Vajnának mindig van valami baja

Legújabb filmjét, a Szabadesést meghívták a Karlovy Vary-i filmfesztiválra. A dicsőségen túl miért jó ez, hogyan tudja segíteni a film későbbi sorsát?

Fontos, hogy ki tud bejutni egy A kategóriás fesztivál versenyprogramjába, mert az egy olyan szelekció, amitől elkezdenek érdeklődni a filmvásárlók, más fesztiválok. Tíz ilyen A kategóriás fesztivál létezik a világon, az egyik a Karlovy Vary-i. Ha ezek közül valamelyiken el tud indulni egy film, akkor nagy valószínűséggel be tudja járni a maga útját, sok más fesztiválra eljut, és az ezekhez kapcsolódó piacokra is, hiszen az ilyen típusú filmeket így lehet eljuttatni a közönséghez.

Ez a film dél-koreai pénzből készült, hogyan választottak ki?

Látták korábbi filmjeimet, a Hukklét, a Taxidermiát, meg a Final Cutot, tavaly elhívtak zsűrizni az ottani csondzsui (Jeonju) filmfesztiválra, de nem tudtam elmenni. Idén jött egy email, hogy van egy Jeonju Digital Project elnevezésű programjuk, amiben évente három filmet szponzorálnak. A fesztiválok ugyanis elkezdtek rájönni arra, hogy nemcsak bemutatási környezetet teremthetek a szerzői filmeknek, hanem új, most már digitális technikával létrehozható, gyors, kompakt filmeket finanszírozhatnak is. Nemcsak Csondzsu, hanem Rotterdam, Velence és a franciák is próbálkoznak ilyen megoldással. Ebben az évben két koreai filmet támogatnak 100-100 ezer dollárral, azt kérdezték a levélben, szeretnék-e én is részt venni benne. Kapok 100 ezer dollárt, ami 22 millió forint, vagyis nagyon kevés egy játékfilmre, mert egy átlagos játékfilm 300-350 millió forintból készül, de van-e kedvem ebből filmet csinálni, ami elkészül április végére, azaz kevesebb mint hat hónap alatt.

Erre a lehetőségre írtak egy külön forgatókönyvet?

Kellett írni, mert vannak az embernek betárazva ötletei, hogy miket szeretne megcsinálni, de a kész forgatókönyveink mind sokkal nagyobb büdzséjű és nagyobb előkészületet igénylő filmek voltak. Ennyi idő alatt nagyon nehéz a semmiből kitalálni egy megfelelő történetet, úgyhogy elővettem egy régi szerkezetet. Ez a zuhanó néni, aki felmegy egy ház tetejére, lezuhan, de nem hal meg, hanem elindul fölfelé. Amíg zuhan, elsuhan néhány emelet mellett, minden lakásban lát egy-egy pillanatra egy-egy élethelyzetet. Gyártástechnikailag ez azt jelentette, hogy hét rövidfilmet kellett elkészítenünk, ami szervezés szempontjából nagy könnyebbséget jelentett. Filmnyelvileg pedig nagyon izgalmas kihívás volt, hogyan lehet a nagyjátékfilmes szerkezetet szétzúzni, ugyanakkor mégis követhető, izgalmas struktúrát építeni rövidfilmekből, úgy, hogy a rövidfilm szabályszerűségét sem tartjuk be és a film csak egészében, nagyjátékfilmként értelmezhető.

A Szabadesés szeptember végén kerül a magyar mozikba. Mivel lenne elégedett, milyen reakciókkal, nézőszámmal?

Ha tetszene az embereknek, és meg tudna maradni a fejekben, azzal már nagyon elégedett lennék. Egy szerzői film úgy tud túlélni, ha elkezdenek róla beszélni, ha később be tud kerülni az egyetemi oktatásba, és a majdani hallgatóknak esetleg eszébe jut szakdolgozatot írni róla. Ha filmnyelvében vagy témájában hordoz olyan értéket, amely bekerülhet a kánonba. Forgalmazásban azt szeretném, ha egy fix helyen legalább négy hónapig meg tudna maradni a moziban, ha esetleg valaki meg akarja nézni a bemutató után két hónappal, akkor azt meg tudja tenni. Nézőszámban nem tudok versenyezni, az ilyen típusú filmeknek nem az a sorsuk, hogy az első héten rengetegen megnézik. Ha mégis sokan kíváncsiak rá, akkor az az idővel jön. Tarr Béla mondta egyszer, hogy a Sátántangónál nézettebb magyar film nem nagyon van, mert mindig csak az első évet számolják, de neki már 20 éve megy a filmje, folyamatosan nézik, ha összeadja, akkor sokkal több néző jön ki, mint az utóbbi 20 év bármelyik közönségsikere.

