Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTörőcsik Mari végig Alföldit támogatta
További Kultúr cikkek
„Abból, amit Balog Zoltán mondott, arra lehet következtetni, hogy én, akit a Nemzeti Színház delegált a szakértői testületbe, Vidnyánszky Attilát és Alföldi Róbertet is támogattam, de ez nem felel meg a valóságnak. Igazából üvölteni szeretnék, csak moderálom magam" - idézi a szinhaz.hu Törőcsik Mari színésznőt.
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy hétfő délelőtti sajtótájékoztatón jelentette be: Vidnyánszky Attilát nevezi ki a Nemzeti Színház élére, akit Balog szerint mindegyik bizottsági tag javasolt a poszt betöltésére. Alföldi Róbert pályázatát 1 támogató szavazat mellett 4 tartózkodás és 4 nem szavazattal nem támogatottnak minősítette. A sajtóközlemény szerint a szabályok megengedték, hogy egy bizottsági tag akár az összes jelöltre igennel vagy nemmel szavazzon. Törőcsik Mari azonban másként emlékszik a történtekre.
„Barátom Vidnyánszky Attila, de az, hogy tisztelem nem azt jelenti, hogy rá voksoltam. Egy alkalommal, amikor épp Debrecenben játszottam, a vacsoránál neki is elárultam, hogy világossá tegyem, Alföldi Róbertre fogok szavazni. Azt is hozzátettem, hogy tisztelem, szeretem, becsülőm őt is és a munkáját is, de engem delegált a társulat, hogy képviseljem, és nem fogadtam volna el a kollegáim felkérését, ha nem értenék egyet a véleményükkel. Most a nagy nyilvánosság előtt is kijelentem, hogy Alföldi jól csinálta azt, amit csinált, és őt szerettem volna igazgatómnak – nyilatkozta Törőcsik Mari a Színház.hu-nak. – Négy pályázó volt, abból kettő teljesen alkalmatlan, ezért nem négyen, csak ketten jöttek meghallgatásra. Vidnyánszky úr volt előbb. Miután távozott, megkérdeztek minket, alkalmasnak találjuk-e, mire azt mondtam, hogy igen, hiszen színvonalas pályázatot nyújtott be. Majd jött az Alföldi úr és én egyedül, rá szavaztam a társulat nevében. Azt is leszögeztem, hogy kizárólag rá voksolok. Utólag azért állítják, hogy két szavazatot adtam le, mert két embert találtam alkalmasnak."
Törőcsik Mari arról is beszélt, hogy szerinte méltatlanul zajlik a pályáztatás: „Ferenc József császár ideje óta, Kádár János korán keresztül mindig a kultúrpolitika döntött a Nemzeti Színház vezetőjéről. Nem értem, hogy ezt a pályáztatási cirkuszt miért igyekeznek mindig levezényelni. Ott ülnek a jelöltek, hülyeségeket kérdeznek tőlük, utána a hátuk mögött szavazunk, közben színjáték az egész.