Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- concerto budapest
- keller andrás
- médiatörténeti pillanat
- 7. mozart-nap
- wenzel fuchs
- közvetítés
- bogányi gergely
- szabó stein imre
Médiatörténetet ír az Index és a Concerto Budapest
További Kultúr cikkek
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
- Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
Az Index olvasói már megszokhatták, hogy a Concerto Budapest koncertjeit időről időre az Indexen követhetik figyelemmel. Keller András művészeti vezetésével már tíz streamingegyüttműködésünk volt a Concerto Budapesttel. Ilyen volt például 2020-ban a nagy sikerrel közvetített Beethoven-nap az Indexen, 2021-ben a Viva, La Viola!, 2022-ben a Mozart-nap, 2023-ban pedig ismét egy újabb Mozart-nap eseménysorozata.
Mozart a szívben, Mozart az éterben
Keller András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész, karmester, érdemes művész, a Keller Quartet alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója idén is megidézi a zenetörténet egyik legkiválóbb mesterének nagyságát, és elhozza nekünk Wolfgang Amadeus Mozart éteri muzsikáját. Minderről a világhírű művész így fogalmaz:
Ebben az évben a klarinét és a kürt lesz előtérben. Mindkét hangszerre oly bensőségesen írt, hogy átsüt minden hangon, mennyire szerethette ezt a két hangszert.
A Concerto Budapest zeneigazgatója arról is beszél, hogy viszonylag későn került Mozarthoz közel. Alkata és személyisége alapján Beethoven és Bartók közelebb áll hozzá, de mint mondja,
egy ideje Mozart egészen különleges helyet foglal el a lelkemben. Több, mint zene, művészete isteni jelenség. Elindítottam egy programot Magyarországon, amelynek címe: Mozart Planet. Olyan helyekre is elvisszük Mozart muzsikáját, ahol még nem járt klasszikus zene, ahol rácsodálkoznak az emberek a csodára. Titokban mindannyian vágyunk egy olyan bolygóra, ahol nem érnek csalódások, és mindenütt szeretetet találunk, ahol visszatalálhatunk a tiszta, gyermeki énünkhöz. Valójában Mozart az Elveszett Paradicsomot adja vissza nekünk.
2024 márciusának első vasárnapján ennek megfelelően a 7. Mozart-napon egy sor műfaj reprezentálja Mozart művészetét az egymást követő koncerteken. Lesz benne klarinét- és kürtverseny, számos nyitány, szimfónia és kamaramű, zongoraverseny. Mindezt olyan világsztár előadók közreműködésével, mint Wenzel Fuchs klarinétművész Stefan Dohr kürtművész, a világ legjobbjának tekintett Berlin Philharmonic vezető szólistái, valamint Bogányi Gergely zongoraművész, és Arvid Engegård hegedűművész-karmester, valamint Simon Izabella zongoraművész.
Őket hallhatjuk – a Mozart-nap szólistái
Wenzel Fuchs szakmai pályafutását a bécsi Volksoper és az ORF Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezető klarinétosaként kezdte, 1993-ban csatlakozott a Berlini Filharmonikus Zenekarhoz. A zenekari munkája mellett Wenzel Fuchs szólistaként és kamarazenészként is aktív, olyan partnerekkel lép fel, mint Yefim Bronfman, Emmanuel Pahud és Schiff András. Tanít a Berlini Filharmonikus Zenekar Karajan Akadémiáján, vendégprofesszor a tokiói Geidai Egyetemen, és tiszteletbeli professzor a Sanghaji Konzervatóriumban. Wenzel Fuchs világszerte mesterkurzusokat tart, és a salzburgi Mozarteum Egyetem professzora.
Stefan Dohr egyszerre van megáldva „dübörgő hanggal, amely völgyszerte visszhangzik” (Berliner Zeitung) és egy lélegzetelállítóan „finom pianóval, amely mintha a távolból szólna” (Badische Zeitung). Elismert szólistaként, kamarazenészként, és a Berlini Filharmonikus Zenekar első kürtöseként a nemzetközi kürtélet egyik alapköve. A zenekarban különleges feladata van: a kürtös egyrészt „kvázi közvetítő a hangszercsoportok között, másrészt szólista például Mahler- és Bruckner-szimfóniákban”. Nemcsak a Karajan Akadémián, hanem a helsinki Sibelius Akadémián, a berlini Hanns Eisler Zeneakadémián és a londoni Royal College of Musicban is tanít.
A norvég Arvid Engegård neves kamaramuzsikus, a 2006 óta világszerte turnézó Engegård Quartet alapítója és elsőhegedűse. Kiváló karmester, mely minőségében nem először érkezik Budapestre. Hangszeres tanulmányait a Trondheimi Konzervatóriumban és az Eastman Zeneiskolában végezte. Zenei életének fontos lépése volt, amikor Salzburgba utazott, hogy Végh Sándor irányítása mellett képezhesse magát hegedűművészként. Egy évvel érkezése után Végh a Camerata Academica élére nevezte ki, ezt a pozíciót nyolc éven át töltötte be. Nagyon gyümölcsöző esztendők voltak: Schiff András zongoraművésszel például ekkor vették fel Mozart összes divertimentóját és zongoraversenyét. Kamarazenészként a legrangosabb fesztiválokon, szemináriumokon fordult meg, például a Lockenhausi Fesztiválon, a Musiktage Mondseen, a Mozart Wochén és a Prussia Cove-on. 1999 óta vezényel, hazájának élvonalbeli együttesei mellett olyanokat is, mint a Salzburgi Mozarteum zenekara vagy a BBC koncertzenekara. 2004-ben Knut Kirkesætherrel megalapította a Lofoten Nemzetközi Kamarazenei fesztivált, melynek ő a művészeti igazgatója.
Bogányi Gergely világszerte elismert művész, a legrangosabb zenekarok és koncerttermek szólistája. Nagy sikerrel lépett fel többek közt a New York-i Carnegie Hallban is. Széles repertoárján több mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel. 2002-ben Magyarországon és Finnországban eljátszotta Liszt 12 transzcendens etűdjét, és Chopin összes zongoraművét, melyért megkapta „Az év legjobb hangversenysorozatáért” járó Gramofon-díjat. Művészi munkájának elismeréseként a Magyar Állam 2000-ben Liszt-díjjal, 2004-ben Kossuth-díjjal tüntette ki. 2008-ban Junior Prima, 2011-ben Prima díjat kapott. 2014 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti tagozatának rendes tagja. 2013-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanárai közé választotta.
Mohai Bálint – fagottművész
Horváth Béla– oboaművész(Forrás: Concerto Budapest)
Nem akármilyen közvetítés
Szabó Stein Imre, a 7. Mozart-nap közvetítését irányító vezető rendező és szervezője amellett, hogy fontosnak tartja elmondani, a Concerto Budapestet világszinten egyedülálló mutatványnak tartja, és ebben fontos partnernek tekinti az Indexet, idén kinyitotta a világra is a budapesti Zeneakadémiáról sugárzott koncertet, hiszen ebben az évben sikerült rábeszélnie a világ vezető klasszikus zenei portálját, a Gramophone Magazint, hogy csatlakozzon. Azt mondja, ez példa nélkül álló lehetőség. Az új közönségrétegek megérintése és bevonása élő közvetítésekkel és koncertfilmekkel remek lehetőség olyan időkben, amikor az emberek az olvasásról és a zenehallgatásról a mozgóképek megtekintésére térnek át. Mint fogalmaz:
A komolyzenei közvetítések és koncertfilmek nagy része inkább korlátozza a klasszikus zene nem összehasonlítható erejét és szépségét, mintsem felszabadítja, felemeli azt. Abban a szerencsében van részem, hogy egy nagyszerű zenekarral (a Concerto Budapesttel) és egy, az újra nyitott karmesterrel dolgozok együtt. Megpróbálunk bátor megközelítést alkalmazni, sok filmszerű mozgást, drámai közelképet, a dermesztő pillanatok és az elragadtatás pillanatai közötti váltásokat használva, de hűen a kompozíció belső áramlásához.
A vasárnapi koncertről, valamint a 7. Mozart-nap közvetítéséről a Gramophone Magazin is ír, nem kis lelkesedéssel és várakozással, és az előzetes, beharangozó írásában a portál az eddigi, az Index címlapján közvetített koncertekkel kapcsolatban még egy szójátékkal is megfejeli örömét: „It's not just livestreaming, but mainstreaming” – vagyis, szabad értelmezésben ezt valahogyan így lehetne lefordítani: „Ez már nem csupán élő adás, hanem esélyadás arra, hogy a zene mindenkihez elérjen.”
Mozart Figarótól „Haffnerig”
És most lássuk, mit kínál a 7. Mozart-nap 2024 zárókoncertje az Indexen a Concerto Budapest előadásában (a zenei tételek leírásaiért köszönet a Concerto Budapestnek):
2024. március 3., 19.30 – 21.45 – közvetítés az Indexen
MOZART: Figaro házassága – nyitány, K. 492
MOZART: A-dúr klarinétverseny, K. 622
SZÜNET: Benne a Concerto Budapest kisfilmje a 7. Mozart-napról, exkluzív megszólalókkal
MOZART: 4. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 495
MOZART: 35. (D-dúr, „Haffner”) szimfónia, K. 385
- Az 1786-ban bemutatott Figaro házassága Mozart és a szövegíró Da Ponte első közös munkája, amelyet a Don Giovanni és a Così fan tutte követett. Zenei poénok, Mozart utolsó befejezett műve, négyszínű tintával írt kotta és egy darab, amely még szerzőjét is lenyűgözte – ezzel a változatos és életkedvtől kicsattanó műsorral zárul az idei Mozart-nap. A fanfárszerű függönyzene helyett halk vonósmorajlással induló Figaro-nyitány ezúttal nem a híres borbély, hanem egy egész napos mozartozás után sem fáradt zenekar hömpölygő energiáit mutatja be.
