Posztapokaliptikus világot hozott Obama elnöksége

A republikánus előválasztási időszakot január 3-án nyitó iowai kaukuszhoz közeledve hirtelen megszaporodtak a jelöltek Barack Obama elnök helyett már egymást bombázó tévéhirdetései. Posztapokaliptikus vízió után egyre több a kombájn és a kukoricamezők is mindennaposak már a szpotokban.

Láthattunk már időnként tévésorozati minőséget idéző próbálkozásokat, az eddigi szpotokból gyűjtött válogatásunk elején pedig annyit gyorsan meg is állapíthatunk, hogy nem azok a jelöltek készítették a legjobb reklámfilmeket, akik egyébként jól állnak a felmérésekben. Az igazi reklámfilmcunami ugyanakkor majd csak a szavazások beindulása után várható.

A kampány eddigi legerősebb kampányfilmje egyértelműen Rick Perryé, a President Zero abszolút feszegeti egy átlagos tévészpot határait, már a hossza is inkább egy filmelőzetesre emlékeztet. Az első időszakban elsősorban Barack Obama elnököt támadták a jelöltek, így aztán a republikánus riválisokat nagyítóval se keressük a klipben. A szpot akár egy Fallout-klón posztnukleáris sikerjáték vagy a következő zombifilm trailerének is simán elmehetne. Felvonultatja az összes kataklizma-klisét a feszesre vágott híradóbejátszásoktól a kihalt tömegközlekedési eszközökön és a Terminátor 2 üres hintáján át az épületromok oldalán rohadó, esőtépázta hazafias plakátokig, épp csak Louis Armstrong szomorkás dzsezzklasszikusa, a Kiss to Built a Dream On hiányzik alóla.

A sötétséget követő sűrű napfelkeltéből nem hiányzik az amerikai zászló és a Szabadság-szobor sem, miközben Perry megmentőként emelkedik ki. Az üzenet és választóvonal egyértelmű, Perry úgy látszik, csak azt felejtette el, hogy a posztnukleáris játékok Új Kánaánt ígérő, atyáskodó amerikai elnökéről mindig kiderül, hogy még a világvégét okozó elődjénél is hatalommániásabb háborúpárti rohadék.

Perry augusztus közepén jelentette be indulását, azóta a legtermékenyebb szpotkészítő a republikánus mezőnyben. Annyira rosszul szerepelt ugyanakkor több vitán, és képtelen volt baki nélkül megúszni sok kampányeseményt, hogy mára már egykori éllovasból a másodvonalba zuhant a támogatottsága. Legendás bakijából (az egyik vitán nem tudta felsorolni, melyik három minisztériumot záratná be) is kampányfilmet faragott. Talán kicsit sikerült elviccelnie az oltári hibát, habár a klip végén már azt várnánk, hogy a szpot végén a távolodó kamera megmutatja a díszletmunkásokat, meg az „Ééés ennyi!"-t kiabáló rendezőt, aki a tipikus stúdiószirénás rohangálásban odamegy az elnökjelölthöz, hogy lelkesen megszoríthassa a kezét.

Az államban született Michele Bachmann nyáron még egymás után szórta a kampányhirdetéseket Iowában a republikánus próbaválasztás előtt, amelyet a legnagyobb riválisok távollétében sikerült is megnyernie, de azóta már Perryhez hasonlóan alaposan visszacsúszott a felmérésekben. Itt szereplő kisfilmje az ismeretlen jelölt klasszikus bemutatkozó klipje, tele fiatalkori képekkel és az elengedhetetlen napfelkeltével. Még a legmegszállottabb Simfarm-játékosok és a Smallville fiatal Suparmenje is csak álmodozhattak arról a tökéletes ranchről, amelyet Bachmann mutat be a bosszantóan giccses kampányfilmjében.

Traktor, vasút, templom, szépiaszínű családi fotók és a 60-as évek békés jólétét idéző Coca Cola-reklám: minden együtt van, ami miatt a naplementében marhacsordát terelő, Reagan-arcú operettcowboyok büszke fiai és lányai Bachmann mellé húzzák az ikszet, miután elmondtak egy imát a fehér tornác mellé tűzött lobogónál. Iowában egyébként még az érett búzakalászok is annyira aranylanak, hogy nem is lehet véletlen, hogy az összes republikánus jelölt odaszalad fényképezkedni.

A januári előválasztási időszakot nyitó két államban, Iowában és New Hampshire-ben is egyre erősebb Ron Paul egy rá jellemző anti-establishment kisfilmmel képviselteti magát listánkban. A washingtoni nagykutyáknak ugyan kétségkívül sikerült odaszólnia, és a gyors vágás ellenére is átjön az üzenet, de mégis az a benyomásunk, hogy Paul összefércelte a Kutyák és macskák beszélő állatait néhány sokkolónak szánt gazdaságpolitikai adattal meg azokkal a filmvégi stáblistákkal, amelyek sokkal látványosabbak akarnak lenni, mint maga a film (lásd: Frászkarika). Kultúrbarbárok szeme előtt azért a Monty Python-szkeccsek kötelező animációs betétjei is feltűnhetnek, úgy már kicsit pozitívabb a kép, bár itt nem tapos szét senkit Terry Gilliam óriáslába a jól ismert fingáseffekttel.

