Elég sokáig fel lehetett hozni az eredeti X-Faktor ellen is, hogy még ha van is benne néhány jó pillanat, azért valóban releváns énekeseket nem produkált. Na ennek a mítosznak akkor lett vége, amikor 2010-ben az X-Faktorból indult el a One Direction.
Ez egyrészt lehet, hogy minden sikertelenségnél többet elmond az X-Faktorról ürességéről. Másrészt viszont kétségtelen, hogy a One Direction karrierjét egy RTL-es programigazgató hirtelenjött hangulatváltozása már nem tehetné tönkre.
Csak harmadikok lettek egyébként, dehát a konkrét helyezésről soha senki nem gondolta, hogy számítana.
Szóval itt a lista, ők az eredeti, angol X-Faktor legismertebb felfedezettjei.
A tévé elől közvetítjük az X-Faktor döntőjét.
540 másodperc, és annyi.
része-e a formátumnak.
Képzeljék, van aki már MOST TUDJA, ki nyert. Nekünk még legalább 3 percig kell várni rá.
ERRE MÉG SOSEM VOLT PÉLDA!!! LEFOTÓZTAM NEKTEK!!!
Én is lezárom. Az Index olvasói szerint Danics Dóra nyert 1310 ponttal, a By The Way 706-ot kapott.
MEGTÖRT!
Na, mi van benne?
Mondtam.
Még a boritékot is csak parancsszóra nézhették meg. Amúgy Danics Dóra nyert.
Sixx is, az olvasók is. Pedig előtte a By The Wayt tippeltem volna, de a döntőbeli teljesítmény alapján egyértelmű volt.
Ez kellett nektek? :(
Ez már fél órája is rossz volt. De a győztesnek ez a dolga, a Győztes dalát énekelni.
Mintha aranyeső hullana rá, átszellemülten élvezi.
Tényleg megható volt. Nem itt, hanem a dal közben.
Tényleg?
Nem kapott szülinapi ajándékot Szikora, de azért boldog hatvanat! Jövőre kiderül, emlékezni fogunk-e Danics Dórára, vagy eltűnik, mint a többiek. Ja és Lilu is sír, ennél szebb záróképek nem is kellenek.
Igen, de van még egy animgif a végére.