. A meglehetősen amatőr felvételeken egy miniszter konvoja elleni éjszakai támadás zöld-fekete képei voltak - alig - láthatóak, a toborzószövegek és koránidézetek alatt azonban jól hallható volt a puskaropogás és az áldozatok sikoltozása.

A bin Ladent igazán inspiráló felvételeket azonban a libanoni szélsőségesek - palesztinok, illetve a síita Hezbollah tagjai - készítették. A forma meglehetősen egyszerű volt, a felvételen csak az öngyilkos merénylő beszélt. Bár a szöveg általában sablonos volt, a tudat, hogy a felvétel adásba kerülésekor a képeken látható már halott, a végsőkig fokozta a hatást.

A szaúdi terroristavezér kezdett azonban elsőként tudatosan tervezni a videófelvételek hatásával. A USS Cole hadihajó elleni 2000-es merényletet gyakorlatilag úgy tervezték el, hogy több szögből is jól filmezhető legyen, írja Burke.

A terroristák igényeinek a média átalakulása is kedvezett. A CNN megjelenésével huszonnégyórás képes hírfolyam indult be, azóta egyre több nonstop hírcsatorna nyújt gyakorlatilag korlátlan adásidőt a terroristák házi videóinak. A terroristák egyre durvább kegyetlenkedései a versenyhelyzet tragikus mellékhatásai.

Egyre durvábban, egyre közelebb

A lefejezős videókat a terroristák szigorú forgatókönyv szerint forgatják. A megalázott fogollyal felolvastatják a többnyire előre megírt vallomást. A lefejezés előtt a terroristacsoport célkitűzéseit, fenyegetéseit hallhatjuk, amit követnek a kivégzés durva képei. A felvételek kettős kommunikációs célt érnek el - egyrészt elborzasztják a megrettenteni kívánt nyugati közönséget, másrészt feltüzelik a meghódítani kívánt muzulmán nézőket, véli Burke.

Ráadásul a videók még Nyugaton is megtalálják rajongótáborukat. Hiába vágják meg szemérmesen a felvételeket a hírtévék, ha azok az interneten elérhetőek maradnak. Ráadásul gyakran egyéb balesetek és gyilkosságok áldozatait is mutogató honlapokon.

Burke szerint a kamera, mint fegyver nagy veszélyt jelent a nyugati társadalmakra. A közönség hozzászokhat a pusztítás képeihez, ami akár egyre durvább tettekre sarkalhatja a terroristákat. Másrészt, ezeket az egyre durvább akciókat a célközönséghez egyre közelebb kell végrehajtani. "A terror képei csak azért működhetnek, mert már ismerősek", véli Burke, "a kérdés csak az, hogy maga a tartalom is ismerté vállik-e."