"Hét óra csak, nem?" - hangzott el a kérdés, amikor lemezt cserélünk a másodikról a harmadikra.
Még soha nem látott Tarr Béla-filmet, sőt egy képkockát se? Látott, de nem élvezte vagy értette? Mi elvégezzünk ön helyett a nehezét, tartson velünk a reménytelenség sárral megágyazott útján, isten és szeretet nélkül, rengeteg szél- és esőgéppel. Készüljenek fel, mert ez bizony egy munkanap Tarr Bélával.
Mundruczó Estikéjét nyilván Tóth Orsi játszaná, és a filmtörténet legkeményebb jelenetetét hoznák össze a kis cicával.
A beszéd alatt végig Víg Mihály arcát mutatják, amint mondja ezt a hosszú beszédet. A szöveg és a film közötti szövegromlásokból arra tudok következtetni, hogy ezek a szövegek nem tudásból következő renyheségek. Meglep, hogy egy ilyen szépíró, mint Krasznahorkai, engedi a szövegét romlani Víg Mihály és Tarr Béla által, és Tarr Bélától is furcsállom, hogy nem követel pontos szövegtudást színészeitől.
Más: amikor a végítéletről beszélt irimiás, megszólalt a Bajza utcában a harang, egyszerre kaptunk a szívünkhöz mindhárman – ha nem lenne nagy szó, azt mondanám, kegyelmi pillanat volt.
A visszavonhatatlan végítélet beteljesedik - mondja épp Víg Mihály, amikor pontban 15 órakor megszólalt az evangélikus templom harangja, mintegy pontot vagy felkiáltójelet téve a mondat végére.
"Mégis rábasztál kopasz, zsugori, faszfej, geci" – isteni zárójelenet lenne egy másik filmben, hogy ezután a kiüresedett telepen Kamondi még pakol a kocsmában. A káromkodás annak szólt, hogy a telepiek elhagyják a telepet, így Kamondinak nem lesz több kuncsaftja. A 185. oldalon tartunk.
Máshol is feltűnt már, hogy a film – bár egyébként elég alaposan követi a könyvet – durvább káromkodásokat használ, mint a könyv. A „mégis rábasztál, kopasz, zsugori, faszfej geci” például a könyvben „ráfaragtál, vén zsugori”.
Hajdu Szabi színes-szagos varázsvilágot teremtene, amiben azért felbukkanna a boldogság is, mintha begombázva járnák el a sátántangót.
Szétvertek négyen egy szekrényt, darabokra aprították. Messziről figyel a kamera, nem merészkedik közelebb.
Távolról mutatják ezt a sáros televényt, aminek a közepén baltákkal szétvernek egy szekrényt, mivel nem tudják magukkal vinni az Irimiás által ígért új életbe. (Ez a baltával szekrényszétverés-jelenet Grecsó Krisztián új regényében, a Mellettem elférszben is szerepel, mint az új élet, a régi élet hátrahagyásának egy fontos jelenete, ott a lakótelepi lakásba nem tudják bevinni a falusi szekrényt.) Vajon hányszor vették fel ezt a jelenetet, hány szekrényt vertek szét, mire sikerült felvenni jól?
A telepiek elhagyják a telepet, hogy megvalósítsák máshol Irimiás mintagazdaságát. Persze ez sem egy kapkodós snitt.
Tényleg az úton mennek, és nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon hosszan. Itt az elkövetkezendő beállítások is ezt a vonulást mutatják más-más szögekből.
Pálinkáznak, üvegből, húzóra.
Tizenkét perc alatt el is jutottak a tervezett mintagazdaság helyszínéhez, egy romos kastélyhoz.
A könyv szerint a kastély éppen tizenkét kilométerre van a teleptől. Tizenkét perc alatt érkeztek meg, tehát vagy az van, hogy a szereplők 60 kilométer/órával haladtak, vagy néha még Tarr Béla is felgyorsítja az eseményeket.
A Gyula és Békéscsaba között levő Széchenyi-Wenckheim kastély romja volt a forgatás helyszíne.
View A Sátántangó kastélya in a larger map
Dyga Zsombor egy békásmegyeri lakótelep tetején, kicsiben, elviccelve.
A doktor szenvedése után újabb pont, ahol a film elveszítheti a legelszántabb nézőt is. Több mint húsz perce nem igazán történt semmi azon hívül, hogy a telepiek áthurcolkodtak a kastélyba. Arcokon pásztáz lassan a kamera, kétségbeesett bizakodás egyiken-másikon.
Goda Kriszta szeretettel nyúlna az anyaghoz, rendesen felsnittelné, Fenyő Iván lenne Irimiás, Csányi Sanyi meg Petrina. Schell Juci játszaná Kránernét. Kálomista Gábor százezres nézőszám alatt nem nyugodna meg.
Valaki fingott, de a szereplők sem tudják, hogy ki volt, nemhogy mi.
A álmok köre, felülről mutatják a szereplőket, miközben Ráday Mihály narrálja, hogy éppen miről is álmodnak. Nézzük is meg.
