Ezekről az élményekről beszélt Tompos Kátya az utolsó interjújában

Péntek délelőtt jelentették be, hogy hosszan tartó betegség következtében 41 éves korában meghalt Tompos Kátya színésznő, énekesnő. A hír megrendítette az országot, ezrek búcsúztak tőle.

Básti Juli nemrég azt is közölte, hogy miként teltek a színésznő utolsó napjai. „Tudtuk, hogy közel a vég, már nem volt magánál, alig kapott levegőt, morfiumot adtak neki, mert nagy fájdalmai voltak. Emberfeletti küzdelmet vívott az elmúlt öt évben”  – mondta Tompos Kátyáról a Kossuth-díjas színművész.

Tompos Kátya az utolsó nagyobb interjúját a Nők Lapja irodalmi műsorának, a Juhász Anna által vezetett Pura Poesiának adta több mint egy évvel ezelőtt, 2023. májusban.

Többek közt arról beszélt, hogy lassú embernek tartja magát, és a koronavírus-járvány ebből a szempontból segített neki. „A Covid alatt úgy élhettem, ahogy a saját tempóm diktálta. Mindenre volt időm, mindent át tudtam gondolni, nem tántorított el semmitől a bezártság. Inkább azt éreztem, hogy nyertem időt is, valóban lekerültek a polcról a könyvek” – mondta.  

Hozzátette, hogy voltak más olyan tevékenységek is, amelyekre szintén több ideje jutott, „mint a festés, a rajz, ezeket gyerekkoromban nagyon sokat csináltam [...]. Olyan dokumentumfilmek nézése vagy újranézése, amik nagyon sokat adtak nekem. Valahogy azóta ezt a lassúságot élvezem, és ezt próbálom élni, ezt a fajta életet”.

Irodalmi élmények, ilyen lenne az életéről szóló vers

Beszélt arról is, hogy a verseket akkor tudta igazán megérteni, amikor már nem kötelező jelleggel olvasta őket. „Nem értettem... én mondtam úgy verset, hogy nem értettem, hogy miről szól [...] és most kezd el ez bennem kultiválódni, hogy igényem legyen rá, hogy keresgéljek közöttük” – fogalmazott, megjegyezve, hogy talán „későn érő típus” lehet ebből a szempontból. 

Arra a kérdésre, hogy milyen hangulatú lenne az a vers, amely „a mai napjáról” szólna, Tompos Kátya azt mondta az interjúban: 

Szerintem olyan elmélkedős, elemzős, az életről filozofálós. Én nagyon szeretek filozofálni. Tényleg, néha leülök valahova, és nem veszem észre, hogy mennyi idő eltelik azzal, hogy csak ülök – kívülről nézve biztosan nagyon komikus lehet –, és bámulok bele a világba, közben ezernyi gondolat átcikázik az agyamon az élet értelméről.

Hozzátette: vannak olyan napjai, amikor „humor, vidámság, vicc vagy abszurd gondolatok” lennének ebben a képzeletbeli versben, és vannak olyanok is, amikor „kétségbeesett gondolatok, valami őrület” lenne benne. De elsősorban mégis az életen való filozofálás jellemezné az ő versét – mondta a színésznő (aki ekkor már a betegséggel küzdött). 

Arról is beszélt: korábban vezetett naplót, majd később újraolvasta a sorait, és úgy látta, hogy „nem írt hülyeségeket”, sok minden jól látott a jövőjével kapcsolatban. Mint mondta, felmerült benne, hogy újrakezdi, mert lenne mit papírra vetnie, de most inkább „mások műveiből szeret újratöltődni”. Példaként említette később, hogy Gogol több művét nemrég olvasta újra eredetiben, orosz nyelven.

Akkora élményt adott, hogy azt hiszem, ettől elmélyültebb ember lehetek, sokrétűnek kezdem érezni magam, és ez olyan jó. Tehát kinyit egy kaput egy író, és fejleszt rajtam valamit, egy kicsit megpróbál magához felemelni – ha nem adom fel, ha úgy vagyok vele, hogy nekem ez fontos, én szeretném ezt megérteni, hogy tényleg élmény legyen belőle 

– fogalmazott Tompos Kátya. 

Beszélt arról is, hogy édesanyja „idegenként” érkezett Magyarországra, és rengeteg mesét olvasott neki oroszul, együtt nézték az orosz rajzfilmeket, valamint egyfajta „kapcsolódási pontot szeretett volna nevelni magának” őbelőle. 14-15 éves korában pedig Csehovot nyomott a kezébe, de az szerinte nem volt jó ötlet.

Semmit nem értettem belőle. Az nem abba a korba való, egy gyereknek. Sőt, akkor a kedvemet is elvetette az olvasástól úgy en bloc, teljesen

– mondta a színésznő. Később viszont hozzátette, felnőttként nagyon hálás édesanyjának azért, hogy megtanította oroszul, és ezt meg is köszönte neki.

Így lett belőle színész 

Az interjú végén beszélt a színházról, és azt mondta: nagyon sokáig nem szeretett szerepelni, rettegett tőle. „Lehet, hogy nekem nem kellene a közönség, hanem csak úgy egyedül a szobámban szerepelnék. Azt gondoltam, hogy a közönség biztos azt fogja mondani, ez nem tud semmit, minek áll ki a színpadra. Hihetetlen önbizalomhiányom volt” – mondta.

Hozzátette azt is: „Ugyanakkor meg nekem úgy jött ez a színészet, én emlékszem, hogy egészen sokáig a barátok, akikkel jóban voltam, vagy barátnőim, sokszor elkezdtem utánozni bizonyos tulajdonságaikat. Néha volt, hogy valakinek az írását utánoztam, de olyan szintre jutottam vele, hogy a tanár nem tudta megkülönböztetni a kézírásunkat, amikor dolgozatot adtunk be. Volt, hogy valakit nagyon megfigyeltem, a mimikáját, egy egész napot úgy töltöttem el, hogy úgy beszéltem, ahogy ő. Vagy eltanultam a beszédhibáját”.

És nem tudtam, hogy ez már maga a színészet valahol. De természetesen kamaszkorban meg is kaptam érte a büntetésemet. Mondták, hogy »Nincs stílusod, te nem vagy semmilyen, egyik nap ilyen vagy, másik nap olyan vagy, mért nincs valami egyéniséged« [...] Aztán rájöttem, hogy ez egy olyan ember tulajdonsága, aki karakterekkel foglalkozik, embereket figyel, és próbálja minél mélyebben átvenni a habitusukat. Ezek már ilyen színpadra való dolgok

– fogalmazott Tompos Kátya, aki az interjú legvégén több kedvelt irodalmi művéről is beszélt. 

A teljes interjú alább megtekinthető: