- Külföld
- Fehér ház
- egyesült államok
- kamala harris
- demokrata párt
- alelnökjelölt
- andy beshar
- mark kelly
- josh shapiro
- roy cooper
Republikánus állam kormányzója, háborús veterán, korábbi űrhajós – mutatjuk, kik közül válogat Harris alelnökjelöltet
További Fehér ház cikkek
- Elfogadták az Egyesült Államok költségvetését, nem áll le a kormányzat
- Az elektori kollégium is megválasztotta Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökének
- Donald Trump változásokat ígért, a NATO-ból való kilépést is megfontolná
- Az FBI új igazgatója szerint Amerikát sátánimádó pedofilok összeesküvése irányítja
- Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
Ugyan Joe Biden amerikai elnök visszalépése után hivatalosan csak a 2024. augusztus 19-én kezdődő demokrata jelölőgyűlésen válik Kamala Harris a Demokrata Párt elnökjelöltjévé, azonban Biden alelnöke mögött már felsorakozott az egész párt, illetve a jelöltségről döntő delegáltak, így szinte biztos, hogy a történelem folyamán először egy afroamerikai és délkelet-ázsiai származású nő fogja vezetni az egyik mainstream pártot a novemberi választásokon. Az egyetlen kérdés, hogy kivel fut neki a választásoknak a jelenlegi alelnök.
Joe Biden amerikai elnök visszalépése után alelnöke, Kamala Harris lett a nem hivatalos elnökjelöltje a pártnak, mivel immáron megvan az elegendő számú delegáltja, akik azt ígérték, a párt jelölőgyűlésen az 59 éves politikusra fognak majd szavazni.
Harris erősebb jelölt a jelenlegi 81 éves elnöknél, ugyanakkor, mint azt kielemeztük, így is vannak gyengeségei az egykori államügyésznek – például sok fehér férfit elriaszthat, hogy egy színes bőrű nőre szavazzanak, ráadásul Harris életútjában és kommunikációjában is vannak olyan buktatók, amik miatt a Republikánus Párt teljes támogatását élvező Donald Trump és J. D. Vance párossal szemben alulmaradhat.
Ezért is fontos, hogy Harris kit választ alelnökjelöltnek, akivel elindulnak a novemberi választáson.
Jelenlegi cikkünkben összeszedtük, mely demokraták merültek eddig fel mint Harris lehetséges társa, és közülük melyek a legvalószínűbbek.
Mi alapján választhat jelöltet Harris?
Mielőtt rátérünk a konkrét jelöltekre, vizsgáljuk meg, vélhetően milyen szempontok szerint fog választani alelnökjelöltet Harris.
A legvalószínűbb, hogy Barack Obama 2008-as kampányához hasonlóan Harris is egy fehér jelöltben gondolkodik, emellett valószínű, hogy férfiban, mivel két nő túl progresszívnak tűnne. Ezenkívül csakúgy, mint Donald Trumpnál J. D. Vance választása esetén, Harris és a demokraták számára is fontos, hogy lehetőleg egy olyan államból érkezzen a jelölt, ami csatatérkörzet, és a győzelem miatt kulcsfontosságú, hogy abban az államban győzzön a leendő demokrata páros.
Emiatt például több népszerű demokrata kormányzó is kihúzható a listáról. Ilyen például a Biden lehetséges utódja által is felmerült Gretchen Whitmer michigani – annak ellenére, hogy Michigan is csatatérállam –, illetve Gevin Newsom kaliforniai kormányzó, mivel Newsomhoz hasonlóan Harris is kaliforniai, ami az alkotmány szerint nehézkessé tenné egy ilyen páros indulását.
Emellett a jelölt kiválasztása kapcsán szintén fontos tényező lehet, hogy jelölésével a demokraták ne veszítsenek mandátumot.
Ha például egy inkumbens kormányzót vagy szenátort választana, bizonyos esetekben ott választást kellene kiírni, ami kapcsán a demokrata győzelem egy csatatérállamban nem garantált.
Roy Cooper, Észak-Karolina kormányzója
A fentebb felsorolt érvek miatt lehet ideális jelölt a 67 éves Roy Cooper, aki már két ciklus óta vezeti Észak-Karolinát, méghozzá mindkét választás esetén – ha nem is magabiztos, de – erős győzelemmel.
Az állam alkotmánya szerint egy kormányzó csak egyszer választható újra, így Cooper már nem indulhat újra egy harmadik ciklusért, ráadásul idén lejáró mandátuma miatt most kormányzóválasztást is tartanak Észak-Karolinában.
Ugyan az elnökválasztások során Észak-Karolina számít a csatatérállamok közül az egyik legkevésbé valódi csatatérállamnak, mivel azt legutóbb csak Barack Obamának sikerült megnyernie 2008-ban, ugyanakkor a 2020-as elnökválasztás igen szoros volt Trump és Biden között.
Cooper választása esetén pedig a republikánusoknak több erőforrást és pénzt kellene az államba irányitani, hogy 2024-ben biztosan megőrizzék azt.
Mint írtuk, Cooper 2016-ban és 2020-ban is győzött, mindezt annak ellenére, hogy az egy időben tartott elnökválasztáson Trump nyert – ez pedig a demokraták számára jó ajánlólevél, akiknek régóta szándékuk, hogy 2008 óta az elnökválasztáson ismét győzzenek Észak-Karolinában, ahol az állami törvényhozásban egyébként már régóta republikánus többség van.
Sajtóhírek szerint Cooper ott van Harris topjelöltjei között, ráadásul Cooper sem utasítana vissza egy ilyen lehetőséget, hiszen mandátuma eleve lejár.
Josh Shapiro, Pennsylvania kormányzója
Pennsylvania az egyik legtöbb elektori szavazattal rendelkező csatatérállam, amit Biden 2020-ban megnyert, ám 2016-ban 1 százalékpont belüli különbséggel a republikánus Trump hódított el Clintonnal szemben.
Ráadásul ha a demokraták szeretnék adni az Egyesült Államok 47. elnökét, akkor Pennsylvania egy kötelezően behúzandó állam számukra.
Emiatt is lehet érvelni a helyben jól beágyazott és népszerű demokrata kormányzó, az 51 éves Josh Shapiro mellett, aki két éve magabiztosan múlta felül republikánus ellenfelét.
Shapiro rövid kormányzói pályafutása alatt így is sok mindent fel tud mutatni – kezdve például az I–95-ös autópálya újjáépítésével annak tavaly júniusi összedőlése után –, emellett társaihoz hasonlóan ő is képes együtt dolgozni helyben a megosztott törvényhozással. Ezenkívül szintén erős politikai képességeket mutat, hogy a demokrata kormányzók közül egyedüliként neki sikerült az állam költségvetését kétpárti együttműködéssel elfogadtatnia.
Shapiro mellett további érv, hogy helyben népszerű, így kampányolni lehet az általa elért eredményekkel, ami nyilvánvalóan növeli a demokrata jelöltek esélyeit az államban, emellett pedig még Bidenhez képest is moderáltabb, ami országosan a független szavazók számára imponáló lehet.
Shapiro 51 éves korával végrehajthatna egy generációváltást is a párt vezetésében, ami szintén erős üzenet lenne azoknak, akik szerint az amerikai politikát leginkább az idős, fehér férfiak irányítják.
Andy Beshar, Kentucky kormányzója
A listáról kicsit kilóg a mindössze 46 éves Andy Beshar, hiszen ő nem egy csatatérállam, hanem a rendkívül republikánus Kentucky kormányzója – ráadásul épp tavaly őrizte meg mandátumát, ami egészen 2027-ig szólna.
Beshar országosan ismert és rendkívül népszerű a demokraták körében, hiszen a republikánusok országos politikáját évtizedekig meghatározó Mitch McConnell államában tudott kétszer is győzni, ami rendkívül meggyőző, hiszen míg Trump 2020-ban 30 százalékponttal (!) győzte le itt Bident, addig Beshar republikánus kihívóját múlta felül 3 százalékponttal.
Beshar emellett pedig az egyik legfiatalabb kormányzó. A 46 éves Besharral az 59 éves Harris egy jóval fiatalabb párost alkothatna, mint a 78 éves Trump és 39 éves J. D. Vance kettős,
ráadásul Beshar államában együttműködik a republikánusokkal, és gyakran hivatkozik keresztény vallására, amivel meg tudná szólítani a moderáltabb külvárosi fehér szavazókat.
Ezek pedig egy erős jelöltté tehetik Beshart, aki ellensúlyozni tudná a republikánusok Harris elleni várható támadásait, miszerint ő egy San Franciscó-i progresszív. Beshar viszont már szimplán karakterével is imponálhat a kékgalléros választói csoportoknak, akik az elmúlt tíz évben a gazdasági kérdések helyett kultúrpolitikai kérdések miatt váltottak a demokratákról a republikánusokra.
Beshar egyébként azt mondta, ő szeretné kitölteni a mandátumát, ám hozzátette, ha más pozícióból is tudná segíteni államát, nem zárkózna el tőle.
Mark Kelly, Arizona szenátora
A négy legesélyesebb jelölt közül a 60 éves Mark Kelly, Arizona szenátora rendelkezik az egyik legszínesebb önéletrajzzal. Kelly azután vált ismertté, hogy felesége, a korábban Arizonát a szövetségi képviselőházban képviselő Gabby Giffords ellen sikertelen merényletet követtek el, azonban Giffordsnak – bár túlélte a 2011-es támadást – mégis le kellett mondania, mert maradandó agyi károsodást szenvedett.
