Clinton adna még négy évet Obamának a kupleráj feltakarítására

2012.09.06. 05:34
19 hozzászólás

Immár Barack Obama is hivatalosan elnökjelölt, de talán ez volt az egész demokrata konvenció legérdektelenebb kérdése. Cserébe volt minibotrány, csodálatos fekete szónok, óvatos exelnök és siránkozás, mert a gonosz republikánusok igazolványt kérnének a szavazóktól. És a demokratákból is hülyét csinált az időjárás.

Bár ez az újságíró összességében túljátszottnak és giccsesnek érezte, az amerikaiakat láthatóan megindította Michelle Obama beszéde.

Mégis, másnap már két kellemetlen sztori következményeit kellett feledtetniük esti programjukkal a demokratáknak. Kezdődött azzal, hogy miután a múlt héten joggal röhögték körbe a saját konvenciójukat a Tampát párszáz kilométerrel elkerülő Izsák hurrikán miatt egy nappal elhalasztó republikánusokat, ők maguk most Barack Obama csütörtöki beszédét költöztették át egy 65 ezres stadionból egy 15 ezres fedett csarnokba, mert a meteorológusok szerint teljes 20 százalék esély van rá, hogy esni fog.

A második sztori még ennél is kellemetlenebb. A demokraták idei programjából kimaradt a szokásos mondat arról, hogy Izrael fővárosa Jeruzsálem. A republikánusok azonnal támadásba is lendültek - a zsidó szavazatok döntők lehetnek Floridában, Florida pedig eldöntheti a választást. A demokrata vezetés gyorsan reagált, azonnal újraszavaztatta a programot, immár kiegészítve a hiányzó mondattal. Aztán újra újraszavaztatta, majd harmadszor is újraszavaztatta, mert a teremben túl sokan és túl hangosan kiabálták, hogy „no”.

Talán ez nyomta le a hangulatot a gyűlés első másfél órájában, de aztán megérkeztek a kongresszusi fekete kaukusz* tagjai, és alaposan feltüzelték a küldötteket. Külön kiemelnénk a frakcióvezetőt, Emanuel Cleavert, aki egyrészt elsütött egy remek poént arról, hogy a demokratáknál még azoknak is van kaukusza, akik nem fértek be a többi kaukuszba. De ez is csak a demokraták sokszínűségét mutatja.

„Lehetünk feketék, fehérek, sárgák, egyek vagyunk! Lehetünk gazdagok vagy szegények, egyek vagyunk! Lehetünk fent, lehetünk lent, egyek vagyunk!” – üvöltötte, a közönség pedig örjöngött. Al Sharpton óta nem hallottunk ilyen remek, klasszikus politikai hordószónoklatot!

(*Már megint egy kaukusz, de ez most nem olyan. Az amerikai politikában a két nagy párt nem az európai értelemben vett, hagyományos politikai szervezet, hanem afféle választási gyűjtőpárt, melynek tagjai további csoportokba, úgynevezett kaukuszokba szerveződnek. És hogy még bonyolultabb legyen, vannak kétpárti kaukuszok is, ilyen például a kongresszusi magyar kaukusz.)

A gyűlés három fő témája ma is a nők, a bevándorlás és a kisvállalkozások voltak, de Dannel Malloy connecticuti kormányzó például azon volt kiborulva, hogy a gonosz republikánusok amerikaiak millióit akarják kizárni a szavazásból. Ez magyarul azt jelenti, hogy pár déli államban a republikánus törvényhozás átírta a választási törvényt, amely alapján immár csak azok szavazhatnának, akik hitelt érdemlően, például fényképes igazolvánnyal igazolják személyazonosságukat.

Ezeket a törvényeket amúgy Obama igazságügyminisztere az 1965-ös polgárjogi törvény alapján megvétózta. A polgárjogi törvény erre azokban a déli államokban ad lehetőséget a miniszternek, ahol szegregáció volt. Ugyanakkor például az északi Idahóban nem, és ott is igazolvány kell a szavazáshoz, úgyhogy az igazságügyi miniszter döntése még a választás előtt elbukhat a Legfelsőbb Bíróságon.

Az est főszónoka Bill Clinton volt. A 42. elnököt őrjöngő rajongással fogadták a demokraták, és beszéde is hatalmas siker volt, bár üzenetét inkább óvatosnak nevezhetnénk. Beszédében ugyanis arra is utalt, hogy Obama eddig valóban nem váltott be minden, hozzá fűzött reményt. „Elért mindent, amit akart? Nem. Elégedettek vagyunk? Nem. De jobban élünk, mint négy éve?” – kérdezte, és a küldöttek igennel válaszoltak. Clinton szerint nem kell azért elfordulni Obamától, mert „még nem takarította fel a kuplerájt”, amit a republikánusok hagytak maguk után.

„Tampában [a jelölőgyűlésükön] a republikánusok azzal érveltek az elnök ellen, hogy hatalmas kuplerájt hagytunk rá, amit még nem takarított el, tehát rúgjuk ki. Én sokkal jobban szeretem a mi érvelésünket Obama elnök újraválasztása mellett. Súlyosan sérült gazdaságot örökölt, de megállította a zuhanást és megindult a gyógyulás hosszú és nehéz útján” – mondta.

Clinton szerint a kérdés, hogy az amerikaiak milyen országban akarnak élni. „Ha szerinted csak magadra számíthatsz, ha a nyertes mindent visz társadalmában hiszel, szavazz a republikánusokra. Ha olyan társadalmat akarsz, ahol megosztjuk a jólétet és a felelősséget, ha a mi mind együtt vagyunk ebben társadalmára vágysz, szavazz Barack Obamára” – mondta.Clinton másik fő üzenete az volt, hogy míg a Republikánus Pártban a szélsőjobboldal vette át a hatalmat, ami nem hajlandó az együttműködésre, Obama még mindig kész rá.

Beszéde legjobb poénját a Demokrata Párt negyven évvel ezelőtti elnökétől, Bob Strausstól kölcsönözte. „Minden politikus azt szeretné elhitetni a választóival, hogy egy olyan faházban született, amit maga épített saját kezével.” Ügyes szónoki húzás volt az is, amikor arról beszélt, hogy a republikánusok őt meggyőzték a múlt heti konvenciójukon, hogy jó emberek, akik be is fogják tartani az ígéreteiket. „Csak azt kell elérnünk, hogy az emberek tudják, pontosan mit is ígérnek” – mondta.

Clinton előtt Elizabeth Warren, a párt balszélének Wall Streetet gyalázó favoritja beszélhetett. Szónoklata a maga balpopulista műfajában bravúros volt, a küldöttek majdnem széttépték a termet. Clinton után pedig az egész jelölőgyűlés papíron legfontosabb, valójában teljesen szimbolikus és érdektelen része, a demokrata elnökjelölt hivatalos megválasztása következett. Bár egy pillanatig sem volt kétséges, hogy az egyetlen jelöltből kit választanak meg, a demokraták a négy évvel ezelőtti közfelkiáltásos megoldás helyett most végigjátszották a szavazást. Ezzel is azt akarták üzenni, hogy nekik minden szavazat számít, nem úgy, mint a republikánusoknak, akik képesek volnának személyit kérni a választóktól.