Ágnes
-3 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Vizsgálat indul az Újszínház társulatát érintő zaklatási ügy miatt, Mihályi Győző tagadja a vádakat

2019.12.09. 14:31 Módosítva: 2019.12.09. 14:46

A fővárosi önkormányzat december 6-án tájékoztatást kért az Újszínháztól egy vagy több, 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében, és a teátrum hétfőn közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. Ugyan ők nem nevezték meg, ki az ügyben érintett színész, de több lapban megjelent, hogy Mihályi Győzőről van szó

A sajtóban az utóbbi napokban jelentek meg olyan hírek, miszerint az Újszínház társulatának egyik, állami díjjal is kitüntetett, elismert színésze az intézmény egyik nem színész tagját zaklatta szexuálisan 2016-ban. A fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk. Hivatalos bejelentés színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk

– hangsúlyozta a teátrum.

Állításuk szerint a sajtóból értesültek arról, hogy bejelentés érkezett a fenntartóhoz, vagyis a fővárosi önkormányzathoz, illetve a Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez, és nem tudják, ki volt a bejelentő, ahogyan azt sem, mit tartalmaz a bejelentés. Információink szerint a színész lefogta az áldozatot, és a ruhája alá nyúlt, és HVG úgy tudja, az ügyben csak annyi intézkedés történt, hogy „a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt”.

A mai napon rendkívüli társulati ülés alkalmával tájékoztattuk a társulatot, hogy az etikai bizottság a sajtóban megjelent vádak miatt vizsgálatot indít. A társulatot biztosítottuk arról, hogy amennyiben bárki bejelentést tesz, minden erővel az esetleges áldozatok megvédésére fog törekedni a színház

– áll a színház közleményében, amiben kiemelik, több szabályzattal is rendelkeznek, ami lehetőséget biztosít az ilyen ügyek bejelentésére, valamint kivizsgálására.

Az ügyben vizsgálatot indított a Színházi Dolgozók Szakszervezete is, és nekik köszönhetően derült ki, hogy az Újszínház társulatából kit vádoltak meg zaklatással. Az egyik üzenetükben ugyanis azt írták, hogy az elnöküket érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hoztak létre, az elnökük pedig nem más mint Mihályi Győző. A  SzíDosz bizottsága december 9-én össze is ült, és gyorsan pontot is tettek az ügy végére. A meghallgatáson Mihályi Győző kijelentette, hogy nincs valóságtartalma annak a bejelentésnek, ami a szakszervezethez eljuttattak. 

Ezzel az Etikai Bizottság a tevékenységét lezártnak tekinti 

– írták, és hozzátették, a bizottság persze a leghatározottabban elítél mindenfajta zaklatást -színházban, és azon kívül.

Ha bárkit, bármilyen zaklatás ér, sérelmével jogorvoslatért Bírósághoz fordulhat. Sérelmet szenvedett tagjainknak minden lehetséges eszközzel segítséget biztosítunk.

Az ügyben az Index korábban Mihályi Győzőt, és az Újszínház igazgatóját, Dörner Györgyöt is megpróbálta elérni, de egyikük sem vette fel a telefont, és az üzenetünkre sem érkezett válasz. Mihályi Győző az ATV Híradójának viszont nyilatkozott a bizottsági meghallgatás után, és ismételten visszautasította a vádakat. Hozzátette, jogi lépéseket fontolgat. Arról is beszélt, hogy szerinte ki lehet a bejelentő, úgy véli, hogy egy olyan ember volt, aki szerette volna megszerezni Dörner György helyét, és megjegyezte, „nagyon erős politikai, liberális támadást érez”.

Pár héttel korábban egy másik fővárosi teátrum, a Katona József Színház került reflektorfénybe egy zaklatási ügy miatt. Első közleményükben ők sem nevezték meg az érintett munkatársukat, Karácsony Gergely főpolgármester másnap a színház fenntartójaként kijelentette, hogy a zaklató nevét nyilvánosságra kell hozni, végül Gothár Péter rendező elismerte, hogy róla van szó. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megszólalt az ügyben, szerinte súlyos bűncselekményről van szó, amit ki kell vizsgálni, és innen jutottunk el oda, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán megjegyezte, a kormánypárti frakciók azért (is) fogják megszavazni a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot, mert nincs rendben, hogy "Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket".