Csak nézni, ahogy telik a kurva élet

Még soha nem látott Tarr Béla-filmet, sőt egy képkockát se? Látott, de nem élvezte vagy értette? Mi elvégezzünk ön helyett a nehezét, tartson velünk a reménytelenség sárral megágyazott útján, isten és szeretet nélkül, rengeteg szél- és esőgéppel. Készüljenek fel, mert ez bizony egy munkanap Tarr Bélával.

Fontosabb részletek
  • A Sátántangó Krasznahorkai László regénye 1985-ből.
  • Tarr Béla második nekifutásra forgatta le 1994-ben, miután 1991-ben elkezdték előkészíteni.
  • Tarr Béla bevallása szerint százezer méter nyersanyagot forgattak el. A rontott tekercsekkel a városi legenda szerint két film is jól járt.
  • Susan Sontag állítólag évente egyszer megnézte a monumentális eposzt.
  • Két tavaszon és két őszön át 120 napig forgatta a kicsi, húszfős stáb.
  • Nem lehet pontosan tudni, hány perces a film, láttunk 420, 430 és 450 perces hosszokat is.
  • Tarr Béla állítólag befejezi a filmezést: 2008-ban a Cahiers du cinémának adott interjújában beszélt először arról, hogy A torinói ló lesz az utolsó filmje, amivel idén Berlinben elnyerte az Ezüst Medvét.
  • Facebook-csoportban gyűjtük mindazokat, akik látták már a filmet. Csatlakozzatok, ha igen!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • BRÉKING!!! Addig időzött a kamera a hortobágyi ugaron, amíg átmászott egy bogár a lencséjén. Vagy rovar, csak a homlyos körvonalait lehetett látni, mert a kamera nem rá fókuszált.

    015-bugos a kamera 01071406-1
  • Horgas Sanyi, Irimiás és Petrina mennek a pusztában, oldalról mutatják őket. A hosszú jelenetből kisétálnak, üres tájon a kamera, majd egy bogár átsétál az optikán.

  • A legyek a Kétszárnyúak rendjébe tartozó rovarok, leggyakoribb képviselőjük a házi légy. Ellenszenves szokása, hogy rárepül az ételre – csak így tudja kiszagolni a táplálékot, a megfelelő receptorok ugyanis ízeltlábai végén találhatók. Mivel e szokásával betegségeket terjeszt, kevesen bánnak vele olyan türelmesen, mint Tarr Béla a kamerára repült léggyel.

  • Ez most nagyon bejött, felbuzgott bennem a bölcsészvér. Ami a filmek 99 százalékában hiba lenne, az itt a valóság és a művészet szép találkozása: Tarr Béla annyira bőkezűen bánik az idővel, annyira szabadon hagyja történni az eseményeket, hogy még a kamerán átsétáló legyet is megvárja, és csak utána vágja el a jelenetet.

  • "Egyszerűen rárepült egy légy, amiről azt gondoltuk, hogy nem zavar minket" - mondta Béla mosolyogva, érezve, hogy azért nem akármilyen szórakoztató meglepetés volt a légy felbukkanása a sétálás monotóniájában.

  • Olyan hosszú a beállítása a második rész végén, hogy két pisiszünet, és egy lakberendezési szünet is belefér ebbe a hosszabb, zenei aláfestéssel kísért tájleírásba. A második rész vége is egyenes idézet a regényből.

  • A film tizenkét részéből a másodiknak is vége, gyorsan tartunk egy pisiszünetet. A harmadik rész bús tangóharmonika-szóval és egy földúttal indul.

    016 elso pisiszunet foldut harmonikaval
  • Valuska is kiment pisilni, de közben megindult a kamera, és mire Laci visszaért, már nem a földutat mutatta, hanem egy esőben ázó lépcsőt. Félek, hogy Laci innentől nem fogja érteni a filmet.

  • Valaki percekig távcsövön lesi a tanyát, mint kiderül, ő a doktor. Erős a kísértés, hogy most elspoilerezzük a film végét (a regényből már tudjuk), de nem tesszük.

    017 tavcso-2
  • A doki ráérősen ivott két feles páleszt, majd elkezdett jegyzetelni Futakiról. A végkövetkeztetés: „Megdöglenek úgyis, megdöglesz Futaki, te is.”

    018dokifelese-2
  • A doktor még rajzol is a tanyáról a jegyzeteihez, nagyjából egy nem túl ügyes nyolcéves gyerek rajzkészségével.

    020dokirajza
  • A doktor a kis szobájában ül, mindent megfigyel, jegyzetel, leír. Nemcsak krónikása a telep életének, hanem teremtője is ezáltal. Az elbeszélés itt csatol vissza, itt ismerjük meg az elbeszélő nézőpontját egy külső nézőpontból. Újra látjuk a félelmetes méretű disznót, ahogy korábban.

    022 diszno a doki ablakabol
  • A doktor elvan: vakarózik, eszik, nézeget. Az utóbbi öt percben egy lényeges dolog történt: látta Schmidték kisurranását, amit fél órával ezelőtt láthattunk (amikor a pénzen osztozkodtak).

