Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
36 év után visszatért Salman Rushdie műve az indiai könyvesboltokbaA James Bond- és Mad Max-filmek fanatikus rajongójaként úgy döntöttem, idén a Várban fogom tölteni a Múzeumok Éjszakáját. Megnézem végre az elsütőbillentyűző haditecnika-fanatikusok és a Fallout-rajongó gémerek szubkultúrájában vallásos áhítattal csodált budai atombunkert, és mellé a Sziklakórházhoz hasonló hidegháborús kulturális intézményt, a gránáthajításnyi távolságra megnyitott Kémmúzeumot.
A Sziklakórház Múzeum atombunkere és hűvös műtőasztal-laibrintusa 2008 óta látogatható, de még manapság is elképesztően népszerű. Ha nem újságírók vagyunk, csak egyszerű, karszalagos, kultúrára szomjazó halandók, akkor legalább 2 és fél órát kellett volna sorban állnunk a bejutásért a tűző napon.
A Sziklakórház 1944-ben nyílt meg Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza néven, a Szent János Kórház alá rendelve. A komplexum feladata Budapest bombázása idején a légitámadásokban megsérült katonák és civilek ellátása volt, így odabenn most ugyanúgy láthatunk bekötözött kezű, vaskeresztes náci viaszbabát, mint éjszakai bombatámadás után megoperált, pizsamás pesti polgárt.
Az 50-es években a kommunisták a hidegháborútól való rettegés miatt vegyi és atomtámadást is kibíró bunkerré alakították át Sziklakórházat. Ekkor már nem a civil életek megóvása volt a cél, hanem az, hogy legyen egy működőképes közkórház itt élje túl az atomcsapást a Szent János kórház orvosaiból és nővéreiből álló elitcsapat, akik majd később segíteni tudnak a többi budapesti óvóhely menekültjein. A Sziklakórház az 50-es évektől egészen 2002-ig titkos objektumnak számított, a Szent János Kórház dolgozói még a 80-as években is vettek részt itteni gyakorlatokon, hogy atomtámadás esetén megfelelően tudják használni az Egyéni Radiológiai, Biológiai és Vegyvédelmi Csomagokat. Az orvosi csapat többször is elpróbálta a vészforgatókönyvet. 15 percük volt megérkezni a bunkerbe, ahol 72 órára vasajtók mögé kellett zárkózniuk. Csak 3 nappal később kerülhetett sor a vetkőzésre, a kötelező szőrtelenítésre, a zuhanyra, végül a raktárban hegyekben álló polgári védelmi egyenruhák és gázálarcok felvételére.
Hogy a bunkerben zajló élet nehézségeit könnybeen elképzelhesse a látogató, a szervezők mindenhová kitették a 60-as évek jellegzetes propagandaplakátjainak stílusában készült szemléltető ábráit (bár azt nem tudni pontosan, hogy voltak-e ugyanilyenek a lerobbont állapotban megtalált bunker falain is a hidegháború alatt). Ezek miatt az egész hely úgy néz ki, mint a Fallout-videojátékok egyszerre futurisztikus és retró, nyomasztó videónak díszlete: a téma hozzám hasonlóan fanatikus rajongója szinte már várja, hogy a hangszórókból felcsendüljön Louis Armstrong A Kiss to Built a Dream On című, szívfacsaró nótája.
A Sziklakórház a Vár alatti, többkilométeres barlangrendszer szerves részei, az egyik vészkijárat így épp a barlangfolyosókon keresztül vezet ki a szabadba. A Múzeumok Éjszakájára készülve a Sziklakórház dolgozói majdnem infarktust is kaptak, amikor a lezárva tartott vészkijáraton dörömbölni kezdett néhány kétségbeesett külföldi turista, akik eltévedtek a barlangban, mert elmászkáltak a csoportjuktól fotózni. A tárlatvezetők másik kedvenc sztorijában állítólag horrorba hajló jelenet is történt idelenn: egy vicces kedvű dolgozó korhű katonaruhába öltözve csöndben elfoglalta az egyik viaszbábu helyét, hogy az alkalmas pillanatban jól halálra rémíthesse az arra járó kollégáját.
