Azóta se mentem el abba a házba, ahol a gettó volt

A Magyarországon 2001 óta működő Centropa Alapítvány az oral history kutatási módszerét alkalmazva gyűjt zsidó élettörténeteket. Az interjúk során arra kérik az emlékezőket, hogy ne csak a holokausztról meséljenek, hanem az életükről, az átélt huszadik századról: idézzék fel gyerek- és felnőttkorukat, öregségüket, mindennapjaikat, mondják el hétköznapi történeteiket. Ezeket idézte fel az iskolai osztályoknak is szánt séta.

Unokanővérem hollywoodi csillag és feltaláló

A Paulay Ede utca 39. előtt találkoztunk, Krausz Vilma egykori lakásánál. Vilma néni csaknem nyolcvan évig élt a harmadik emeleten. Amikor Czingel Szilvia eljött hozzá, hogy meghallgassa a történetét, egy húszas évek óta változatlan lakást talált. Megállt az idő: a falak, a bútorok, a tárgyak egy letűnt kort idéztek – és az unokatestvért, Hedwig Kieslert. Hedy Lamarr néven talán egy kicsit többen ismerik a veszélyesen gyönyörű bécsi lányt, aki gyerekkorában sokszor járt itt látogatóban a mamájával.

„Tante Annie lánya híres színésznő lett. Hedy 19 éves korában férjhez ment egy osztrák fegyvergyároshoz. Gyönyörű nő volt, aki később Amerikában híres filmcsillag lett. Szépségével mindenkit lenyűgözött. Egy ausztriai villában élt elzártan, ahonnan megszökött, és meg sem állt Hollywoodig, ahol sztárkarriert csinált. A második világháború idején felajánlotta szolgálatait egy amerikai katonai fejlesztő laboratóriumnak, ahova bevitte azokat a tervrajzokat, amiket férjétől, az osztrák villából emelt el”– mesélte Vilma néni 2008-ban.

Hedy valójában már Európában ismert lett 1933-ban forgatott, botrányt kavaró Extázis című filmjével, ahol a filmtörténetben elsőként mutatkozott meztelenül premier plánban (nálunk hat évvel később Karády Katalin mézeskalácsszív tükrében látható selyemharisnyás lába és kombinéja láttán kaptak szívükhöz dédszüleink).

A dúsgazdag, túlféltő és betegesen féltékeny fegyvergyáros annyiban játszhatott szerepet Hedwig műszaki karrierjében, hogy állítólag a tárgyalásaira is magával cipelte, ahol sokat láthatott-hallhatott. Aztán a férj és az unalom elől Amerikába szökött, ahol nyomban hollywoodi sztár lett. A külsejére alapozó filmszerepek mellett viszont tovább unatkozott, így esett, hogy a szomszédjában lakó francia zongoraművésszel kifejlesztették a bluetooth és a wifi adatátviteli technológiáját . A második világháború alatt találmányukat felajánlották az amerikai haditengerészetnek, de azt végül csak Kuba 1962-es blokádjakor vetették be. Hedy Lamarr nemcsak csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán, de az ő születésnapján tartják az európai feltalálók napját.

Vilma néni, a Budapesten maradt rokon mindeközben hosszú évtizedekig gépírókisasszonykodott, férjhez ment, túlélte a második világháborút és még pár helyi történelmi vihart. Mindezt a Paulay Ede utcai házból, amelynek végigélte-végignézte átalakulását. A háború előtt a háromemeletes bérházban szintenként öt lakás volt. A házban egyetlen keresztény lakott, egy dr. Almássy nevű járásbíró, rajta kívül a zsidóságukat különböző módon megélő, a környékhez kötődő középosztálybeliek. Vilma néni emlékezete szerint itt éltek például Frankelék, akiknek frottírtörülköző-gyáruk és nagy üzletük volt a Káldy Gyula (akkor a mesebeli nevű Ódon) utcában. Egy másik családnak kóser étterme volt a Révay utca sarkán. A ház szövetének átalakulása a zsidótörvényekkel kezdődött, ekkor többen Amerikába vándoroltak. A háború után Izrael lett a fő úti cél.

