Vidnyánszkyék egymilliárdos programot indítanak a kultúrtao-pénzből

DSC09428
2019.12.19. 16:21
Egy Déryné Program nevű kezdeményezésre, azaz az eddig minőségi színház nélküli településekre utaztatott előadásokra költi a Nemzeti Színház azt az egymilliárd forintot, amelyet a támogatás megítélésekor még be sem jegyzett Déryné Nkft.-nek ítélt meg a kormány az előadó-művészetek taopótló többlettámogatására szánt pénzből, a saját pályázati kiírásával is szembemenve – derült ki a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján. Fekete Péter államtitkár szerint ugyanakkor minden a legnagyobb rendben van.

Egy kulturális államtitkár sosem jön üres kézzel: kultúrkincsekkel van tele a zsebe

– nyitotta meg a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóját Fekete Péter kulturális államtitkár csütörtökön, elővéve a Magyar Nemzeti Levéltár százötven éves levelét, amelyet Déryné Széppataki Róza kapott annak idején, és amelyben Walther László arra kérte az első magyar vándorszínész-operaénekesnőt, számoljon be a vidéki tapasztalatairól. Hogy jó-e, ha egy politikus kedvére válogat egy levéltár vagy egy múzeum archívumában az értékes műkincsek közül kellékszerzési célból, azt ki-ki döntse el maga, de az tény, hogy Déryné találó névadó egy vándorszínházi kezdeményezéshez.

A kultúra mindenkié és Vidnyánszky Attiláé

A Déryné Program ugyanis erről szól: jusson minőségi kultúrához, profi színházhoz az is, akinek eddig erre nem volt lehetősége, vagy élethelyzete miatt nem akart ilyesmivel foglalkozni. Ezzel a feladattal bízta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Színházat, mert „a kultúra mindenkié, és nem csak egy szűk elité”. 

Hogy milyen színház jusson el a kistelepülésekre, arról pedig a saját elmondása szerint egy hasonló programot már 11 évvel ezelőtt is kezdeményező Vidnyánszky Attila fog dönteni: részben saját színháza már létező előadásai fognak útra kelni, részben új, a célra alkalmas előadások létrejöttét fogják támogatni, részben pedig „az egész szakma jelentkezhet” kész, utaztatható előadással; bár a program a magyarországi településeket célozza, akár határon túli társulat is részt vehet benne – mondta el Vidnyánszky Attila.

Mindemellett a program a célok szerint többletmunkához juttatná a fiatal színészgenerációt és új nézőkhöz a vidéki színházakat, mert ideális esetben a környező falvak művházaiban a színházat megszerető nézők majd rászoknak a megyeszékhely nagyszínházára is.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója nemrég esett át szemműtéten, ezért a napszemüveg
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója nemrég esett át szemműtéten, ezért a napszemüveg
Fotó: Máth Kristóf / Index

Közpénz nem vész el

Mindez indokolja Fekete Péter szerint a kiemelt közpénz-felhasználást, valamint azt is, hogy mindezt a kultúrtao eltörlése után, a támogatás pótlására elkülönített összegből fedezik. Ez ugyanis az a program, amelynek nagy meglepetésre 1 milliárd forintos támogatást ítélt meg a kormány. A meglepetés annak szólt, hogy a pályázat hivatalosan arra az összegre vonatkozott, amellyel a kulturális kormányzat a kultúrtao eltörlése után kárpótolta azokat az előadó-művészeti szervezeteket, amelyek eddig is jogosultak voltak erre a támogatási formára. És amelyre így a frissen alakuló, a támogatás megítélésekor még be sem jegyzett Déryné Nonprofit Kft. értelemszerűen nem lett volna jogosult. Ennek ellenére ez kapta a döntések legutóbbi körében a harmadik legmagasabb támogatást, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (1,8 milliárd) és az L. Simon László korábbi cégeinek címére bejegyzett Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány (1,1 milliárd) után.

Az Index erre vonatkozó kérdésére Fekete Péter azt válaszolta: a pályázat valójában háromágú volt, és a fenti leírásnak megfelelő két jogosult csoport (az alaptámogatásért és a specifikus pályázati célok megvalósításáért pályázó előadó-művészeti szervezetek) mellett valójában egyedi igénylésre is lehetőség volt. 236 ilyen igénylés érkezett, amelyek egytől egyig „az előadó-művészet fejlesztését és a jövőépítést” célozták.

Színházi forrásaink szerint ugyanakkor

ezt a lehetőséget valahogy elfelejtették közölni a kevésbé baráti színházakkal,

az általunk megkérdezettek ugyanis sosem láttak olyan előadó-művészeti többlettámogatásról szóló kiírást, amely lehetőséget adott volna a nem legalább három éve bejegyzett előadó-művészeti szervezeteknek is a pénzek igénylésére. Sőt: aki közülük ilyennel próbálkozott, azt elutasították a szabályzatra hivatkozva. De ezek szerint a Fidesz-alapító politikusok cégeihez, a városi és megyei önkormányzatokhoz, újságokkal, sportszerekkel és orvosi műszerekkel kereskedő cégekhez és egyes egyéni vállalkozókhoz mégis eljutott a hír, ha jelentős budapesti színházi szervezetekhez nem is.

Fekete Péter mindenesetre az Indexnek elmondta, hogy a kulturális tárca nagyon elégedett: 

Elértük a célunkat, minden egyes eddig taónak nevezett közpénz-forint az előadó-művészeti szféra erősítésére ment.

Fekete azt is hozzátette, hogy a pályázatok elbírálásakor sok olyan igénylőt elutasítottak, amely korábban jelentős jutalékokat fizetett a tao-közvetítésért, amelynek gyanúsan magas volt a jegybevétel-növekedése az elmúlt évhez képest, vagy átfedések voltak más pályázó cégekkel a tulajdonosi körben. Ahogy ő fogalmazott: a tao-pótlás kiosztásakor végre

rövidre zártuk a megkérdőjelezhető és kétes kérdéseket.

A kulturális tao eltörlésének a Déryné Programtól függetlenül is a Nemzeti Színház lett a nagy nyertese, az intézmény ugyanis az ötszörösét kaphatja vissza annak a pénznek, amelyre taóból jogosult lett volna. Májusban derült ki, hogy 400 millió forint taót helyettesítő támogatást kap a kormány döntése értelmében a színház, amely a korábbi, jegybevételhez kötött rendszerben csak 76 milliót jutott.

(Borítókép: Balról-jobbra: Berettyán Nándor (színész), Spiegelhalter László (Vácrátót polgármestere), Fekete Péter (kulturális államtitkár), Vidnyánszky Attila (a Nemzeti Színház igazgatója), Tóth Auguszta (színész). Fotó: Máth Kristóf / Index)

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

33 perce

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

3 órája

  • Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.

48 perce

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

17 perce

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

4 órája

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Címlapon
A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették

A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették

Egyikük órákon keresztül eszméletlenül feküdt a hóviharban, hatezer méteres magasságban.

27 perce