A Sziklakórháznka még ma is működő légtisztító berendezése van, ezért a gépházban vannak olyan szobák, ahol nem szabad megpiszkálni semmit. Mivel a bunker még a 80-as években is titkos objektumnak minősült, a kommunisták James Bond-paródiákba illő trükkökkel juttattak benzint a komplexumot vész esetén is energiával ellátó generátor üzemanyagtartályaiba. Nyáron egy locsolókocsi úgy tett, mintha a Sziklakórház fölötti virágágyásokat öntözné, a víznek álcázott üzemanyag pedig szépen lecsorgott a bunker csövein keresztül a tartályokba.
A Sziklakórháztól mindössze öt percnyi sétára lévő Kémmúzeum kísérleti jelleggel, 2012 végén nyílt meg magánpénzből. Itt azonnal kiderült: az ügynökök élete egyáltalán nem olyan, mint a James Bond-filmekben. Nincs minden sarkon Aston Martin sportkocsi és koktélt szorongató, dögös nő, csak szobányi jeladók és drága kódfejtő műszerek. A múzeum érdekessége, hogy a kiállítási tárgyak egytől egyig az egykori ÁVH (ma: Alkotmányvédelmi Hivatal), a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat évtizedekkel ezelőtt leselejtezett tárgyaiból áll. Vagyis itt minden a magyarországi kémek és kémelhárítók szuperkütyüje volt az 50-es évektől a 90-es évekig.
Láttunk táskába rejthető, szkennerként és fénymásolóként használható Szöcske fényképezőgépet, aminek a felvételei később könnyen elrejthetőek voltak egy preparált borotvakészletben. Az egyik vitrin mögött ott volt a 70-es évek csúcsketyeréje, a magyar katonai felderítés Epson gyártmányú táskaszámítógépe díszelgett, amire annyira büszkék voltak, hogy valószínűleg nem is használták. De megnézhettük azt a dizájnos, ősi mobiltelefont is, amit a bonni magyar nagykövet kapta ajándékba az NSZK elöljáróitól, ám a magyar elhárítás azonnal kiszúrta, hogy a készülék be van poloskázva.
És ha már poloska: volt itt lehallgatót rejtő kakukkosóra és golyóstoll a 80-as évekből, cukortartóba rejthető, preparált kockacukor a 90-es évekből. Láthattuk Alfred Neumann Hatan voltak című könyvét is, amibe a gondosan kivágott lapok helyére került a lehallgatóberendezés került, így ha az ügynök kiküldte kávét főzni a konyhába a megfigyelni kívánt házigazdát, a könyvet fel is csempészhette a polcára, így a ház mellett parkoló autóból később minden beszélgetést rögzíthettek. Mint kiderült, a magyar vállalatok (például a Magyar Mechanikai Laboratórium) olyannyira élen jártak az effajta kémfelszerelések kifejlesztésében és elkészítésében, hogy még a Szovjetunióba is gyártottak belőlük exportra.
A tárlat utolsó két szobába igazi technológiatörténeti ritkaságok kerültek. Az egyik relikviával a balatonaligai pártüdülőben ejtőző MSZMP-funkcionáriusok magánbeszélgetéseit és párthűségét ellenőrizték 1950-70 között, kiváló zsarolási lehetőségeket kínálva ezzel az állambiztonsági szerveknek. A kiállítás másik gyöngyszeme a honvédségi körökben használt Cocom-listás, azaz tiltott árunak minősülő Kennedy számítógép volt, de láttunk itt olyan poligráfos készüléket is, amit még 2007-ben is használt a titkosszolgálat, hogy kiszűrje soraiból a gyenge láncszemeket. Sajnos az óriási érdeklődésre való tekintettel csak egy töredékét tudtuk a sorban állók közé tolakodva végignézni, így ide később biztosan visszamegyünk még.
