A haragos Brad Pitt nagyon haragszik a Haragban

Teljesen egyértelmű, hogy ha nincs a Becstelen Brigantyk, akkor talán a Harag sem készül el soha. Brad Pitt azonban annyira beleszeretett Tarantino filmjének világába, hogy muszáj volt visszatérnie a második világháborúba, ahol öt amerikai tank alig ér fel egy német Tigrissel. Nagyjából spoilermentes kritika.

Amikor az ember azt hiszi, hogy a második világháborúról már minden bőrt lerántottak, ami csak létezik, akkor jön David Ayer és Brad Pitt, hogy bemutassa az amerikai hadsereg tankos hadoszályának életét. Esetünkben a Fury (Harag) becenevű tank legénységét ismerhetjük meg, amit Brad Pitt, vagyis Don Collier őrnagy vezet. A csapata nemrég tért csak vissza a táborba, ahol halott társuk helyére egy abszolút tapasztalatlan, fiatal közlegényt osztanak be. Ezután különböző feladatokat hajtanak végre a nácikkal szemben, és körülbelül ennyi a történet.

Egy tankos hadosztálynál mondjuk senki sem számít kamaradrámára, de a készítők sem törték össze magukat, hogy a háború borzalmain túl bemutassanak bármi mást. A Harag legénysége is pont olyan archetípusokból áll, mint minden filmben, ami valamilyen csapat tevékenysége köré épül. Adva van a viccelődő latin tankvezető (Michael Pena), a szemétkedő vidéki tahó (John Bernthal), a csöndes vallási fanatikus (Shia LaBeouf) és a fiatal újonc, akit hirtelen bedobtak a mélyvízbe, majd ráengedték a cápákat is (Logan Lerman).

Nekem semmi gondom az ilyen Piszkos tizenkettő- vagy Hét mesterlövész-szintű filmekkel, kifejezetten szeretem, amikor egy film egy-egy főhős mellett összetett személyiséget adnak a mellékszereplőknek. És azt kell mondjam, hogy baromi jól működik a filmben a Harag legénysége közti kommunikáció, szerencsétlen Logan Lerman olyan társaságba csöppen az elején, mintha egy ketrecharcos klubba igazolt volna egy kultúrális újságíró. Érezhető is, hogy  Logan Lermanen kívül senki másnak nem szántak komoly karakterfejlődést, pedig lett volna rá hely. Ez egyébként inkább a készítők döntésének, mintsem inkompetenciájának tűnik, hiszen

a Harag legénysége egytől egyig harclátott veteránokból áll, akik már bőven átéltek annyi borzalmat a háborúban, hogy ne legyen komoly kihatással a személyiségükre.

Így a nézőnek be kell érnie Logan Lerman kálváriájával. Hozzá kell tenni, hogy Logan Lerman az egyik legtehetségesebb fiatal színész, aki remekül használja ki azt az adottságát, hogy úgy néz ki, mint egy megszeppent 14 éves. Aztán a film alatt fokozatosan felépítik a nagy pálfordulást, amikor a pacifista Norman Ellisonból Harcigép válik. Az már egy egészen más kérdés, hogy a jellemfejlődésében közreműködő események direkt eltúlzott, extrém példák, amik így egymásutánban a végére fárasztóvá és kicsit mesterkéltté válnak.

A másik központi figura természetesen maga Brad Pitt. De hiába van túl Pitt az 50-en, hiába szép barázdások a ráncok a szeme alatt, egyszerűen nem elég karizmatikus a mindent megélt veterán szerepében. Ameddig Aldo Raine-ként azért jó adag iróniával alakította ezt a szerepet Tarantinónál, itt annyira nem megy neki a csöndes, néha indulatos, ellentmondást nem tűrő Don Collier őrnagy szerepe. De csak ha harcról van szó.

A film felénél ugyanis tesz egy nagy kitérőt a történet, olyan fél órán keresztül még tankot se látunk. Itt találjuk a film magasan legerősebb jelenetét is, amiben Pitt igazán otthon érezheti magát. Egy elfoglalt német városban pihen meg az amerikai hadsereg, az őrnagy és az újonc pedig bekopogtatnak egy nőhöz, aki a csinos unokahúgát bújtatja. A történelemből ismert megerőszakolós jelenet helyett egy sokkal személyesebb, bizarr jelenet játszódik le, Collier a véres háború közepén próbál meg úgy élni pár órán át, mintha csak egy egyszerű hétköznap reggel lenne az Egyesült Államokban. A két katona és a két német nő minden perce arany a képernyőn, a helyzet pedig csak fokozódik, amikor rátalálnak a részeg kollégák a csendesen reggeliző társaikra.

