A gyomrunk is összeszorult, miközben a testvér szenvedését néztük

1978

Temesvár / Temesvári Állami Csiky Gergely Színház / rendező: Tomi Janežič 

Sümegi Noémi 

A mai középgeneráció alapélményét meghatározó szocializmusra lehet vicces formában emlékezni, és ki lehet emelni szörnyű mivoltát: a temesváriak előadása a kettőt egyszerre teszi, ráadásul olyan komplex formában, hogy szó szerint a nyakunkon érezzük a kommunizmus leheletét. A jórészt saját élményeken alapuló darabot ugyanis nem színházban adják elő, hanem egy évek óta használaton kívüli, fűtés nélküli épületben, így télen kabátban üldögélhettünk a csupasz betonfalak között.

1978. január 26-án lett hatvanéves Nicolae Ceaușescu, a véreskezű diktátor, Románia akkori elnöke, a darabbéli romániai magyar család életében pedig úgy jelenik meg ez, hogy az általános iskolás gyereknek fogalmazást kell írnia a vezető dicséretére. 

És miközben tudjuk, hogy Romániában játszódik, mégis minden olyan ismerős. Magyarországon nem kellett attól félni, hogy a szomszéd szekus felesége megérzi a kávéillatot, de a valutát mi is eldugtuk, az iskolában minket is értek megalázó helyzetek, a módjával lázadó fiatalokat nálunk is bevitték és megverték, elég volt hozzá a hosszú haj. És minden családban akadt egy rokon, aki a disszidálást fontolgatta.

Ezek akár vicces jelenetek is lehetnek, összekacsintva mosolygunk Európa ezen térfelén, aztán egyre durvább sztorik jönnek. Nem, a Ceaușescu-rendszerben – és bármely másik szocialista országban – egyáltalán nem volt vidám az élet, de túl kellett élni. Az alkotók pedig ezt most mintegy pszichodrámaszerűen kibeszélik magukból. Temesváron, a Műszaki Egyetem régi Hidrotechnikai Karának elhagyatott épületében végül a háború is testközelbe jön, ami már nem a múlt, hanem a szomorú jelen. Az előadás után véres lábnyomokkal hagyjuk el a helyszínt, nem maradhatunk kívülállók.

The Infamous Ramirez Hoffman

Budapest / Magyar Zene Háza / készítők: John Malkovich és Anastasya Terenkova

Rimay Ádám

A zenés színház világával mindig is személyes háborút vívtam, kevés olyan előadás volt, amelyik sokat adott volna nekem. Mégis, amit a Magyar Zene Házában novemberben láttam (talán mert nem musical volt, hanem irodalmi előadás, sok zenével),

John Malkovich és Anastasya Terenkova produkciója, a The Infamous Ramirez Hoffman intenzív darab. Szépsége, hogy ehhez nem kellett erőlködnie az előadóknak. A zenét egy kamaratrió szabta méretre végtelen könnyedséggel, miközben arcátlan profizmussal terelték a nézői fókuszt, formálták a hangulatunkat.

John Malkovich a világ legtermészetesebb módján adott elő egy valóban brutálisnak nevezhető történetet, mintha csak a meggyes piskóta receptjét olvasná fel. Persze akadt egy-két pillanat, amikor érzelmileg ő is elmélyült a sztoriban, de tárgyilagos maradt, a zenére bízta a hangulatfestést.

A vele készült interjúnkban sokat mesélt a zenéről, miért is imádja az élő hangszereket az előadásain. Úgy véli, a zene képes felfedni azt az igazságot, amit a szavak nem. Erre az alapgondolatra húzta fel ezt az előadást is, ami telt házzal futott a Magyar Zene Házában, de nem mondhatjuk, hogy a közönség csupán azért tapsolt, mert a legendás John Malkovich állt a színpadon. Azért tapsoltunk, mert jó volt, egyszerű és erőteljes. Az egyszerűsége tette érzelmileg kegyetlenné, mondandójában emlékezetessé.

Mellékhatás

Budapest / Centrál Színház / rendező: Horgas Ádám

Gáll Anna

Idén több előadást láttam az Edinburgh Fringe Fesztiválon öt nap alatt, mint itthon a teljes évadban, de azért Magyarországon is megnéztem néhány produkciót 2024-ben, s ezek közül a Centrál Színház decemberben debütált produkciója, a Mellékhatás volt a kedvencem. 