Mielőtt Kelly 2020-ban többnyire a fegyverkérdéssel kampányolva győzött az időközi választáson, majd ezt a sikert 2022-ben egy nagyobb arányú győzelemmel megismételte,
a demokrata politikus az amerikai légierőnél szolgált, ráadásul asztronautaként két űrexpedícióban is részt vett.
A szenátusban eltöltött karrierje, illetve kampányai során egy Bidenhez képest is visszafogottabb jelöltként pozicionálta magát, amivel többek között az állam külvárosi fehér női, illetve latinó szavazóit is meg tudta szólítani, azaz üzeneteivel egy igen széles választási koalíciót volt képes összehozni.
Esetleges jelöltségével a demokraták egyrészt ellensúlyozni tudnák, hogy a republikánus alelnökjelölt, J. D. Vance is szolgált az amerikai hadseregben, ezenkívül további érv mellette, hogy egy olyan állam szenátora, amit 2020-ban Biden alig több mint tízezer szavazattal nyert csak meg. Tehát egy helyben népszerű jelölttel Arizona akár megtartható is lenne a demokraták számára.
Ráadásul megválasztása esetén nem kellene új szenátort választania az államnak, hiszen ebben az esetben az állam kormányzója, a szintén demokrata Katie Hobbs döntene arról, ki vegye át Kelly helyét a szövetségi szenátusban. Mivel Kelly demokrata, így Hobbsnak szintén egy demokratát kéne delegálnia. Ugyanakkor ez csak a következő választásig, azaz 2026-ig szólna, nem pedig hatéves mandátumának lejártáig.
További potenciális jelöltek, akiknek kevesebb az esélyük
A legtöbb lap őket, négyüket tartja az esélyesebb jelölteknek, de rajtuk kívül más jelölteket is elkezdett vizsgálni a Harris-csapat, akik jelenleg valószínűtlenebbnek számítanak a fentebbi névsornál.
Ilyen a már cikk elején említett Gretchen Whitmer michigani kormányzó, illetve Gevin Newsom kaliforniai kormányzó, akik ugyan önéletrajzuk miatt népszerűek a demokraták körében, de mint fentebb jeleztük, Whitmer neme, Newsom pedig állama miatt valószínűtlen választás.
Rajtuk kívül felmerült még Illinois állam kormányzója, az 59 éves J. B. Pritzker, aki már 2019 óta irányítja az államot. Mellette a legnagyobb érv, hogy milliárdos, így valószínűleg sok pénzt lenne hajlandó feláldozni azért, hogy következő munkahelye Washington DC-ben legyen, ráadásul Pritzker elég agresszívan támadja Trumpot is.
Azonban Illinois állam egy erős demokrata bástya, ráadásul az illegális migráció mellett a bűncselekmények növekedésével kampányoló republikánus páros ellen nem lenne szerencsés azon állam kormányzóját indítani, aminek része Chicago is, ami híres a fegyveres bűncselekményeiről. Egyébként a republikánusok annak ellenére kampányolnak a bűncselekmények növekvő számával, hogy az valójában a koronavírus-járvány óta folyamatosan csökken.
Ezenkívül szintén felmerül a 2020-as demokrata előválasztás egyik meglepetése, Pete Buttigieg, aki az ország első nyíltan homoszexuális elnökjelölt-aspiránsa volt egy előválasztás során. Buttigieg jelenleg a Biden-adminisztrációban a közlekedésért felelős miniszter, míg miniszteri posztja előtt egy indianai kisváros, South Bend polgármestere volt két cikluson keresztül, amivel kiérdemelte a Mayor Pete, azaz a Pete polgármester becenevet.
Érv mellette, hogy Indianában 1912 óta mindössze négy esetben tudott győzni a demokrata jelölt, így vele akár meg is lehetne szólítani a közép-nyugati államok átlagos szavazóit, ugyanakkor szexuális orientációja sokakban visszatetszést kelthet, így nem feltétlenül a legesélyesebb jelöltnek számít az egyébként kommunikációban erős Buttigieg.
Rajtuk kívül Tim Walz, Minnesota kormányzója van még Harris listáján. A 60 éves demokrata jelölése azért merülhetett fel, mert vele nagyobb esélye lehet a pártnak megtartani a „kék falat”, a Nagy-tavakat átölelő államokat, amik között csatatérállamnak számít Michigan, Wisconsin és Pennsylvania is.
Minnesota jelenlegi kormányzója már 2018 óta vezeti az államot, előtte a Nemzeti Gárdában szolgált, miközben egy középiskolában volt fociedző, illetve 2006 és 2019 között az állam egyik képviselője volt a szövetségi képviselőházban.
Walz mellett az egyik érv, hogy sokan attól tartanak, Richard Nixon 1972-es győzelme után Donald Trumpnak sikerülhet elhódítani Minnesotát, emellett pedig nagy védelmezője az azonos neműek házasságának, illetve az abortusznak – viszont a most felsorolt nevek közül ez mindenkire igaz.
Rovataink a Facebookon