Az egész életútinterjú itt olvasható.

Papírrepülőn érkezett szerelem

A Liszt Ferenc téri történet Kinszki Judité, a velünk sétálók közül többen éppen a legendás tanárnő miatt jöttek el. „Egész életemben arra vártam, hogy valakinek mesélhessek az édesapámról. Nagyon fiatal voltam, amikor elvették őt tőlem, és a mai napig akkor érzem őt igazán közel magamhoz, ha mesélhetek róla"– mondta az első interjú készítésekor.

Judit elbeszélése a felső középosztályhoz tartozó, magasan iskolázott, a zsidó hagyományokat szinte egyáltalán nem tartó Kinszki és az alsó középosztálybeli, neológ irányzatot követő Gárdonyi család sorsdöntő és viharos munkahelyi találkozásával indult.

„Apukám kezdett kis papírrepülőgépeket dobálni az anyám asztalára, és őt nagyon idegesítette, és rászólt, hogy kis hülye kölyök, de apám csak dobálta. Az egyik repülőgépen az volt, hogy szeretne vele találkozni. A Farkasréti temetőbe adott neki randevút – ez jellemző volt apámra. Apám abszolút gátlásos kis fiatalember, megérkeztek a temetőbe, apám leült egy padra, letette a kalapját maga mellé, nehogy anyám odaüljön. Akkor anyám leült a másik sarokba, s elkezdtek a tudományról beszélgetni. Apám otthon bejelentette, hogy el akarja venni Gárdonyi Ilonát, amire állati nagy botrány lett, hogy egy művelt, öt nyelven beszélő fiú miért akar elvenni egy olyan csóri lányt. Az apám családja mintha több generációval előbb asszimilálódott volna, egészen más légkörben, másképp éltek, mint anyámék.”

A Kinszki család kirúgatta Ilonát az irodából. Imre tiltakozásul feleségül vette. „Gyönyörű volt az esküvő. Valami jelmeztárból kölcsönöztek jelmezeket, apám zsakettben volt, anyámon gyönyörű mirtusz, minden, és fölvették filmre. Gyerekkoromban az egyik fő attrakció az volt, hogy egy kis filmvetítővel néztük anyuék esküvőjét. Fogalmam sincs róla, hogy hol volt az esküvő, de a filmen azt látni, hogy egy nyitott kocsival mennek végig a Rákóczi úton.”

A család Zuglóban lakott a két világháború között, valószínűleg ebben a gangos bérházban:

A ma már André Kertész, Robert Capa vagy Lucien Hervé mellé sorolt Kinszki Imre mindvégig hivatalnokként dolgozott, a fotózást a húszas években, első gyereke születésekor kezdte. Saját gépet is fejlesztett hozzá, a természettudományi nagyítóval felszerelt Kinszektát, mellyel mikroszkopikus felvételeket tudott készíteni. A család 1939-ben áttért a görög katolikus vallásra, és ki akartak vándorolni Új-Zélandra – a terv megvalósítására már nem maradt idő. Kinszki Imre és fia, Gábor munkaszolgálatban haltak meg. A háborút csak Judit, a mamája és a gettóba is magukkal cipelt bőröndnyi fotó élte túl.

„A háború alatt az anyukámmal a gettóban voltunk. Azóta se mentem el az Akácfa utcába abba a házba, ahol a gettó volt, se abba, ahonnan elvittek minket, a Király utcából. Mikor megyek, ott a sarkon megállok, ez az a ház – bemenni az udvarba, ahol álltunk ott, ahol szétválasztottak; ordítottak a nyilasok, hogy öt percet adnak, s hallottuk fönt a lövöldözést, mert biztos volt, aki elbújt, és azt ott helyben lelőtték. Nem tudok oda elmenni”– mesélte Kinszki Judit, de az emlékek feldolgozhatatlansága szinte az összes interjúalanyra jellemző.

A Kinszki család nőtagjai itt, a Liszt Ferenc téri sarokházban éltek a háború után: együtt, majd külön, kisebb, majd nagyobb lakásban. Még nagyon hosszú ideig innen jártak ki a Keleti pályaudvarra hírekért és várni a visszatérő apát.