A budai oldalon maradva a Rudas Gyógyfürdőbe mentünk át, hogy végre megtudjuk, tényleg igaz-e a városi legenda: azért Rudas a Rudas, mert ide kizárólag csak a rúdjaikat lóbáló férfiak járnak gőzfürdőzni. Mint kiderült, igaz: a női napokon csak harmadakkora a törökfürdő forgalma, mint amikor azok a férfiak sétálgatnak itt egy szál törülközőben, akik a szájhagyomány szerint kivétel nélkül politikusok, milliomos üzletemberek vagy maffiózók.
A Múzeumok Éjszakáján este 10-től koedukált éjszakai fürdőzős buli volt este 10-től hajnalig. Az uszodacsarnok emeletét viszont ezúttal lezárták a bulizók elől, mi is csak külön engedéllyel mehettünk ki a tetőteraszra a fényárban úszó pesti panorámát fotózni. A korábbi Cinetripeken a mattrészeg bulizók kedvenc, extrém balesetveszélyes szórakozása ugyanis az volt, hogy a körgaléria vaskorlátjáról ugrottak szaltót a kétméteres medencébe. Sajnos ezt mi már nem próbálhattuk ki, de így sem jártunk rosszul: a fürdő párás, 40 fokos levegőjéből kitántorogva már nem is éreztük olyan gatyarohasztónak a vihar előtti esti kánikulát.
Rabszállítók, Police-feliratú jetskik és egyéb rendőrségi járművek sorakoztak fel a Mosonyi utcai Rendőrség-történeti Múzeum előtt. Néha felharsant egy-egy sziréna, és a parkoló motorokon szüleiknek integető kisfiúk pózoltak büszkén, talán ők lesznek a jövő pandúrjai.
Az épületben a csend-, rend- és polgárőrök egyenruháinak, sapkáinak és egyéb kiegészítőinek sokasága fogadta a látogatót. A kiállított tárgyak közt a nagyobbak a grafológiai elemzésre várakoztak, míg egy teremmel arrébb kirakó és játékos tesztfeladat várta a kicsiket. A rend őrei eközben okmányellenőrző eszközöket mutattak be, lézerpisztoly-lövészetet vezényelnek és alkoholszondát fújatnak – ezúttal tét nélkül. A virtuális motorszimulátor előtt a kissrácok újabb izgatott hada várokozott, míg a felnőttek ördöglakotakkal bíbelődtek. A Vöröskereszt jóvoltából a kíváncsiskodók egy újraélesztési gyakorlaton is résztvehettek, a földön fekvő bábu jól bírta a mellkasát érő állandó pumpálást.
Az udvaron, még a tikkasztó hőség és a hangosan dübörgő eurotrance-himnuszok ellenére is nagy sikert aratott a borulásos autóbalesetek ütközésszimulátora. Egyetlen aláírásért cserébe bárki fejre állhatott, méghozzá rendőri felügyelet alatt, sérülések és fájdalom nélkül.
A Kegyeleti Múzeumban közben a Kárpát-medence gyászviseletei mellett többek közt az egykor koporsókat szállító oszlopos és üveges gyászhintókat is meg lehetett tekinteni. A tárlat talán legizgalmasabb darabjai a Torinóban elhunyt Kossuth Lajos, Jászai Mari, valamint szintén színész férje, Kassai Vidor halotti maszkjai voltak.De a régi és impozáns feszületek, fakeresztek, kopjafák, illetve díszes szarkofágok közt feltűntek például Hofi Géza, Antall József és Karády Katalin fejfái is. A rendkívül izgalmas, önreflektáló tárlat ráadásul a legutolsó teremben még egy kis iróniát is megenged magának: a felállított ravatalnál egy gipszből készült csontváz bagózik derűsen.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
