Kiderült, hogy nem véletlenül követi ezeket a lányokat a dokufilmes

Sok olyan film van, amelyről egyből el tudjuk dönteni, hogy soha többé nem szeretnénk még egyszer rászánni másfél-két órát. Olyan is akad, amelyet élvezünk, szórakoztat, kikapcsol, elgondolkodtat, ám hetekkel, hónapokkal később már eszünkbe sem jutna, ha valakinek jó filmet kellene ajánlanunk. Ezért mindig azok az érdekes filmek, amelyek többször bevillannak, bizonyos elemei visszatérnek gondolataink közé, sőt szívesen újra is nézzük.

Minden, mindenhol, mindenkor
(Everything Everywhere All at Once)

IMDb: 8.1

Korcsmáros Felícia

Erre a filmre hirtelen ötlettől vezérelve ültem be a moziba, nem láttam az előzetesét és nem is olvastam róla semmit. Ennél pedig nem is alakulhatott volna tökéletesebben az élmény, ugyanis nem voltak elvárásaim, a képi világtól kezdve az alapkoncepción át egészen a színészekig minden meglepett. A film egy pontján nem tudtam eldönteni, hogy amit látok, az egy zseniálisan összerakott és tökéletesen kivitelezett alkotás, vagy poén. Szerencsére mindkettő.

A humora remek, a látvány azonnal Oscar-díjért kiált, a színészek szuperek, a sztori követhető. Rengeteg benne az abszurd elem, így nem fogja mindenki szeretni, pedig ezt a filmet csak szeretni lehet. A mai világban nagyon nehéz olyan filmet csinálni, amely újszerű, kitűnik a mozis kínálatból, tud valami újat mondani, mutatni, és képes lekötni azoknak is az agyát, akik már TikTokon szocializálódnak, azaz másodpercenként új ingereget igényelnek.

A Minden, mindenhol, mindenkor megfelelt ezeknek az elvárásoknak. Mindemellett olyan film lett, amelyet többször is újra lehet nézni pár évente.

Jóreménység-sziget

IMDb: 8.1

Rimay Ádám

Alapvetően nem szeretek úgy beülni és megnézni egy filmet, hogy előtte minden infót megkapok a sztoriról, a háttérmunkáról, a színészekről. Elég az a két-három dolog, amiért azt mondom, hogy adok neki egy esélyt, a többit majd utána. Ez esetben sem volt másképp a választott nyertesemmel. Magamat is meglepve idei kedvenc filmem egy magyar alkotás lett, ami azért is furcsa, mert a nemzetközi piac méretéhez viszonyítva ötven angolszász filmenként látok egy magyart, ami idén sem változott sokat. 

A Jóreménység-sziget Ljasuk Dimitry valós eseményeken alapuló drámája. A rendező, aki író, operatőr, rendező, vágó és színész – tulajdonképpen a dolgok kilenven százalékát maga csinálta – a saját útkereséséről szóló filmben egészen érdekes műfajt fog meg egy érdekes megközelítésből.

Láttunk ilyet, de mégsem, ismerjük is, meg nem is, elegánsan folyat egymásba különféle stílusokat. Nincs tökéletes film, és vannak olyan rendezői koncepciók, amellyel lehet, hogy az ember nem ért egyet, de valahol elfogadható, hogy egy alkotó a saját elképzeléseit is meg akarja valósítani, főleg ha a film a saját életén alapszik, ha pedig emellett is képes olyan látványt és élményt elénk tárni, mint a Jóreménység-sziget, akkor abban születhetnek katartikus pontok.

Ahol a folyami rákok énekelnek

IMDb: 7.1

Sümegi Noémi

Nagyon sok kritika érte Olivia Newman rendező filmjét, amiért Delia Owens elsöprő sikerű, számos társadalmi és pszichológiai kérdést mélyen érintő regényéből (Where the Crawdads Sing) romantikus képeskönyvet csinált, 2022 filmterméséből mégis ezt választottam kedvencemnek, egész egyszerűen azért, mert amikor visszagondoltam az ez évi filmélményeimre, ennek a képei jelentek meg a legerősebben. Akármennyire is leegyszerűsítette a mozi a könyvet, mégis hozzásegítette ahhoz, hogy a lápi lány története még szélesebb közönséghez jusson el.