- Életének utolsó évben, 1791-ben, Mozart tökéletes műveket alkotott, A varázsfuvolát, a Requiemet, az Ave verum corpus című motettát és a Klarinétversenyt. Mozart egyetlen klarinétversenyében hiába találunk két allegro tételt is, valójában az egész művet a színgazdag, nosztalgikus, megható, fülbemászó békesség hatja át – különös tekintettel a klarinétszólam mély regiszterére. Utolsó zenekari művét, az A-dúr klarinétversenyt Mozart 1791-ben, halála előtt két hónappal komponálta. A kortársak úgy jellemezték, mint a mester hattyúdalát és utolsó nagy, befejezett alkotását. A művet Mozart egy közeli barátjának, a kiváló bécsi klarinétművésznek, Anton Stadlernek írta. Ő volt az egyik feltalálója a basszusklarinétnak, amely mélyebb hangokat is tud játszani, mint a hagyományos klarinét. A versenymű eredetileg az új típusú hangszerre íródott, de Mozart halála után a szólószólamot megváltoztatva adták ki, hogy normál klarinéton is elő lehessen adni. A zenekar oboák nélkül, fuvolákkal, fagottokkal és kürtökkel színezett, lágy hangzásával a klarinétot ellensúlyozza, kiemelve ezzel a hangszer karakterének sokrétű árnyalatait. Mozart felülmúlhatatlanul aknázta ki a klarinét adta lehetőségeket, elsőként figyelt fel nemes és kifejező voltára. A koncert szólistája Wenzel Fuchs, a Berlin Philharmonic sztárzenésze.
- Mozart A-dúr klarinétversenyének első lemezfelvétele 1929-ben készült. Attól fogva mindmáig több tucat előadás őrzi a különböző művészek felfogását a műről. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy 1957-ben a Bostoni Szimfonikus Zenekar közreműködésével rögzítette a művet az RCA vállalat. A szólót a swing királyaként is emlegetett amerikai jazz-zenész, Benny Goodman játszotta, a komolyzene birodalmában tett egyik kirándulásaként.
- A klarinétot kecses vadászkürt követi. 4. (Esz-dúr) kürtverseny, Jól olvasták: Mozartnak – illetve a kürtvirtuóz Leutgebnek – sikerült kikevernie egy olyan hangszínt, amely megszelídítette az addig leggyakrabban vadászattal összekapcsolt hangszert. Mozart a kottában nemcsak tréfás megjegyzésekkel, de négy különböző színű jelöléssel is ugratta barátját, noha elképzelhető, hogy a színek előadói utasítások kódjai. A szólista Stefan Dohr, a Berlin Philharmonic sztárzenésze.
- A koncertet egy szerenádkönnyedségű szimfónia zárja, a 35. (D-dúr, „Haffner”) szimfónia. Az első tétel szokatlanul ugráló nyitótémája, a lassú tétel derűje és könnyedsége és a fanfárszerű, inkább a vidéki táncokat idéző tömör menüett után olyan finálé koronázza meg a Mozart-napot, ahová a szerző csak annyit biggyesztett: „a lehető leggyorsabban”.
A színpadon a Concerto Budapest
A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar egyéni hangzásával, nagy ívű műsorszerkesztésével különleges és meghatározó szereplője a magyar és nemzetközi zenei életnek. Széles repertoárja a jól ismert klasszikusoktól napjaink kortárs darabjaiig terjed. Progresszív karaktere elementáris erővel nyilvánul meg zenészei játékában, előadásukat a zene szenvedélyes szeretetével teszik feledhetetlenné a közönség számára is.
A zenekar egyike Magyarország legrégebbi együtteseinek, a több mint százéves múltat magáénak tudható Concerto Budapest elődje 1907-ben alakult meg. Zeneigazgatója és vezető karmestere a 2007-es centenárium óta Keller András, világhírű hegedűművész professzor, a Keller Quartet alapítója, aki a Covid-járvány idején az Indexnek így nyilatkozott: „Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy az embereknek végtelenül nagy szükségük van lelki gyógyszerre. És a legtermészetesebb, legerősebb lelki táplálék a zene. Hadd beszéljek haza, én a klasszikus zenét tartom annak, mert a klasszikus zene alkalmas rá, hogy az emberek megtalálják a saját bensőjüket, ahol saját magukkal találkozhatnak egy belső világban. És ha a belső világunk kiteljesedik és fölemelkedik, akkor azt tudjuk kisugározni a világra. És ha ez megtörténik, akkor a világnak még van esélye.”