...már megnézhettük volna a Kincs, ami nincs, a Különben dühbe jövünk és az És megint dühbe jövünk című Bud Spencer–Terence Hill-filmeket.
Clint Eastwood önmagának adná a kemény arcélű Irimiás szerepét, nézne hosszan bele a szélbe, ez már ment neki néhány westernfilmben is. Mindenképpen lenne tanulság, hősiesség és erkölcsi győzelem a filmben.
A két hamis próféta a kastélyban hagyja a telepieket, akik rossz álmokról panaszkodnak egymásnak. Irimiásik Sanyival hármasban mennek egy földúton, a kamera addig veszi őket, amíg már nem is látszanak a távolban.
Ez a híres kép, amit mindenhol mutatnak a Sátántangóból: Irimiás, Petrina és Horgos Sanyi mennek a pusztában.
Nem pontosan érthető a filmben, hogy itt most mi is történik, a könyv sem sokat segít: “Tőlük jobbra, az elmocsarasodott, élettelen föld felett úgy tizenöt-húsz méterrel egy lágyan ringó, áttetsző fehér fátyol lebegett, s lassan, méltóságteljesen ereszkedett lefelé. Még fel sem ocsúdhattak a meglepetéstől, amikor döbbenten látták, hogy ez a „fátyolszerű valami” abban a pillanatban, amint földet ér, egyszeriben semmivé foszlik. „Csípjetek belém!” – nyögte Petrina, s hitetlenkedve megrázta a fejét. A „kölyöknek” tátva maradt a szája a csodálkozástól, aztán, mikor látta, hogy se Irimiás, se Petrina nem tud mit mondani, magabiztosan megjegyezte. „Mi az, nem láttak még ködöt?” „Ez neked köd?! – csattant fel Petrina idegesen. – Ne beszélj itt hülyeségeket! Mérget veszek rá, hogy ez valami… olyan… esküvői fátyol… Mester, én rosszat sejtek…” Irimiás értetlenül nézte a helyet, ahová az előbb a fátyol leereszkedett. „Ez egy vicc. Petrina, szedd össze az eszed, és mondj valamit.” „Oda nézzenek!” – kiáltotta a „kölyök”. S nem messze az előbbitől, egy másik lassan alászálló fátyolra mutatott. Megbabonázva nézték, ahogy ez is eléri a földet, majd – mintha tényleg ködből volna – elenyészik… „Gyerünk innen, mester! – javasolta Petrina reszkető hangon. – Ahogy elnézem, mindjárt potyogni kezdenek a cigánygyerekek is…” „Biztos, hogy van erre valami magyarázat! – mondta határozottan Irimiás. – Csak tudnám, mi az ördög!… Az nem lehet, hogy egyszerre hülyültünk meg mind a hárman!”
Egy kis jancsóizmus: lovak kóricálnak a város főterén. Mint kiderül, a vágóhídról szabadultak el.
“Elszabadultak a lovak a vágóhídról”, ezért lovakat látunk egy város főterén. Ezt is hogy csinálták meg? Leszállították ezt a sok lovat, szélnek eresztették őket hajnalban, és ha jó volt a felvétel, akkor nem ismételték meg? Elképzelni sem tudom, milyen lehetett ez a régi magyar filmforgatás, amikor Jancsótól kezdve mindeki lóval dolgozott. A mostani középnemzedék, Török, Pálfi miért irtózik a lovaktól?
Növényevő, páratlanujjú patás haszonállat, a vadlóból háziasították öt-hatezer évvel ezelőtt Közép-Ázsiában, majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén. Eleinte málhás, majd hátasállatként hazsnálták, de a húsát is fogyasztják (különben mit keresnének a lovak a vágóhídon).
Most éppen kétszer egy deci kevert, és egy kisfröccs fogy el a filmben. 222 oldal a könyvben. Egyre fáradunk, kizsigerel a film. A Sátántangó igazi főszereplője egy pár órája már én, a néző vagyok, meg én, mint Valuska, de ennek heroikus győzelmét csak pár évvel később, a Werckmeister harmóniákban mutattam meg. Figyelem a figyelmemet. Ásításokat számolok, csukódó szemeket, mert akkor máshogy kell ülni. Sokat iszom, és figyelek, hogy el ne éhezzek, mint a Tour De France egy nehezebb hegyi szakaszon.
Eddig a nap számokban: 0,33-as kóla, 2 dl narancslé, teák, 2 zsemle 2 kefírrel, 1 túrós batyu, 1 citromtorta nagypapámtól, Ronchero quesadilla, 2 pisálás. Zsibbadó láb, fájó hát, hosszabb és lassabb pislogások. A holtponton rég túl vagyok, de biztos vagyok benne, hogy moziban óriásiakat aludnék rajta. A jegyzetelés ébren tart.
Bocsánat, de nem bírok ki hét órát szóvicc nélkül.
Esik az eső, a kastélyban a telepiek szidják Irimiást, amiért megépett a pénzzel. A regényből tudjuk, hogy egy munkás éves fizetése húszezer forint. A cselekmény a rendszerváltás előtt játszódik.