Az egész életútinterjú itt olvasható, a Szerelem papírrepülőn című kisfilm pedig itt nézhető.

Jelszavas kabinok a Hungária fürdőben

A zsidó életutak gyűjtése közben különösen fontos volt, hogy ne csak a holokausztról beszéltessék az interjúalanyokat, hanem a mindennapi életükről – így került rengetegszer szóba a Klauzál tér. Itt lakni külön identitást jelentett.

„Ha valaki a Klauzál térről jött, mint anyám is, az fölszedett valamennyi vallásosságot. Örökölte az anyai nagyszüleimtől. Az anyám minden péntek este gyertyát gyújtott. Kispolgári család volt, ilyen Klauzál téri, szegény zsidó család, nem vagyonos. Akkoriban az emberek örültek, hogy éltek”– mondta a két háború közötti időszakról egy interjúalany. 

A háború előtt itt volt a legendás cselédpiac, az egyik legjobb cselédszerző hely a városban: a Keletiből egyenesen ide vezetett a parasztlányok útja, leginkább a környező sváb falvakból. A kóser háztartás szabályait nem volt könnyű megjegyezni.

„Egyedül ez a kóserség okozott mindig gondot. Ez egy állandó gondja volt anyámnak, hogy megértesse a cselédekkel, hogy ne keverjék össze az edényeket, mígnem megunta. Nem az, hogy nem tudták megjegyezni a dolgokat, hanem hogy nem gondoltak rá, hogy ez milyen hiba. Szerintem nem készakarva csinálták, de valahogy nem tudták megjegyezni, hogy ez egy vallási előírás, mert nem más. Ezt Mózes hozta be a vallásba, ő nem vallást akart csinálni, hanem egészséges embereket, és ez az egészséghez tartozik. […] Például a tejeslábast nem volt szabad összekeverni a zsíros edénnyel. Külön kellett elmosogatni. Anyám többször is észrevette, hogy a tejeslábas benn van a sütőben, nincs elmosogatva. A cseléd mindig összekeverte. Anyám ezért mindig vett új edényt. Hiába tanította, mindig rosszul mosogatott. Annak idején anyám is akart kóser háztartást vezetni, de aztán azt mondta, hogy ő nem csapja be saját magát. A cselédlány így is, úgy is összecserélte az edényeket. És áttértünk a neológ háztartásra. Úgyhogy attól fogva nagyapám mást nem evett nálunk, csak kemény tojást”– mesélte egy visszaemlékező.

A háború alatt a Klauzál tér a gettó része volt. A visszaemlékezésekben többször felbukkan a tér és a Dob utca sarkán álló patika, ahol „úgy voltak fölsorakoztatva a hullák, mint a fahasábok. Akik itt voltak Pesten, azok mind emlékeztek erre a patikára.”

Az egykori Hungária fürdő (mai Zara hotel) épülete majd egy évszázadon át a Wesselényi – Klauzál – Nyár utca közötti teljes épülettömböt magában foglalta. A Gamperl-féle vasfürdő (benne mikvével, zsidó rituális fürdővel) a 19. század végén nyitotta meg kapuit. A Ringer család 1897-ben megvásárolta és modernizálta: tisztasági és gyógyfürdőt hoztak létre. A zsidó mindennapok fontos része volt a fürdőbe járás, rituális és tisztasági okok miatt is, a fürdőszobahiányt az itteni kis kabinos kádfürdőkkel orvosolták. A Hungária fogalom volt a környéken, emlegették a gombnyomással elhúzható kupolát, a jelszavas kabinokat. Az épület a hatvanas évek óta pusztult, az ezredfordulón romokban állt.

Mára csupán egy vitrinre való anyag maradt a régi fürdőből, mely 2010-ben szinte felismerhetetlenségig átalakítva luxushotelként nyitott meg. 

A nyolcvan évig ugyanabban a lakásban élő Vilma néni, az apja emlékét meséléssel életben tartó Kinszki Judit és a séta során csak történettöredékekben előbukkanó, egykor a környéken lakók emlékezésein kívül még közel 220 magyar nyelvű interjút őriz a Centropa Alapítvány archívuma.