Ron Paul sokkorgiája után a verseny éllovasai előtt még gyorsan két legyet ütünk egy csapásra, hiszen Jon Huntsman lányai az elnökjelölti versenyből szexbotránya miatt kiszállt Herman Cain egyik hirdetését parodizálják ki reklámfilmjükben. A három lány a gerillakampány mintapéldányát futtatja kitartóan apjuk mellett, csak az a kár, hogy Huntsman éppen a legkomolyabb jelöltnek próbálja eladni magát, ezzel pedig kicsit nehezen egyeztethetők össze a szertelen kislányok.

Unalmasan, de az élen

Ezzel véget is ért az igazán formabontó kampányhirdetésekkel próbálkozók köre. A republikánus versenyben második helyre szorult Mitt Romney már egy klasszikus reklámfilmben próbálja magyarázni a bizonyítványát. Ez a nyálas családi videókkal túlterhelt szpot pont olyan, mint amikor a filmekben a kiégett, alkesz, láncdohányos, és kötelezően elvált nyomozó (Bruce Willis, Mel Gibson vagy Christopher Lambert tipikusan ilyen figura) nem tudja megoldani az aktuális bűnügyet, és inkább beviszkizve újranézi az esküvői fotókat és vhs-kazettákat.

De ugyanilyen idilli emlékképek törnek elő egy másik vasalóállú rendőrből, a Robotzsaruból is, miután rádöbben, hogy ő Alex Murphy és bejárja a régi családi házát. Persze ahogy egy jó filmben, Romneynál is megvan a nagyjelenetek célja: 42 éve a feleségével élő tisztes családapaként éles kontrasztot húz Gingrich-csel, aki már a harmadik feleségével van együtt, ráadásul második feleségét éppen akkor csalta meg, amikor Bill Clintont a Monica Lewinsky-affér miatt ostorozta még házelnökként. A végén pedig az Iowában elengedhetetlen kukoricamezős képpel zárul a klip.

Romney eszköztárából természetesen a totális támadás sem hiányozhat, legújabb hirdetésében már nem sokat tudhatunk meg a volt massachusetts-i kormányzóról, annál többet Newt Gingrich sötét oldaláról. Ki gondolta volna például korábban, hogy Gingrich valójában Nancy Pelosi volt demokrata házelnök, és Al Gore volt demokrata alelnök legjobb barátja. Obama közben a James Bond-filmek főgonoszait idézve teli szájjal mosolyog, hiszen bejött az ördögi terve: az egyetlen komoly kihívónak számító Romneyt gáncsolja, miközben a szekrényében szinte csak csontvázakat tároló Gingrich erősödik.

Nem véletlenül hagytuk a végére Newt Gingrichet, aki hiába vezeti magabiztosan a republikánus versenyt a felmérésekben, a tévéhirdetéseiből úgy tűnik, mintha az 1990-es években ragadt volna, amikor még házelnökként vérre menő csatákat vívott Bill Clintonnal. Legutóbbi reklámfilmje a 90-es évek elején Dallas sorozat legunalmasabb, rosszul öltözött tévébemondóit idézi: mindig ilyen fickók olvasták fel a hírt, hogy a WestStar részvényei az egekben, Jockey meg már rohant is a whiskyspohárért.

Persze kétségtelen, hogy neki már nem kell magát bemutatnia, az utóbbi időben sulykolt pozitív üzenet hangsúlyozása mellett pedig nehezen férne bele kemény támadás, de azért elmondva mégis kevésbé hangzik izgalmasan, hogy nehéz időket élünk, mint Perry posztapokaliptikus látomásában.

A demokraták is beszálltak a játékba

Miközben a republikánusok a januári előválasztási időszak kezdetéhez közeledve kénytelenek voltak egymásnak esni, a demokraták egyelőre kényelmesen puffogtathatnak a pálya széléről. Elsősorban az elnökválasztáson Barack Obamára legveszélyesebbnek tartott Romneynak döftek oda párat, például emlékezetes videóban támadták a volt massachusetts-i kormányzó szélkakasságát. Egy másik klasszikus videóban pedig nem felejtették el emlékeztetni a konzervatív republikánus szavazókat, hogy Romney magát mérsékeltnek, nézeteit pedig haladónak tartotta tíz évvel ezelőtt. Persze nem véletlenül, hiszen az alapvetően demokrata színezetű Massachusetts állam kormányzói posztjáért versengett éppen.

Gingrich előretörésével ugyanakkor a demokraták sem koncentrálhattak tovább kizárólag Romney taposására, a volt házelnök is megkapta a magáét. A szombati republikánus vita után nem sokkal előhúzott videóban Gingrich-ből lett a nulladik beteg, akinek egykori elképzelései túlságosan is közel állnak a Tea Partyhoz. Az már erősen kérdéses, hogy ezzel a vérszegény hirdetéssel mennyire tudják gyengíteni Gingrichet, mindenesetre szép kiegészítése a Romney-féle második videónak. Így már a legkevésbé és a leginkább konzervatív jelölt is Newt Gingrich.

Kihagytuk esetleg a kedvencét? Vagy úgy gondolja, hogy a mostani kampányfilmek eddig nyomába sem érnek például Hillary Clinton emlékezetes „3 a.m. in the morning" hirdetésének, amelytől sokan frászt kaptak?

Várjuk az előző kampányok legemlékezetesebb tévészpotjait is, írja meg a kommentekben!