A történet Észak-Karolina mocsaras partvidékén játszódik az ötvenes-hatvanas években. Főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, és alig érintkezik a környékbeliekkel. A családjától megfosztott és egy darabig bántalmazó apjával élő, maszatos, kócos, mezítlábas kislányt kinevetik, sőt kiutálják az iskolából, és később is egyedül a boltos házaspár próbálja őt segíteni. A hatóságok sem védelmezik, sőt meg akarják fosztani egyetlen tulajdonától, a háztól, ahol évekre magára hagyták.

A felcseperedő lány különlegességére aztán a helybéli fiúk is felfigyelnek, de a szerelem még egy ideális körülmények között szocializálódó fiatalnak sem könnyű. A helyi közösségben ráadásul egy rejtélyes gyilkosság borzolja a kedélyeket, és a gyanú a lápi lányra terelődik.

A családon belüli bántalmazás és elhanyagolás, a nyomor, a kirekesztettség és az ebből való kiemelkedés folyamata a filmben valóban nem tudott olyan mélyen megjelenni, mint a könyvben. A bűnügyi szál felgöngyölítése során azonban számos elgondolkodtató momentummal találkozunk a városka lakóinak viselkedésétől az igazságszolgáltatás működési mechanizmusán át a megvetés és a segítő szándék megjelenéséig, a végső gondolat pedig mélyen a húsunkba vág: 

Az amerikai filmdráma Reese Witherspoon bábáskodásával jött létre, így igazi női összmunka lett az Ahol a folyami rákok énekelnek a maga érzékenységével, problémafelvetéseivel, az érzések megjelenítésével és igen, a szép képekkel.

Top Gun: Maverick

IMDb: 8.4

F. Tóth Benedek

Biztosan a kor miatt van, és ezt most inkább az életkorra értem, de az is lehet, hogy Joseph Kosinski rendező tudja, hogy mitől jó egy film. Mert lehet trükkök százait bevetni, van CGI, VFX, motion capture, chroma key, de a sztorit nem lehet megúszni. De ezt a filmalkotók pontosan tudják. 

A Top Gun: Maverick pedig egyszerűen majdnem tökéletes, csak ne volnának ezek a kibontatlan múltidézések. De egy második résznek, amelyre az első rész rajongói 1986 óta vártak, muszáj visszanyúlnia a gyökerekhez – de úgy, hogy ez a mostani is megálljon a maga lábán. Ebből a szempontból vannak jó forgatókönyvírók, dramaturgok. Vannak jó trükkök (mintha nem is lennének). Az operatőr pazar, a vágás atom, a színészek pedig… Tom Cruise vérprofi, Jennifer Connely szintén, Miles Teller kiváló.

És ilyenkor jön a de… Ugye.

• Mert oké, a sztori kicsit olyan, hogy ha ez volna a 26. James Bond-film, kis átdolgozással annak is elmenne. 
• Az 1986-os Top Gun inkább romantizált szépfiús/csinci nős film volt – talán ezért is csak 6.9 az IMDb-értékelése –, ez meg a régi időket idéző filmalkotás, amely szakít a manapság divatos, a történetet a látványért feláldozó mozikkal.
• Ebben az újban is mosolyogtatóan archetípusos az ellenségkép – ami azt üzeni, hogy a világ mit sem változik, csak a technológia. 

Mégis a Top Gun: Maverick az 1986-os Top Gun méltó folytatása. Sőt. És a sőt itt hasznos szó, mert talán jobb is. Igaz, ez meg érzelmi kérdés is, mert ami egyszer beleég az ember retinájába, azt sokkal értékesebbnek gondoljuk, mint azt, ami már túlnövi, de mégis.

Kalandfilm ez, amit muszáj látni. És nem csak azoknak, akik imádják a repülést. Azért, mert ez a film éppen azt mutatja meg, hogy miért is szeretjük azt, ha van benne történet.

Larry

IMDB: 8.2

Szőke Luca

Horrorfilmrajongóként az idei év termése elképesztő volt, mégis egy olyan magyar filmre esett a választásom, amire nem gondoltam volna év elején. A Larry egyszerűen olyan elsöprő érzelmeket váltott ki belőlem, hogy muszáj vagyok ezt a filmet mondani a 2022-es kedvencemnek. Hiába érkezett hatalmas kínálat külföldről és leginkább a streamingplatformokról, ez a magyar alkotás nálam mindent vitt.