    022 doki latja a kisurranast-1
  • A Sátántangó cselekménye sokat ugrál az időben, többször van olyan, hogy egy korábbi jelenetet látunk más nézőpontból.

  • A doktort egy Peter Berling nevű német színész játssza, aki sok más filmben is szerepelt (A rózsa neve, New York bandái), érthetetlen miért nem Kállai Ferenc, amikor ő a magyar hangja.

    Nagyon sok nézőt veszíthet a film ezeknél a jeleneteknél: lassú, történetmentes a doktor része itt a filmben, amilyen fontos és jó karakter a regényben, olyan megfoghatatlan itt a filmben.

  • A doktor elfáradhatott a jegyzetelésben, mert elbóbiskolt.

    023 bobiskolo doki
  • ...már megnézhettük volna a Macskafogót.

  • "Nem. Amikor megláttam a castingra érkező Peter Berlinget a ferihegyi repülőtéren, rögtön tudtam, hogy megérkezett a doktor. Tudtuk, mennyire nehéz dolga lesz, bár nem voltam benne biztos, hogy színészre van szükségünk".


  • Ez az a pont, ahol kezd elveszíteni a film. Lassan húsz perce nem látunk mást, csak a doki maszatolását. Felébredt, szuszogott, lapozgatta a jegyzeteit, de ahogy látom, mindjárt megint elalszik. Kezdek én is álmosodni.

  • A film századik percében a doki egy halkonzervet próbál kinyitni.

  • A doki berúgott, a földön mászik. Erős a kísértés, hogy leugorjunk a kisboltba egy cseresznyéért, de félünk, lemaradunk valami fontosról.

    023 doki elesik-1
  • ...már megnézhettük volna a Tango és Casht.

  • Inzulint ad be magának a doktor? Nagyon berúgott, elájult, ül a földön. De mit ad be magának? A könyvben nincs nyoma ennek, csak annak, hogy nagyon beüti magát, vérzik.

    023 doki inzulinnal-2
  • "Valuskának ki fog égni az agya" – írja cevtmn. Manoe pedig egyenesen az újkori médiatörténet egyik legnagyobb eseményének nevezi vállalásunkat. "Találkozik az örökké hálózatba kapcsolt web2.0 életérzés az elmúlás sivárságának megélésével Tarr Béla által keretbe foglalva" – írja. Magunk sem mondhattuk volna szebben.

  • "Elfogyott az utolsó korty pálinka" – mondja a doktor, miközben írja is ezt. Emiatt kénytelen kimozdulni, ennek súlyát mi még csak érezzük, de pontosan nem tudhatjuk.

    024 elfogyott a palinka-1

    Figyelem: a doktoros részre nemcsak az első kör evést kell időzíteni, hanem minden fontosabb kérdést érdemes itt feltenni és megbeszélni. Van idő rá.

  • Stöki nagy erővel kezdett bele a Sátántangóba, talán túlzott lelkesedése miatt jött az első holtpont elég korán nála, bár valóban besegített a doktoros jelenet eddig nem tapasztalt vontatottsága. Először bátran ásított, de a harmadik után meglepődve néztem rá, hogy itt a csatatéren fog elvérezni. Innentől hol elnyelte az ásításait, hol elrejtette, de mindig valamivel trükközött. Sokat nem tennék rá, hogy ennek az emberkísérletnek ő lesz a győztese.

  • Török Ferinél Irimiás Szabó Simon lenne, és Garas Dani hozná a szép geometrikus képeket. A telep egy négyzet, és kör benne minden fiú és lány.

  • A doktor végre kimozdult, átugrott a Horgos-lányokhoz (pontosabban az eső bezavarta). A lányok a telep kurvái. Erre abból következtettünk, hogy az egyik felkínált a doktornak "egy jó baszást". Az öregúr köszönettel viszzautasította.

    025 doki kimozdul-1
  • "És egy jót baszni, mint régen, dokikám?" – kérdezik a doktort a malomban, aki nem akar, mert a pálinkára koncentrál. Ez a jelenet nincs a könyvben, csak utalnak rá, hogy dugtak korábban, viszont arra pont jó, hogy megállapítsunk két fontos dolgot: Bélánál a nem színészekből is tök jó karakterek lesznek, sőt Krasznahorkai súlyosan esztétizált mondatai is jól működnek.

    025 doki kimozdul-nem gondolja meg magat
  • Tarr minden filmtekercset végigforgat. Egy tekercs tíz perc. Az operatőrnek, Medvigy Gábornak sem lehetett stresszmentes, hogy elrontja a kameramozgást egy percnél, és ment az egész a szemétbe. Pontosabban nem a szemétbe, mert ismereteink szerint az Aranyváros és a Moszkva tér is Tarr-tekercsek maradványaiból forgott. Tarr így segítette a fiatalabb nemzedéket, ami szép tőle.