Lucy Prebble 2012-es színdarabja Horgas Ádám rendezésében került színpadra. A két főhőst, Connie-t és Tristant Gáspárfalvi Dorka és Fehér Tibor alakította, a két orvost Mertz Tibor és Botos Éva formálta meg. A produkció azonkívül, hogy végig fenntartotta a nézők érdeklődését, úgy volt interaktív, hogy nem akarta „ráerőszakolni magát” a közönségre. Egyszerre volt szórakoztató és végtelenül elgondolkodtató, érdekes és nyomasztó, az elcsépeltnek indult szerelmi történet pedig váratlan fordulattal zárult, így a finálé sem laposodott el. Épp ellenkezőleg.

Ki ölte meg az apámat 

Budapest / Jurányi Ház / rendezők: Kovács Domokos, Szenteczki Zita

 Péter Alvarez

Édouard Louis, a kortárs francia irodalom ifjú zsenije az Akik megölték apámat című önéletrajzi ihletésű regényében édesapja történetén keresztül mutatja meg, hogy a szociálisan teljesen érzéketlen politikusok a döntéseikkel hogyan tehetik még elviselhetetlenebbé egy már egyébként is kizsákmányolt és a munkája miatt megnyomorodott ember életét. A műből készült magyar színdarab, a Ki ölte meg az apámat 2023-ban elnyerte a Színikritikusok díját, a legjobb független színházi előadás kategóriában.

Szerencsémre a Jurányiban még idén nyáron is játszották a darabot, amely – azt kell mondjam – nem (véletlenül) érdemtelenül nyerte el az említett rangos elismerést. A Füge Produkció és az ESZME I Európai Szabadúszó Művészek Egyesületének közös alkotása üde és katartikus. A darab nagy erénye, hogy humorral, a magyar közélet aktualitásaira reflektálva adaptálta Louis kiváló regényét. Az előadást Csarkó Bettina és Szekeres Máté játéka teszi feledhetetlenné. 

Én, a vámpír

Kőszeg / Kőszegi Várszínház / rendező: Fábián Péter

F. Tóth Benedek

Vannak előadások, amelyek sokáig elkísérnek. Ebben rejlik a színház ereje. Minden színdarab visszhangja velünk és bennünk él. És mégis, visszagondolva erre az évre, nem mindegyik rezonál úgy, mint ahogyan akkor, amikor láttuk, és azt gondoltuk, nyomot hagy.

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház 2024 nyarán olyan történetet vitt Kőszegre, ami sokáig zeng, akár a megpendített húr. Fábián Péter rendező Baka István költő-író A kisfiú és a vámpírok című kisregényét dolgozta fel Én, a vámpír címmel, a Kőszegi Várszínház együttműködésével. Az előadás után azt írtam, hogy ebben komoly leckét adott nekünk emberségből, és ezt most is vállalom – még akkor is, ha tudom, az emberek általában abból nem szeretnek tanulni, aminek más már megszenvedte, megértette és feldolgozta tanulságait.

Baka István (1948–1995) költő 1988-ban írta vámpíros történetét, még a rendszerváltás előtt. Kisregényének világa disztópikus. Az emberek despoták, cárok, maharadzsák és főispánok uralma alá hajtva próbálnak túlélni, ám furcsa kórság üti fel a fejét köztük. 

Szín- és bábművészet tökéletes találkozásának voltunk szemtanúi, az előadásban minden koporsó, holtakon sétálunk, holtakkal ölelkezünk egy olyan, velejéig romlott társadalomban, amelyben még a vámpír is – hiába végtelen lény – boldogtalan…

Jóccakát

Budapest / Katona József Színház / rendező: Ascher Tamás

Dzsubák Tamás

A Jóccakát egy bűnös beismerő vallomása. Horváth Péteré, aki a színdarabot írta – saját életéből merítve. Két főhős van, az egyik mentális beteg (Keresztes Tamás), akit az öccséről mintázott, a másik önmaga (Kocsis Gergely), aki a testvérén ügyetlen vagy kevésbé ügyetlen módon próbál segíteni.

A történet során egyre rosszabb helyzetekbe jutnak, azokra nincs hősi megoldás. A skizofréniában szenvedő férfi zárt intézetbe kerül, ami bizonyosan nem javít az állapotán. Keresztes Tamás zseniálisan tud megőrülni, ezt az Egy őrült naplójában számtalanszor bizonyította. 

Asher Tamás rendezése szintén bravúros, letisztult, elegáns történetmesélése esztétikai élménnyel párosul. Az előadás a színészvezetésben, a látványban (díszlet Khell Zsolt, jelmez Szakács Györgyi) és a színészi alakításokban is profi. A Kamra szűk tere valósággal a szemünk előtt nő meg, s az egészben talán az a legjobb, hogy az előadás a régi idők színházát idézi. 

(Borítókép: Részlet a Jóccakát című darabból. Fotó: Katona József Színház)