Már a történet is megfogott, hiszen fontosnak tartom, hogy beszéljünk a magyar valóságról és a zene gyógyító erejéről. Viszont Vilmányi Benett tökéletes színészi alakítása tette fel a pontot az i-re. A fiatal művész kétségkívül az egyik legtehetségesebb színész ma Magyarországon. Zeneileg is zseniális a produkció, a látvány pedig gyönyörű, mégis egyszerű és valóságos. Az is teljesen biztos, hogy a Larry minden néző számára felkavaró lehet, hiszen olyan dolgokat mutat be, amelyekről sokan nem akarnak tudomást venni. A film annyira megfogott, hogy a megnézése óta mindenkinek azt mondom, hogy ha egy magyar filmet megnéznek idén, akkor az a Larry legyen.

Help

IMDb: 7.6 

Gáll Anna

Jodie Comer-fanatikusként mondhatnám, hogy elfogult vagyok, de inkább azt mondom, hogy a fiatal színésznő minden alakítása felejthetetlen, csakúgy, mint azok a sorozatok és filmek, amelyekben ő a főhős. 

A Jodie Comer és Stephen Graham főszereplésével készült, 2021-es brit Covid-dráma, a Help (Segítség) itthon az HBO Maxon debütált év elején. A film borzasztó nyomasztó, persze ez is volt a célja: bemutatni, hogyan pusztított a pandémia egy gondozóotthonban, és hogyan keserítette meg nemcsak a betegek, de az ápolók és gondozók életét is.

A Help egy pályakezdő gondozó, Sarah és egy középkorú Alzheimer-kóros férfi, Tony különös kapcsolatát, a két fél között szövődő barátságot és a túlélésért folytatott küzdelmüket követi végig a koronavírus-járvány kitörése idején.

A film egyszerre szívszorító és dühítő, elgondolkodtató, ugyanakkor kijózanító. Az emberi test és lélek harca elevenedik meg benne, a kitartás, az elhivatottság és a szeretet azonban nem minden helyzetben elegendő ahhoz, hogy minden jól alakuljon – pláne nem egy ilyen kiszámíthatatlan időszakban.

A színészi játék zseniális, csakúgy, mint az érzelmek, amelyek sugároznak a filmből. Az alakításért Comer idén egyébként BAFTA-díjat nyert.

(Borítókép: Jelenet a Minden, mindenhol, mindenkor című filmből. Fotó: Prorom Entertainment Kft.)

Dívák

IMDb: 7.6

Vig György

Az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon, Veszprémben láttam Kőrösi Máté filmjét három húszéves lányról. Szani, Tina és Emese – magukat Díváknak nevezik – egy alternatív középiskolába jár, ahol nemcsak ők küszködnek beilleszkedési nehézségekkel. Az iskola rendben, de azon kívül akad baj elég. A három lány kifejezetten idegesített a film elején. Untam a témáikat, beszédmodorukat, nem értettem, hogy lehet ennyit foglalkozni sminkkel, ruhákkal és profilképekkel. Úgy gondoltam, tévedés volt beülni, valaki csinált egy filmet arról, milyen felszínes a világ meg a net, de amúgy is ezt látom mindennap.

Aztán kiderült, hogy nem véletlenül követi ezeket a lányokat Kőrösi Máté dokufilmes, aki ebben a munkájában maga is szereplővé válik. Figyelő, rezonátor és maga is fejlődik, változik a forgatás elejétől a végéig. A három lány és krónikásuk apránként adagolva olyan dózis valóságot tolnak le a nézők torkán, ami egy falásra elfogyasztva súlyos rosszullétet okozna. Így viszont gyógyít. A dokumentumfilm ugyanis nem csak dokumentál. Ha igazi vagy valódi, vagy milyen, akkor nem lesz jó tudományos megfigyelésnek, mert – ahogy ez a film is teszi – valamit megváltoztat az objektív feltételek közül. Például a nézőt.

Persze közben a szereplők is változnak. Magukhoz képest sem keveset, de ennél sokkal többet ahhoz a felületes képhez viszonyítva, amit szeretünk első látásra megalkotni valakiről, akit nem ismerünk, de azt képzeljük, hogy néhány manír, gesztus és szófordulat után már minden lényegeset tudunk róla. Pedig ez nincs így, főleg, ha a Dívákról van szó.