Az Operaház működteti a büféjét, ám úgy tűnik, ezt nem tehetné

PAP 2554
2024.03.07. 16:01
Újabb fejleményre bukkantunk a Magyar Állami Operaház büféjének ügyében. A területileg illetékes önkormányzat ugyan szerdán azt a választ adta az Index megkeresésére, hogy az operaházi büfé üzemeltetőjeként a Magna Catering Kft. teljesítette bejelentési kötelezettséget, ám megtudtuk: a cég 2024. január 13-án befejezte, megszüntette operaházi tevékenységét. Vagyis a Magyar Állami Operaház – ahogyan azt Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója is állítja – maga működteti a büféjét, ám a kereskedelmi tevékenységek végzéséről vezetett nyilvántartás alapján, úgy tűnik, ezt ebben a formában nem tehetné.

Az OPERA a szükséges engedélyek birtokában van, bejelentési kötelezettségeinek eleget tett” – ezt küldte szerkesztőségünknek a Magyar Állami Operaház 2024. március 4-én, utalva arra is, hogy az intézmény működteti a büfét a házon belül. Ez a kijelentés azonban – az Index birtokába jutott dokumentumok, valamint az illetékes kerület információi alapján – úgy tűnik, nem állja meg a helyét.

Bár kuszának tűnik, tisztulni látszik a kép az Operaház büféje üzemeltetésének ügyében. A helyzet tisztázásához hivatalos nyilatkozatokat, dokumentumokat idézünk.

A legbeszédesebb a jelenlegi állapotokat rögzítő „kereskedelmi tevékenységek végzéséről vezetett nyilvántartás”. Ez alapján az látszik, hogy a Magyar Állami Operaház büféjére annak az Opera Gasztronómia Kft.-nek van érvényes üzemeltetési engedélye, amely céget az Operaház kizárt az intézményből, és a kft. – mivel perben áll az Operaházzal – nem is működteti a büfét, a házon belül semmilyen tevékenységet nem végez.

Ha nincs engedély, hogyan van mégis büfé?

A jelenleg is érvényes hivatalos nyilvántartásból az derül ki, hogy

a Magyar Állami Operaháznak nincsen érvényes működési engedélye a büfé üzemeltetésére, ám a büfét mégis működteti. 

Vegyük sorra az eddig ismert tényeket, nézzük, mi a helyzet. 

  • A VI. kerületi önkormányzat az Indexet szerdán, 2024. március 6-án arról tájékoztatta, hogy „az Operaházban most büfét üzemeltető Magna Catering Vendéglátó és Rendezvényszervező Kft. a bejelentést megtette, és őket nyilvántartásba vettük”. Levelükben nem szerepel olyan információ, hogy a Magyar Állami Operaháznak volna engedélye a büfé üzemeltetésére, és arra vonatkozóan sem kaptunk információt, hogy az Operaház bejelentést tett volna a büfé működtetésére. 
  • Ezt követően megnéztük az interneten is elérhető, a kereskedelmi tevékenységek végzéséről vezetett nyilvántartást (210/2009 [IX. 29.] Korm. rendelet), amelyből kiderül, hogy a Terézváros által megnevezett Magna Catering Kft. csupán 2023. november 10. és 2024. január 13. között működtette a 1061 Budapest Andrássy út 22. szám alatti (ez a Magyar Állami Operaház címe) cukrászdát és Feszty Bárt. Ennek utánajártunk, és megtudtunk, hogy a Magna Catering Kft. az operaházi tevékenységét mintegy két hónapja valóban megszüntette.
  • A fent említett, a kereskedelmi tevékenységek végzéséről vezetett, jelenleg is érvényes nyilvántartás alapján a Magyar Állami Operaház címén most is az Operaházzal perben álló, az épületből kizárt Opera Gasztronómia Kft.-nek van érvényes üzemeltetési engedélye (Opera Café, Opera Művész Bár, Opera Nézőtér Bár). A cég azonban – éppen a fentebb említett peres állapot miatt – ilyen tevékenységet nem végez.
  • Az említett nyilvántartásból az is kiderül, hogy a Magyar Állami Operaház az Andrássy úti épületben kiskereskedelmi tevékenységet végezhet. Ez azt jelenti, hogy az Opera Shopban a következőket árulhatja: „Kávéital, alkoholmentes és szeszes ital; Édességáru; Audiovizuális termék; Könyv;  Óra- és ékszer; Díszműáru, műalkotás, népművészeti és iparművészeti áru; Emlék- és ajándéktárgy”. Vagyis ebben nem szerepel zöldség, gyümölcs, tej, tejtermék, meleg- vagy hidegétel, így a szendvics, de még a perec sem.

Ezek után már csak arra a kérdésre kellene választ kapunk, hogy mi alapján működik a büfé az Operaházban, különösen annak a – cikkünk elején már említett – információnak az ismeretében, amit a Magyar Állami Operaház a szerkesztőségünknek is megküldött, vagyis:

Az OPERA a szükséges engedélyek birtokában van, bejelentési kötelezettségeinek eleget tett.

Amennyiben erre választ kapunk, a büféügy fejleményeit az olvasók elé tárjuk.

Áll a bál az Operaházban

A Magyar Állami Operaházban 2024. március 3-án robbant ki a botrány, miután kiderült, hogy Ókovács Szilveszter főigazgató utasításba adta, hogy ezentúl két részletben játsszák a Carmina Burana című előadást. Az indok: a beiktatott szünettel jelentős mértékben növelnék a büfé, így az intézmény bevételét. A főigazgatónak a 24.hu-ban megjelent, az Index korábbi cikkében már idézett szavai alapján: „Az operaházi catering is immár közvetlenül termel bevételt a színháznak, megalapozott számaink még nincsenek, de egy-egy operaházi szünet több milliós bevételt képes hozni az exkluzív környezetben.”

A főigazgatói utasítás miatt Bogányi Tibor karmester otthagyta a produkciót. A botrány kitört. A történteket Ókovács Szilveszter műbalhénak nevezte, az internet népe pedig mémekkel árasztotta el a közösségi média tereit.

(Borítókép: A Magyar Állami Operaház újranyitó gálája 2022. március 12-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)