Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCsák János úgy visszakozott, hogy közben előkészített egy újabb botrányt
További Kultúr cikkek
Sikerként lehet elkönyvelni, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában bejelentette: visszavonja a Zeneakadémia élére kiírt rektori pályázatot.
A döntés bölcs kompromisszumra is utalhatna, hiszen az elmúlt két hétben nem volt olyan művészi-szakmai csoport a magyar zenei életben, amely ne tiltakozott volna a rektori pályázat súlyosan diszkriminatív volta ellen: az egyetem több mint kétszáz oktatójával, akiknek az aláírása az Indexen jelent meg, nem lehetett már szembemenni.
A kompromisszumkészség azonban csak látszólagos, és nem fogja megtéveszteni azokat, akik eddig is az egyetem autonómiájáért küzdöttek. Lehet azt mondani, hogy az egyetemnek már semmi sem jó, de az ördög a részletekben rejlik, és ezúttal sem a Zeneakadémia „készülékében” van a hiba. Csák János ugyanis azt mondta: „Ma találkoztam a Magyar Muzsikusok Szövetsége elnökségének küldöttségével, megvitattuk ezeket a leveleket és igényeket, és a héten a minisztérium ki fogja adni újra a pályázatot, meghosszabbítjuk ennyivel a határidőt, és kiterjesztjük nemcsak az előadóművészekre, hanem az alkotóművészekre is.”
Frissítés: A Magyar Muzsikusok Szövetségétől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „Csák János miniszter úr fogadta az MMSZ küldöttségét, amelyben részt vett Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, valamint Csonka András, az MMSZ főtitkára”.
Csák János pont Keller Andrással tárgyalt
Az egy hónapja alakult Magyar Muzsikusok Szövetségének (MMSZ) elnöke viszont éppen az a Keller András, akit a minisztérium, illetve Csák János tanácsadói kiszemeltek a rektori pozícióra. Vele egyeztetni egy pályáztatási folyamat közepén nem nevezhető etikusnak, de Csák az ATV adásában még ennél is tovább ment: fölmondta ugyanazokat az „elvárásokat”, amelyeket a most visszavont pályázat támasztott a lehetséges jelöltekkel szemben.
Egy dologban nem tudunk engedni: az, hogy ez az intézmény kerüljön föl abba a pozícióba, ahol nemzetközileg lennie kell. Ehhez kell egy karizmatikus vezető, olyan, aki állt már a világ nagy színpadjain, aki tudja, hogy milyen zsűriben lenni, aki maga a koncerttermekben, a felvételeknél lemezeket adott ki, olyan ember kell, aki világtótoronyként vonzani fogja a nemzetközi hallgatókat, nemzetközi oktatókat
– mondta a miniszter. Arra a kérdésre, hogy Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia jelölje ilyen ember-e, Csák János így válaszolt: „Nem ismerem őt. Nem ismerem az ő életpályáját, hogy ennek megfelel-e.”
Majd tovább ragozta: „Nekem olyan kell, aki állt már a világ színpadjain, aki érezte azt a rivaldafényt, aki a példaképe lehet a jövendő hallgatóknak.” A Fidesz-kormányokra jellemző militarista hasonlattal élt: „Olyan ez, tudja, mint a hadtörténetben: a hadtörténész, az oké, írja meg a hadtörténetet. De nem bíznék rá egy hadsereget, azt inkább tábornokokra bíznám” – utalt ezzel arra, hogy
szerinte nem tudósra vagy hivatalnokra van szükség a Zeneakadémia élén.
Csák János tehát nem azt mondta, hogy az egyetem törvényben biztosított autonómiájának megfelelően a szenátusra bízza a rektorjelölt kiválasztását, hanem felsorolta a minisztérium, pontosabban a saját igényeit („Nekem olyan kell…”). Így viszont nincs sok értelme a pályázati kiírás módosításának, kiszélesítésének, hiszen a minisztérium elvárásai ezek szerint nem változnak – hogy így lesz-e, az majd a héten megjelenő új pályázati kiírásból fog kiderülni.
„Hisztiző, cirkuszoló ballib értelmiség”
Csák János ugyanakkor köszönetet mondott azoknak a szervezeteknek, „levelezőpartnereinek”, akik kifejezték azt, hogy mit szeretnének a Zeneakadémiával kezdeni. Nem beszélt nyünnyögő kórusról, hisztériáról, hatalomféltésről és belterjes mutyiról, mint a Pesti Srácok, szokásos cirkuszról, mint a Mandiner, és nem mondta azt, hogy aggódik a ballib értelmiség, mint a Magyar Nemzet. A tiltakozók, az egyetem oktatóinak névsorát látva nem is mondhattak volna ilyet.
Attól kezdve ugyanis, hogy július 3-án kiírta Vigh Andrea 2023. október 31-ével leköszönő rektor helyére a pályázatot, gyakorlatilag folyamatosan nőtt a tiltakozók száma. Az egyetem szenátusa és tanszékvezetői már másnap eljuttattak egy állásfoglalást a kulturális és innovációs miniszterhez, jelezve, hogy a tárca a rektori pályázatában jelentősen leszűkíti azoknak a körét, akik jelentkezhetnek a pozícióra. „E szűkítés során súlyos és a magyar felsőoktatás 1990 utáni történetében példátlan diszkrimináció valósul meg” – írták a levélben, amelyet az Index közölt.
