Sírva szavalja a Radnótit a rúdtáncos

Magyarok vagyunk, a franc egye meg! Nem azért jöttünk el otthonról, mert nem jó, csak azért, mert nem lehet élni.

Ez a véleménye a kivándorlásról annak a fiatal táncosnőnek, aki egy a Londonban élő százezer magyar közül. Könnyek között mondja ezt, úgy, hogy előtte felidézte Radnóti Miklós Nem tudhatom-ját. Bármilyen kimódoltnak is tűnik, hogy egy szoláriumbarna, erősen kifestett, hosszú műkörmöket viselő rúdtáncos sírva szavalja egy magyar költő versét Londonban, működik. Elszorul a torkunk, mert a Menjek/maradjak londoni magyarokról szóló része egyébként egyáltalán nem hatásvadász, okosan távolságtartó, objektív film lett. Nem akarja mártírnak vagy menekültnek beállítani a kint élőket, világosan bemutatja, hogy ezer okból mennek és maradnak kint.

A sorozat első része a New York-i magyarokat mutatta be (itt megnézhető), az is érdekes volt, jó karakterekkel, de valahogy sokkal kevésbé reális, mint a folytatás. És nemcsak azért, mert London közelebb van, hanem mert a Londonba költözés mindenkit érint. Nem ismerek olyan embert, akinek legalább egy barátja, rokona, volt munkatársa vagy szomszédja ne próbálta volna ki magát Londonban. A becslések szerint már százezernél is többen vannak.

Nemrég Hajdú Eszter a cigánygyilkosságok perét feldolgozó filmje kapcsán írtuk, hogy ilyen filmekre van szükség, hogy az alkotók azzal foglalkozzanak, ami ma Magyarországon velünk történik, ami a mi bőrünkre megy. A Menjek/maradjak is ilyen: észreveszi a nyilvánvalót, hogy 1956 óta nem mentek el ennyien az országból és utánajár, hogy kik, miért kezdenek új életet Londonban, hogyan élnek, haza akarnak-e jönni később.

Dicséretes, hogy ezt minden prekoncepció nélkül teszi, hat fiatal sorsán keresztül. Van köztük szakács-vállalkozó, egyetemi hallgató, rúdtáncos, sofőr, zenész és egy hagyományos kínai orvoslással foglalkozó férfi is. Egy részük azért ment el, mert Magyarországon semmilyen jövőt nem látott, mert ugyanazt a munkát otthon feleannyira sem honorálják, vagy mert otthon nem is volt munka egyáltalán. "Azzal a szándékkal mentem el, hogy az addig élt huszonhat évemet mindenféleképpen lecserélem" - mondja egyikük, aki szakácsként kezdte, de mára saját vállalkozása is van, házak kiadásával foglalkozik.

"Nyolc helyre jelentkeztem, nyolcra fel is vettek" - mondja a rúdtáncos lány, aki már Ausztráliát is megjárta. Aztán elmeséli, hogy amikor először járt az egyik leendő munkahelyén, elszégyellte magát, mert látta, hogy az egyik lány félmeztelen a színpadon. Aztán két óra múlva már ő is az volt. (Ő egyébként annyira erős karakter, hogy egy külön filmet is megérdemelt volna.)

Aztán vannak mások, akiket nem (csak) a megélhetési kényszer vitt Londonba. A zenészlány, aki Kaliforniában is élt, és akit lenyűgöz London szabadsága, az, hogy ebben a városban az emberek a kezükben tudják tartani az életüket, ha bajuk van, felszólalhatnak és meg is hallhatják őket. A diák, aki azért ment Londonba, mert úgy érezte, hogy ott jobb iskolákban, jobb tanároktól tanulhat. És a kínai orvoslással foglalkozó férfi, aki Magyarországon is jól élt, de a szabályozás miatt nálunk nem, míg kint teljesen legális az, amivel foglalkozik. Nem meglepő, hogy nem ők azok, akik krumplilevest főznek és lángosra vadásznak, mert haza ízekre vágynak.

A film egyik szereplőjéről sem állítja, hogy könnyű élete lenne kint. Látjuk, hogy heti 6-7 napot dolgoznak, hogy mennyire beosztják a pénzt, hogy vonat helyett biciklivel járnak, hogy többet spórolhassanak. De azt is látjuk, hogy ennek ellenére egyre többen és többen vannak, már egy egész szektor épül a kiszolgálásukra: magyar szobakiadók, magyar büfék, magyar boltok. "Itt nem kell adót csalni, nem kell hazudni, ki lehet fizetni mindenkit. Mindenki korrekt, ezért szeretem ezt az országot" - hangzik el az egyik, a kamera által meglesett beszélgetésben.

A Menjek/maradjak ugyanis igazi barkácsfilm, annak minden előnyével és hátrányával. Követjük a hőseinket a barátaik közé, a munkahelyükre, az otthonaikba. Velük utazunk a metrón, velük vagyunk az öltözőkben. Emiatt viszont néhány jelenet és beszélgetés kicsit erőltetettnek tűnik. A riporter ritkán kérdez, inkább szituációkat teremt, amikben a szereplők egymással beszélgetnek. Van, amikor ez teljesen természetes, és van, amikor furcsának hat.

Otthonról megyek haza

- mondja az egyik szereplő London és Budapest között félúton. És ez a lényeg: egy új életmód megjelenése, új hozzáállás a hazához, az utazáshoz, a munkához, a családhoz. Hogy jó vagy rossz, még nem tudni, de ez éppen most, ezekben a percekben történik velünk, ezért remek, hogy a Menjek/maradjak megmutatja.

(A film premierje 2014. június 13-án, péntek este lesz a budapesti Trafóban, a vetítés után beszélgetés az alkotókkal, és az MTA kutatóival, illetve fellépnek a filmzene készítői is. )