Mi lehetett az oka, hogy a Taxidermia óta, ami 2006-ban készült és nagyon sikeres film volt, nem kapott lehetőséget?

A finanszírozók mindig ugyanolyan filmet szeretnének, amilyen az előző sikeres film volt. Én meg mindig valami újjal próbálkoztam. A Hukkle után egy Hukkle 2-t, a Taxidermia után egy Taxidermia 2-t vártak, de akkor én már mást akartam csinálni. Abban viszont nem bíztak, mintha állandóan elsőfilmes lennék. A másik gond az volt, hogy elkezdtem sok munkát fektetni abba, hogy nagy, nemzetközi koprodukciókat hozzak létre, és drága, főleg a nagyközönségnek szóló filmeket kezdjek el csinálni, aminek nemcsak a magyar filmgyártás összeomlása, hanem a gazdasági világválság sem kedvezett.

Ennek ellenére a Taxidermia után többször hívták Amerikába dolgozni.

Küldtek forgatókönyveket, ezekből sok nem tetszett, többnyire B kategóriás horrorfilmek voltak. Egy tetszett, arra igent mondtam, az is horror volt, mert a Taxidermiát Amerikában a horror műfajba sorolták, és úgy gondolták, hogy ahhoz értek. Aztán kialakult egy jogvita az író és a producer között, és az egész el is sikkadt.

Készített pár nem is sikertelen filmet lényegében nulla forintból (Nem vagyok a barátod, Final Cut), de a nagy közönségfilm nem jött össze. A kudarcok hatására sem jutott eszébe, hogy letegyen a nagy terveiről?

Dehogynem, egyre olcsóbb filmeket írtunk. Eleinte elindultam egy mesefilmmel, Andersen Vadhattyúk című meséjéből írtunk egy szuperlátványos mozit. Egy zenés Walt Disney-musical lett volna eléggé más stílusban elővezetve. Ez akkor volt, amikor még nem készült el Terry Gilliam Grimm filmje, elkaptunk egy alakuló hullámot, azóta már rengeteg ilyen feldolgozás készült, legutóbb a Demóna Angelina Jolie-val. De akkor ez új volt, megfuttattuk Hollywoodban, mire azt mondta a Sony egyik fejese, hogy ha innen nézem, akkor ez egy nagyon olcsó közönségfilm, de ha a másik oldalról nézem, egy nagyon költséges művészfilm. És mivel én még csak két művészfilmet csináltam, rizikós a létrehozása. De elég sokáig eljutottunk, rock- és popsztárokkal akartam eljátszatni a főszerepeket. Ennek a művészfilmes múltam és a gazdasági válság vetett véget.

Megráztam magam, két év meló volt benne, semmi gond, írtunk egy olcsóbbat Rejtő Jenő A szőke ciklon című könyvéből. Ez egy harmincas évekbeli road movie Anglián, Franciaországon, Svájcon keresztül egészen Marokkóig, a sivatagig futó történet repülőn, hajón, vonaton, kocsival üldözik egymást egy gyémántért és egy olajlelőhely térképéért. Igazi, nagy mozi lett volna szintén nemzetközi szereposztással. Feleannyiba került volna, mint a mesefilm, de erre sem sikerült összeszedni a pénzt. Akkor megint megráztam magam, és azt mondtam, hogy írunk egy újat, ami feleennyibe kerül, de még mindig közönségfilm, még mindig nagy. Ekkor jött a Toldi ötlete. De minden egyes ilyen forgatókönyv megfuttatása legalább 2-3 évet vett igénybe, mert egy jó darabig mind mögött ott volt az ígéret, hogy elkészül.

A Toldival viszont egész sokáig, a forgatást megelőző pillanatig jutottak.

Már tavaly el lehetett volna kezdeni forgatni, ősszel meg lehetett volna nyomni a gombot.