A pályázat ötéves, jelenleg is aktív, nemzetközileg kiemelkedő és elismert előadóművészi tapasztalatot, nemzetközi klasszikus zenei versenyeken elnyert díjat, továbbá nemzetközi klasszikus zenei versenyeken szerzett zsűrizési tapasztalatot írt elő. Ezzel kizárták a Zeneakadémia három akkreditált oktatási és kutatási területe – zeneszerzés, zenetudomány, zenepedagógia – közül az utóbbi három képviselőit,
csak az előadóművészek köréből érkezhettek volna pályázók.
Emellett a Zeneakadémia akkreditált oktatási és kutatási tevékenysége körébe tartozó három műfaj közül – klasszikus zene, népzene, jazz – az utóbbi kettő képviselői sem vehettek volna részt a pályázaton. Mindez arra utalt, hogy valakire, talán épp Keller Andrásra szabták a feltételeket.
Utána érkezett sorban a zeneszerzők, a jazz-zenészek, az egyetem hallgatói önkormányzat, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, valamint a Freund Tamás vezette Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Zenetudományi Bizottságának tiltakozó állásfoglalása is.
A legnagyobb súllyal azonban minden bizonnyal az a lista bírt, amelyben az egyetem több mint kétszáz oktatója tiltakozott a kiírás ellen, ez lehetett a fordulópont, ami után a minisztériumnak lépnie kellett. De ilyen lehetett Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenekutató, zenész, énekes, a Nemzet Művészének Csák Jánoshoz írt levele is – őt biztosan nem lehet cirkuszoló vagy hisztériázó ballib értelmiséginek nevezni.
A szenátus választ
A számos kiváló művész, oktató, tudós hangját tehát muszáj volt meghallani, de a történetnek itt még koránt sincs vége. A minisztérium ugyanis a jelenleg hatályos felsőoktatási törvény szerint nem mondhatja meg, hogy kit szeretne a rektori székben látni. Ahogy azt korábbi cikkünkben megírtuk, az egyetem szenátusának van joga ahhoz, hogy a pályázatokat véleményezze, és döntsön a rektorjelölt személyéről, akit aztán felterjesztenek a miniszterhez. A nemzeti felsőoktatási törvény 12. § (3) d) bekezdése egészen pontosan így szól: „a Szenátus (…) elbírálja a rektori pályázatokat, és megválasztja a rektorjelöltet.”
Ez a kérdés kicsit háttérbe szorult az elmúlt napok tiltakozáshullámában, de el nem sikkadt, és akárhogy is nézzük, a pályázatok – bármilyen is a kiírás, és bárhányan jelentkeznek vagy sem – a szenátus asztalára kerülnek. A minisztérium, ahova a dolgozatok beérkeznek, formai okokra hivatkozva ugyan elkaszálhatja Kutnyánszky Csaba, az egyetem jelöltjének pályázatát, akkor az már nem is kerül a szenátus elé. De ez a grémium azt is mondhatja ezek után, hogy nem talált senkit alkalmasnak, akit fölterjeszthetne Csák János miniszternek.
És akkor még nem beszéltünk arról a kérdésről, hogy a szenátus vajon rangsorolja-e a jelölteket, akik közül Csák János választ, ahogy azt a minisztérium közleménye írta, vagy dönt a rektorjelöltről. Erre ugyanaz a törvényi passzus a válasz, amit fentebb már idéztünk,
ha csak időközben nem módosítják majd a felsőoktatási törvényt.
A diszkriminatív pályázati kiírás nyomán kialakuló tiltakozási hullám azonban nem arra volt jó, hogy kiszélesítsék a pályázók körét, hanem arra, hogy a zenészvilág megmutassa: nem hagyják, hogy semmibe vegyék őket. A Zeneakadémia ügye bekerült a széles nyilvánosságba, most már a pályáztatás minden elemére reflektorfény vetül, semmi nem marad észrevétlen. A zenészközösség pedig egyszer már megmutatta az erejét és az egységét – másodszor sem fognak visszariadni ettől, észrevesznek minden csapdát.
Vissza a startvonalra
A Zeneakadémia rektori pályázatának ügye tehát egyáltalán nem jutott nyugvópontra, sőt, visszalépünk a startvonalra, és minden újraindul. Mindez kísértetiesen hasonlít a Magyar Állami Operaház megismételt pályázatára, ahol hosszú hónapok pályáztatási folyamata után végül maradt Ókovács Szilveszter a főigazgató: a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak itt sem sikerült elsőre olyan pályázatot kiírni, ami eredményesen zárult volna.
Ha viszont a Zeneakadémia ügye végre nyugvópontra jut, például egy konszenzusos jelölt személyében, akkor el lehet kezdeni arról beszélgetni, hogy – mielőtt még a világítótoronyhoz érnének – mivel találkoznak a gyerekek a zeneiskolákban, lelkes vagy alulfizetett, motiválatlan tanárokkal, milyen képzést kapnak középfokon, és hol kell elkezdeni a rendszert megreformálni ahhoz, hogy a Zeneakadémiára már olyan hallgatók jelentkezzenek, akikből akár nemzetközi hírű zenész lehet, nem alulfizetett hazai muzsikus. Az alap- és középfokú képzés hiányosságait nem lehet a Zeneakadémia nyakába varrni, rendszerben gondolkodva kell majd elindítani a változást.
(Borítókép: Mohai Balázs / MTI)