Vagy legalábbis róla rengeteget beszéltek, és volt egy pillanat, amikor még majdnem Nagy Nemzeti Összefogás is lett belőle, ugyanis Orbán Viktor kinyilatkoztatta, hogy szorít neki a 2011-es Eurovízión, amin a fogadóirodák igen előkelő helyre sorolták az énekesnőt. Akkortáj mindenhonnan ez a dal folyt:
Aztán csak a lista végén, a 22. helyen végzett, szidták is Orbánt rendesen, miért kellett mellette kiállni, egyesek szerint emiatt nem szavaztak rá sokan. Amúgy neki is két lemeze van, egy még az X-Faktoros szereplése előtt jelent meg. Mellesleg ő csak hatodikként végzett a 2010-es X-Faktorban, de nem csodálkozunk, hogy így is ismert lett, elvégre 1981-ben elénekelte a Vuk dalát.
A tévé elől közvetítjük az X-Faktor döntőjét.
540 másodperc, és annyi.
része-e a formátumnak.
Képzeljék, van aki már MOST TUDJA, ki nyert. Nekünk még legalább 3 percig kell várni rá.
ERRE MÉG SOSEM VOLT PÉLDA!!! LEFOTÓZTAM NEKTEK!!!
Én is lezárom. Az Index olvasói szerint Danics Dóra nyert 1310 ponttal, a By The Way 706-ot kapott.
MEGTÖRT!
Na, mi van benne?
Mondtam.
Még a boritékot is csak parancsszóra nézhették meg. Amúgy Danics Dóra nyert.
Sixx is, az olvasók is. Pedig előtte a By The Wayt tippeltem volna, de a döntőbeli teljesítmény alapján egyértelmű volt.
Ez kellett nektek? :(
Ez már fél órája is rossz volt. De a győztesnek ez a dolga, a Győztes dalát énekelni.
Mintha aranyeső hullana rá, átszellemülten élvezi.
Tényleg megható volt. Nem itt, hanem a dal közben.
Tényleg?
Nem kapott szülinapi ajándékot Szikora, de azért boldog hatvanat! Jövőre kiderül, emlékezni fogunk-e Danics Dórára, vagy eltűnik, mint a többiek. Ja és Lilu is sír, ennél szebb záróképek nem is kellenek.
Igen, de van még egy animgif a végére.