Miért döntött úgy, hogy nyilvánosság elé áll az Andy Vajnával való vitával? (A vita lényege, hogy Vajna azt szeretné, ha az akciójeleneteket egy általa kiválasztott ember rendezné és nem Pálfi, emiatt nem indul a forgatás.) Azt reméli, hogy ez majd lendít a dolgokon?

Rosszabb már nem lehet a helyzet. Párbeszédet akartam kezdeményezni a filmalappal, mert úgy gondolom, hogy a filmmel kapcsolatban felmerülő problémák egy beszélgetéssel rendezhetőek. De a filmalap immár lassan egy éve nem hajlandó velünk kommunikálni. Mindent megpróbáltunk, de hivatalosan nem lehet beszélni velük, a levelünkre három hónapja nem érkezik válasz. Mindenki nagyon támogató a filmalap részéről, az öt döntnök közül négy pozitívan áll a filmtervhez, elfogadták a forgatókönyvet, odaígérték a gyártásnak a szükséges összeget, de hivatalosan nem tudunk beszélni velük, informálisan pedig mindenki mást mond. Andy Vajna tavaly azt mondta nekem, hogy ő csak egy az öt közül, ha a másik négy döntnök támogatja a filmet, akkor elindulhat. Informálisan mind a négy döntnök támogatóan áll hozzá a projekthez, viszont Vajnának van valami baja. Mindig valami más.

Márciusban azt kérték, hogy három dolognak feleljünk meg. Legyen 12-es karikás verzió a filmből, hogy a gyerekek is megnézhessék, osszuk szét fő unitra és second unitra (külön dolgozó stábokra – M.D.) a forgatási tervet, és hogy egy Amerikából érkező supervisor beletekinthessen a forgatás dokumentumaiba. Mind a hármat vállaltuk. És akkor jött az újabb feltétel, hogy a second unitot egy bizonyos embernek kell rendeznie. Erre azt mondtam, hogy egy állami finanszírozó szervezetnek nem az a feladata, hogy meghatározza, kikkel dolgozom. Amikor indul a film, a legjobb second unit rendezőket, kaszkadőrszakértőket keresem meg, és eldöntöm, hogy ki az az ember, aki majd alattam dolgozik, aki az én alkotói utasításaimat követve segít létrehozni a filmet maximális biztonság mellett. Nem akarjuk, hogy baleset történjen, hogy bárki belehaljon a Toldiba.

Valószínűleg Andy Vajna sem ettől fél.

Ez az, hogy próbáltuk, és folyamatosan próbáljuk kitalálni, hogy mitől fél. De az, hogy mielőtt megneveznénk a főszereplőt, az első asszisztenst és így tovább, a filmes hierarchia magasabb pozícióit, jön egy ilyen utasítás, az elfogadhatatlan, mert megállíthatatlan folyamatot indít el. A végén esetleg vezető posztokon kellene olyanokkal dolgoznom, akikkel nem akarok, vagy nem tudok. Márpedig a hatékony filmkészítés alapja, hogy olyan szakemberekkel dolgozunk, akikkel megvan a kölcsönös bizalom, akikkel együtt tudunk működni. Ekkor jött egy hetekig tartó csönd, végül találkoztam a Vajna által megnevezett emberrel, hogy próbáljuk meg együtt. De ez akkor már nem volt elég. Megint jött egy újabb feltétel, hogy csináljunk egy próbajelenetet, mert én még nem csináltam akciójelenetet.

Ezt nem akarja vállalni?

De, nyitott vagyok rá, csak meg kéne tudni, hogy pontosan mit akarnak ezzel. És a próbajelenet több hónapos elkészítése után nem jön-e esetleg egy újabb feltétel. Az eddigi három év tapasztalatai alapján jönni fog. Tehát a fő probléma a filmalap, egy állami szervezet vezetőjének önkényes, az alkotókkal szemben méltatlan hozzáállása. Én csak egy példa vagyok a sok közül, egy kiemelt költségvetésű, ezért nagyobb figyelemmel övezett példa. A többiek azonban félnek beszélni, mert akkor még azt a kicsi lehetőséget is elvesztik a filmterveik támogatására, ami most van nekik. Ez egy egyablakos rendszer, nincs hely máshova beadni a filmötleteket. Andy Vajna kialakította azt a rendszert, ami elől 12 évesen, 1956-ban elmenekült ebből az országból. Nincs más lehetőség: jóban kell lenni velük.