A film végi katarzis ugyan kissé kiszámítható és logikailag könnyen kikezdhető, de az ilyen típusú (vagyis kis létszámú csapat kontra abszolút túlerő) történeteknél ez szinte kötelező. Viszont a film befejezése remek lett, az újonc közlegény jellemfejlődése és kálváriája pont ott ér véget, ahol annak idején elkezdődött, jár is a kalaplengetés a forgatókönyvíróknak.

A mellékszereplők közül két embert mindenképp érdemes még kiemelni. Az egyik John Bernthal, aki már a Walking Dead Shane-jeként is egy irritáló rohadt szemétládát játszott, és itt sem tér el sokban attól a karaktertől. Maximum annyiban, hogy itt csak egy ostoba tahót játszik, aki a harcok alatt minden erkölcsi és morális tartást elvesztett. A másik Shia LaBeouf, aki elég szép ütemben halad afelé, hogy elfeledkezzünk a Transformersről. Az elején még nagyon úgy tűnt, hogy a többiekhez képest LaBeouf túljátssza a karakterét (pláne ha tudjuk, hogy a szerep kedvéért kihúzatta az egyik fogát és az arcán látható sebet módszeresen felvágta késsel, hogy természetesnek hasson), de aztán szép lassan kiderült, hogy Boyd Swan káplár az egyetlen összetett jellem az egész náci Németországban.

Azt nem mondanám, hogy a Harag többet adna, mint bármelyik háborús film, ami egy kis egységre fókuszál, de szó sincs róla, hogy unalmas, ne talán rossz lenne. Való igaz, hogy a magyar szinkron még az így is már nagyon alacsony átlagnál is rosszabb, ami nem egy alkalommal konkrétan kizökkenti a nézőt a második világháborúból. Azt mondja el nekem valaki, hogy

hogy egy második világháborús filmben miért nem fordítják le a krautot fritzre?

Csak azért kérdezem, mert konkrétan az ÖSSZES háborús filmben magyarul fritznek hívják a németeket, de teljesen mindegy, én csak annyit szeretnék, hogy majd ezt is csatolják hozzá ahhoz a dokumentumhoz, ahol hungarikummá akarják nyilvánítani a magyar szinkront. Arról nem is beszélve, hogy a film adatlapja szerint minden tankos karakternek van beceneve, de ez a szinkronból egyáltalán nem derül ki, a tankot vezető Gordón kívül senkit, még csak egy fél pillanatra sem szólítanak a becenevén. Nagyon remélem, hogy az eredeti változatban is így van (mondjuk akkor meg nem értem miért kell becenevet adni a katonáknak a stáblistán), mert ha nem, akkor az óriási blama a szinkronstúdió részéről.

Nem értek a hadászathoz, szóval nem tudom mennyire korhű a tankcsata, a felszerelések és a fegyverek. Kicsit sajnálom, hogy a történet ennyire lineáris, kiszámítható és sokszor szándékosan mesterkélt, miközben képes olyan zseniális jelenetekre, mint Brad Pitték reggelije a két német nővel. A nácikat mondjuk ismét agyhalott golyófogóként mutatják be, de ez a film inkább arra próbál utalni, hogy mennyire badass arcok a tankos amerikaiak, így engem nem zavar a történelmi hűtlenség. Mondjuk az már sokkal jobban, hogy ezek a katonák inkább csak eltökéltek, mintsem vagány fegyveresek, akik ész nélkül rohannak neki a túlerőnek. Vagy pont fordítva, a film nem igazán tud dönteni, ezért valahol az eltökélt katona és a vagány fegyveres között lavírozik. Egyedül csak az a biztos pont, hogy mindenki (főleg Brad Pitt) nagyon haragszik a nácikra, akiket addig kell ölni, ameddig mozognak.

Mindent egybevetve a Harag egy jó film, de nem nagyon jó, pedig lehetne az is. A látvány csodálatos, a szereplőkről elhiszem, hogy hónapok óta retekben élnek és vérrel zselézik a hajukat, a Harag pedig egy kellően érdekes jármű ahhoz, hogy a nem túl érdekes szereplőket is érdekfeszítő helyzetbe hozza. Ez viszont tényleg csak a jóhoz elég, na meg ahhoz, hogy Brad Pitt végre "komolyból" is őrnagy lehetett a második világháborúban. És emiatt én most nagyon haragszom a Haragra.