A Concerto Budapest Keller András személyében és vezetésével a magyar kamarazenélés legnemesebb tradícióit viszi tovább, melyeket Bartók Bélától és Weiner Leótól Végh Sándoron és Rados Ferencen át Kurtág Györgyig ívelő folytonosság és zenei szellemiség fémjelez.
A nemzetközi kritika egyöntetűen emeli ki a beszédszerű előadásmódot, és méltatja, hogy a Concerto Budapest szimfonikus zenekarként is úgy szólal meg, mint egy kamaraegyüttes, ahol a zenészek egyéni teljesítménye éppúgy kimagasló, mint az összhang, melyet a szólamok együttes játéka megteremt.
Keller András munkája és művészi koncepciója révén jelentősen megújult a zenekar, köszönhetően többek között a fiatal zenésztehetségeknek, az egyéni műsorszerkesztésnek és a tematikus fesztiválprogramoknak. A Concerto Budapest az elmúlt évtizedben egyre szélesebb közönséget hódít meg, és a hazai mellett a nemzetközi zenei élet elismert szereplőjévé vált. A zenekar tiszteletbeli elnöke Kurtág György, a kortárs zene élő legendája.
A Concerto Budapest 2022 nyarán az Egyesült Királyságban turnézott nagy sikerrel, koncertkörútja a londoni Cadogan Hallban felemelő ünnepi fogadtatással vette kezdetét.
„Egy szenzációs Bartókkal és Beethovennel jelentette be érkezését az Egyesült Királyságba a Concerto Budapest szimfonikus zenekar. Nem hallott még róluk? Jegyezze meg a nevüket! Ez a magyar zenekar valóban kiemelkedő” – méltatta a The Times kritikusa, Rebecca Franks a londoni hangversenyt a címlapon. Hasonló fogadtatásban és rajongó ünneplésben volt részük a Concerto Budapest muzsikusainak és Keller András karmesternek, valamint a közreműködő Angela Hewitt zongoraművésznek a guildfordi G Live-ban, a basingstoke-i Anvil Artsban, a birminghami Symphony Hallban, a manchesteri The Bridgewater Hallban, majd az edinburgh-i Usher Hallban, ahol Bartók Concertóját, Beethoven V. szimfóniáját és Mozart nagy A-dúr zongoraversenyét játszották.
A The Guardian egyik legszigorúbb, és Angliában közintézménynek számító kritikusa, Tim Ashley a londoni koncertet követően már a cikk címében kiemelte, hogy Keller András egy született kamarazenész zenei részletek iránti ritka ösztönével irányítja a zenekart, amelyet lenyűgözőnek talált. Az egyes művek előadását elemezve a zenekar játékát rendkívül kifinomultnak, egyszersmind a legapróbb részletekig koncentráltnak írja le. A hangzást tekintve a tisztaságot és a zenei gazdagságot emelte ki, egyszerűen kitűnőnek nevezve a Concerto Budapestet.
Arany Oroszlán és nemzetközi siker
A járvány idején a Concerto Budapest élen járt abban, hogy legjelentősebb fellépéseit élő közvetítés formájában is lehessen követni, és ezek a streamek filmes igényű rendezésben, sokkamerás kivitelben, a lehető legkiválóbb minőségben jussanak el a hallgatósághoz. Az Indexen és más felületeken több koncertet is adtak, a tavalyi Hallgatás Napja fesztivált 600 ezren kísérték figyelemmel világszerte az amerikai The Violin Channelen keresztül. Az előző évadok jelentősebb eseményei, mint a Mozart-nap, a Viva la viola! és a Hallgassunk Brahmsot! hangversenyei összesen másfél millió nézőt értek el az interneten.
A Gidon Kremerrel és a Kremerata Balticával 2019 decemberében adott közös koncertjük közvetítése 2020-ban elnyerte az egyik legjelentősebb televíziós verseny, a Velencei Tévéfesztivál (Venice TV Award) fődíját, 2022 tavaszán pedig a Mezzo TV karácsonyi műsorrendjében bemutatott Kárpát Rapszódia érdemelte ki a Silver Towert a New York Festivals TV & Film Awards előadóművészeti műsorok kategóriájában. Mindkét filmet Szabó Stein Imre rendezte.
(Borítókép: Mudra László / Concerto Budapest)