Hány százalék esélyt ad rá, hogy megvalósul a Toldi?

Ez egyedül Andy Vajna döntésén múlik. Kíváncsi vagyok, mert szakmai érv nincs a Toldi ellen, sértődés helyett párbeszédet szeretnénk. Amennyiben szakmai alapon dönt a filmalap, lesz Toldi film, ha a politika vagy a hiúság játszik szerepet a döntésben, akkor nem lesz film. Tudom, hogy tetszik nekik a forgatókönyv, idejött egy amerikai producer, akiben Andy Vajna megbízik, akivel többször dolgozott együtt. Ez az ember elolvasta a forgatókönyvet, az eredeti Toldit angolul, látta a gyártási tervet, látta a storyboardot, és ő támogatja ezt a filmet. Ennek az embernek a jelenlétéből és a véleményéből gondolom, hogy Vajnának is fontos lehet.

Annak idején, az első Orbán-kormány alatt részt vett a hatalmas költségvetésű kurzusfilmek, a Hídember és a Bánk bán elleni szórólapos tiltakozáson.

Mi az ellen tiltakoztunk, hogy a két filmen kívül semmilyen más filmet nem finanszíroztak. Semmilyen lehetőséget nem adtak arra, hogy bármelyik másik alkotó bármilyen más filmet készítsen. Elsősorban nem azzal volt bajunk, hogy van egy-két nagy, nemzeti témájú, nagy költségvetésű film, hanem azzal, hogy nem volt mellette más lehetőség.

A mostani filmfinanszírozási rendszer vagy a korábbi működött jobban?

Próbálok igazságos lenni. Az MMK-nak (Magyar Mozgókép Közalapítvány – M.D.) óriási hibái voltak, és azokban az időkben rengeteg konfliktust vállaltam fel az akkori vezetőkkel azért, hogy lényegi változások történhessenek. De legalább volt párbeszéd, és minden rendelkezésre álló pénzt – még azon felül is – a magyar filmekre költöttek. Most mintha átestünk volna a ló túloldalára. Lett egy kézi irányítású vállalat, ahová megjött a külföldön szocializálódott multi, és nem nagyon érdekli, hogy milyen közegben van, kik az alkotók, és milyenek a tradíciók, csak a vállalat, az ipar épüljön. A filmalap életképes rendszer, főleg mert Vajna meg tudja szerezni azokat a forrásokat, amiket az elmúlt 25 évben a magyar filmgyártás számára senki nem tudott. Tudta függetleníteni a filmgyártást a központi költségvetéstől, el tudta intézni, hogy a hatos lottó nyereségét az állam filmre fordítsa, ami nagy fegyvertény. Ráadásul az itt forgó külföldi produkciók miatt most nagyon jó segédoperatőrtől lefelé kiszolgáló stábtagnak lenni, mert ennyi munka régen nem volt. Csak a magyar filmkultúra sínyli meg. Az alkotókkal szemben bizalmatlanok, támogatás híján elhalnak a filmekről publikáló sajtótermékek, a műfaji sokszínűség (a rövidfilm, a kísérleti és a szerzői filmek), az európai koprodukciók, és az egyetemeken készülő vizsgafilmekre se jut elégséges, tervezhető támogatás.

Vajna erre joggal mondhatja, hogy már begyűjtött egy Oscar-jelölést, egy cannes-i és egy Karlovy Vary-i díjat.

És ez milyen jó, és milyen jó lehetne még az, ami nem történt meg. Számomra ez is pont azt mutatja, hogy ha támogatja ezeket az exhibicionista művészeket, akiknek minden vágyuk az, hogy filmet készítsenek, ha hagyja őket dolgozni, annak megvan az eredménye. Amivel probléma van, hogy a hatos lottóból befolyó összeg évi hatmilliárd forint, és ennek csak töredékét fordítják filmekre, arra hivatkozva, hogy nincsenek jó forgatókönyvek. Kultúratámogatásra szánta az állam, de filmalap helyett versenytárs nélküli filmstúdió működik. Pedig micsoda virágkora lehetne a magyar filmnek, ha végre bízna az alkotókban, és ezt a pénzt az utolsó fillérig filmgyártásra költené.