A tinilányok álma hivatásos hazudozó

Be kell, hogy valljam, prekoncepciókkal érkeztem a Chris Evansszel való találkozásra. Elvégre egy tökéletes fogsorú, széles vállú, kék szemű és fotómodell arccal megáldott amerikai színésztől az ember nem várja el, hogy túlságosan mély gondolatokat fogalmazzon meg.

Az első meglepetés akkor ért, amikor Evans belépett a szobába: Amerika kapitány szögletes állát ugyanis bozontos hipszterszakáll borította. A második pedig akkor, amikor kiderült, hogy nem csak a stúdió által kidolgozott paneleket fogom tőle hallani.

Evans a gondolkodó tinilányok álma: nem a szokásos, nyugati parti szörfös modellfiú, akiből hollywoodi színész lesz, hanem tősgyökeres bostoni, ír és olasz szülők gyermeke, aki ráadásul buddhistának vallja magát.

Azért ne egy felszteroidozott Richard Gere-t képzeljünk el: mint az amerikai Details magazin újságírójának elárulta két átsörözött nap és éjszaka alatt, az interjúiban szívesebben mutatja magát egyszerű, bostoni sörisszának, mintsem hogy komplex kérdésekről elmélkedjen, minek következtében kénytelen legyen a buddhizmusról társalogni minden akciófilm-rajongóval, aki leszólítja.

Nos, közöttünk nem esett szó a buddhizmusról, bár a hivatásos hazudozásról igen, amely Evans szerint szakmája definíciója. Vajon mennyivel nehezebb számítógéppel létrehozott, a színészek számára láthatatlan szörnyekkel küzdeni a forgatáson, mint valódi ellenfelekkel?

“Minél több a különleges effektus, annál kevesebb elemből áll az ember környezete, amelyre támaszkodhat játékában. Nyilván remek, ha olyasvalakivel küzdök, akit látok, és meg tudok érinteni” – mondja Evans. “Különösen a Bosszúállókban voltak olyan jelenetek, ahol a levegőt kellett püfölnöm és a semmiből érkeztek az ütések. Ilyenkor az ember rákényszerül arra, hogy előhívja a benne rejlő gyereket. Hiszen emiatt váltunk színészekké”. Úgy véli, a színészek már kiskorukban rendelkeznek azzal a képességgel hogy fiktív világot hozzanak létre. “Hivatásos hazudozók vagyunk, képesek vagyunk megteremteni egy nem létező környezetet.”

Evansnek érzésem szerint korai a délelőtt 11-es időpont, vagy csak az időeltolódástól szenved. Mindenesetre karját a plafon felé lengetve hatalmasat nyújtózkodik, és szégyentelenül nyög közben. Próbálom közönyösen szemlélni, ahogy szürke pulóvere alatt feszülnek az izmai, a hónapokon át tartó önkínzás látványos eredményei. Gyúrás helyett nem lett volna egyszerűbb számítógéppel megnövelni őket?

“Annak nem örülne a Marvel. A CGI sokba kerül” – tréfálkozik. “Nem pusztán esztétikai célt szolgálnak az izmok, ehhez a filmhez tényleg szükségem van rájuk! Van úgy, hogy fel kell kapnom egy kilencven kilós fickót, és ledobnom a földre, és rettenetesen kínos, ha nem tudom megcsinálni, aztán látom, hogy a kaszkadőrnek erőlködés nélkül megy ugyanez. Az ember igyekszik felvenni velük a tempót, ami lehetetlen, de én legalább megpróbáltam.”

Ez a fajta elkötelezettség akár veszélyes is lehet: Frank Grillo például, aki a S.H.I.E.L.D szuperügynökét alakítja, és civilben bokszolóként is bizonyított már, hírhedten veszélyes színésztársaira az akciójelenetek során. “Ha nem hárítod Frank Grillo horgait, akkor ki fog ütni a fickó. Nem tudja, hogyan kell száz százaléknál kevesebbet adni” – meséli később a sajtótájékoztatón, amikor a forgatás során elszenvedett sérülésekről kérdezik.

A tél katonájáról beszélve Samuel L. Jacksonhoz hasonlóan Evans is kitér a valósággal való párhuzamokra. “Nagyon releváns film lett, olyan témákat feszeget, melyekről mindenkinek igen sarkos véleménye van. Mennyire engedhetjük meg a kormánynak, hogy beleavatkozzon a magánszféránkba, korlátozzon szabadságjogaink gyakorlásában annak érdekében, hogy biztosítsa biztonságunkat? Nehéz kérdés ez, és igazán nem is tudok egyik vagy másik oldalon állást foglalni. Szerencsénk volt, hogy pont a forgatás alatt borult az egész Snowden-balhé, nagyon releváns, rengeteg párhuzamot vonhatunk a forgatókönyvvel.”

A film azonban nem csak akcióból és cselszövésből áll, ritmusát szépen alakítják a lassú, érzelmes jelenetek. Evans egyik kedvence az a jelenet, amikor Amerika kapitány és a Fekete Özvegy a Sólyom hálószobájában találják magukat. “Van egy igazán kedves pillanat, amikor első alkalommal látjuk a Fekete Özvegyet bizonytalannak, sebezhetőnek, amikor páncélján repedés mutatkozik. Annyira emberi ez a jelenet, ez kölcsönöz mélységet a filmnek, hogy nem csak különleges effektusok és verekedések követik egymást. Szükség van arra is, hogy a figurák bejárják fejlődési ívüket.”

A színész számára fontos kérdés ez, személyes szempontból is: amikor először kérték fel Amerika kapitány szerepére, nemet mondott, tartva attól, hogy beskatulyázza és egy évtizedre leköti a szerep. Végül Robert Downey Jr. tanácsára vállalta el a hat filmről szóló szerződést, amelyből idáig három készült el. A Marvel eredetileg kilenc filmre akarta lekötni Evanst, és ennyire szerződött az első filmben Amerika kapitány legjobb barátját, Bucky Barnest alakító Sebastian Stan is. Anélkül, hogy bármit elárulnánk A tél katonája történéseiből, érdemes fejben tartani, hogy a képregény-univerzum egyik vetületében Amerika kapitány meghal, jelmezét pedig idővel Bucky ölti magára. Vajon a filmek cselekménye is ezt az ívet követi majd?

“Bárcsak tudnám, hogyan csinálja a Marvel azt, amit csinál – fogalmaz diplomatikusan Evans –, mivel minden arannyá válik a kezükben, mint Midász királynak. Biztos vagyok benne, hogy Kevin Feige már kitalálta, hogy merre szeretné vinni a cselekményt. Fogalmam sincs, hogy mit tervez, de részben ezért izgalmas ebben a franchise-ban dolgozni: az ember tudja, hogy aláírt még három filmre, és tudja, hogy jók lesznek, bármiről is szóljanak, de fogalma sincs, mi lesz a kifutásuk. Szóval az egész rém izgalmas, és akármerre is indul Kevin a cselekménnyel, én vele tartok.”