Függöny le: eldőlt, ki lesz az Operettszínház és a Pesti Magyar Színház igazgatója

2023.10.11. 20:49 Módosítva: 2023.10.11. 21:37
Csák János kulturális és innovációs miniszter egy Facebook-videóban jelentette be, hogy kik kerülnek a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház élére.

„Tudom, hogy nagy várakozás övezi mindig a színházak vagy előadó-művészeti intézmények vezetőváltását” – mondta Csák János a videó elején. Az ügyről legutóbb ebben a cikkben írtunk az Indexen.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Budapesti Operettszínházban három jelölt is volt. Közülük Szabó Szilveszter pályázata érvénytelen lett, mert nem felelt meg a pályázati kiírás feltételeinek. Így a bizottsági meghallgatásra már csak a mostani igazgató, Kiss B. Atilla, valamint Szente Vajk került be. 

Csák János, mint mondta, elfogadta a bizottság ajánlását. 

Ezennel bejelentem: Kiss B. Atilla folytatja munkáját az Operettszínház élén 2024. február 1-től 

– fogalmazott a videóban. 

A Pesti Magyar Színháznál négy jelentkező volt (Halasi Dániel, Komáromi György, Zalán János jelenlegi igazgató és Nagy Viktor). Közülük Halasi Dániel pályázata nem felelt meg a feltételeknek, Zalán János pedig visszavonta pályázatát, így itt is csak két jelöltet hallgattak meg.

Ez ugyanakkor azt is jelenti, ahogyan azt az Index megírta, hogy alighanem feltűnik a színen Eperjes Károly is. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja ugyanis – információink szerint – Nagy Viktor rendezővel tandemben pályázhatott. Eszerint Eperjes Károly művészeti tanácsadó lehet. A pályázatra vonatkozó kérdésünkre szeptember közepén a színművész csak annyit reagált, hogy előbb megvárja a döntést.

Csák János mostani videós bejelentésekor azt is elmondta, hogy a Pesti Magyar Színház esetében is elfogadta a bizottság véleményét. 

2024. február 1-től Nagy Viktort nevezem ki a Pesti Magyar Színház igazgatójának. Mindkét győztesnek szívből gratulálok,

– fogalmazott, majd jó munkát kívánt nekik, és arra kérte őket, hogy „építő, bátorító, optimista és reményteli” színházat csináljanak.