Így forgasson posztapokaliptikus tinifilmet

Az éhezők viadala, Az emlékek őre, A beavatott, Az útvesztő – ezek a filmek, bármilyen furcsa is, de tulajdonképpen egyformák, ha egyet látott, az összeset látta. A sztorijuk alapjában véve persze különbözhet egymástól, de azok az alkotóelemek, melyekből összepakolták őket a lelkes hollywoodi szakmunkások, szinte mindegyikben visszaköszönnek. És mindegyik az Alkonyatnak köszönheti létét.

A négy – vagy ha az elkészült és bejelentett folytatásokat is számba vesszük, nyolc – film mindegyike a posztapokaliptikus tinidráma kategóriába tartozik, ami egy nagyobb filmes és irodalmi zsáner a Young Adult fiction része. Ehhez tartoznak a Harry Potter-filmek, a Lenyűgöző teremtmények, A végzet ereklyéi: Csontváros, A Spiderwick krónikák vagy éppen a már említett Alkonyat. Közös bennük, hogy irodalmi alapokra építkeznek, és fiatalok a főszereplőik, a témák és motívumok pedig, csomagolják azt posztapokaliptikus vagy fantasy környezetbe, szóljon szuperképességekkel bíró csajokról vagy varázslótanoncokról, mindegyik a fiatalabb generációt érdeklő, a beilleszkedési probléma – szerelemi bánat – minek vagyok én a Földön szentháromságra van felfűzve.

Óriási piacról van szó persze, a Goodreads.com nevű, könyvbarátoknak szánt közösségi oldalon 16 466 alkotás szerepel a tiniirodalom-listán, naponta kerülnek elő az újabbnál újabb történetek, amikben egy 18 éves hősnő megmenti a világot, és közben szerelmes lesz egy barna és egy szőke hajú, kockahassal és tökéletes mosollyal bíró fasziba. Ugyanez, mármint a piac nagysága, a filmiparra csak részben igaz. 

Az Alkonyat-franchise 2008-ban mutatkozott be a mozikban, és ugyan egy olyan könyvsorozatból készült, aminek rém lelkes rajongótábora volt már évek óta, az alapanyag a nagyközönség előtt nagyjából ismeretlen volt. Sebaj, a gyártó Summit Entertainment fogta magét, és a két, javarészt ismeretlen főszereplő, Rober Pattinson és Kristen Stewart vélt, vagy valós szexepiljére építette fel a film marketingjét. Sikerrel.

Az első rész 37 millió dollárból forgott, amit már a nyitóhétvégén bőven visszatermelt (70 millió dollár az első három napban), és egyértelmű kasszasiker lett a maga 392 milliós bevételével. Nem volt kérdés a folytatás, az Újhold 50 milliós büdzsére 142 millióval nyitott és meg sem állt 709 millióig, a Napfogyatkozás 68 millió dollárból forgott és 698 milliót termelt, a Hajnalhasadás című zárórész (amit két filmre szedett szét a stúdió) pedig 712 illetve 829 millió dollárt hozott, azaz az öt film világszerte 3,34 milliárd dollárt termelt, és beindította Pattinson és Stewart karrierjét. 

Ezt a mintát követi az Éhezők viadala-franchise, aminek harmadik filmjét, a kétrészesre szétszedett finálé első részét éppen ezen a héten mutatják be a magyar mozikban is. Ez a film is egy rém sikeres tiniregénysorozat nyomán készült, ebben is olyan főszereplőt választottak Jennifer Lawrence személyében, aki a film előtt javarészt ismeretlen volt, viszont remek példaképnek lehetett állítani a fiatal lányok elé, és kiválóan alkalmas volt a pattanásos kamaszok hormonjainak felkorbácsolására.

Az első film 78 millió dollárba került (marketingköltség nélkül, azzal együtt simán lehetett 130 millió is), de már a nyitóhétvégén igazolta, hogy megérte költeni rá, hiszen 152 milliót hozott csak az USA-ban. A film bevétele jelenleg 691 milliónál tart, amire a második, Futótűz alcímű rész egy lapáttal rátett: 158 millióval nyitott és 864 millió dolláros bevételt hozott, igaz, 130 milliós gyártási költségre. 

Márpedig ha valami kétszer egymás után működött, gondolták Hollywoodban, akkor fog még párszor, és a mozik gyors egymásutánban bemutatták A beavatott (Divergent) Az útvesztő (The Maze Runner) és Az emlékek őre (The Giver) franchise-ok első darabjait – felemás sikerrel. A legrosszabbul a posztapokaliptikus tiniscifik ősanyjának számító Emlékek őre járt, az 1993-ban írt könyvből 25 millió dollárból forgatott film mindössze 66,9 millió dollárt termelt, így a folytatásról egyelőre szó sem esik – a tiniregényadaptációk bevételi rangsorában 48-ból csak a 30 helyen áll.

Sokkal jobban alakult az Éhezők viadalát tulajdonképpen indigóval másoló A beavatott sorsa, 85 milliót költöttek rá, és most 288 milliónál tart, be is jelentették a folytatásait. Természetesen a nagy elődök példáját követve a harmadik, befejező regényt itt is kettébontják majd. Az útvesztő még ennél is jobban szerepelt (34 millióból forgott, 331 milliónál tart, mert a világpiacon zabálták), pedig ebben a főhős meglepetésre nem egy érzékeny tinilány, hanem egy jóképű tinifiú. Lesz folytatás, jóhogy.

Mik azok a klisék, amik minden posztapokaliptikus tinifilmhez elengedhetetlenek, de sokkal nyugodtabbak lennénk, ha nem így lenne?

A fenti filmek közül az Alkonyat kimaxolja ezt a kitételt, hiszen a permanensen míszes arcot vágó Bella egy vámpírba ÉS egy vérfarkasba is szerelmes, és tulajdonképpen ez mozgatja mind az öt film cselekményét. A kívülállóban a látszólag reménytelen szerelem útjába a kasztrendszer áll, az Emlékek őrzőjében pedig az érzelemmentes társadalmi berendezkedés, amiben csak a főszereplő tud szerelmes lenni, de ő legalább nagyon. Az éhezők viadalában Katniss is két legényt szeret, és ha már itt tartunk, a The 100 című posztapokaliptikus tévésorozat (atomháború pusztítja el a Földet, az emberiség űrállomásokon tengődik, de 100 év elteltével fogy a levegő, le kéne menni, felderítőnek leküldenek 100 fiatalkorú bűnözőt, hogy nézzék meg, mi van lent) egyik főszereplőnője dettó két fickóval is összebútorozna, egy másik meg az ellenség egyik tagjába szeret bele.

Nincs is olyan zsánerfilm, amiben a főhősöket és kispajtásaikat ne öltöztetnék olyan ruhákba, amiket ép ésszel semmiféle apokalipszis után nem venne fel egyikük sem, nemhogy egy egész iskolára való. És ha ez nem lenne elég,  ezeket a filmeket szinte kizárt dolog megúszni vonatozás nélkül, és csak azért szinte, mert Az útvesztő liftezéssel kezdődik.

Az éhezők viadalában ott a viadal – a jövő körzetekre osztott társadalmának képviselői élethalál-harcot vívnak egymással. A kiválasztottban a serdülőkorból éppenhogycsak kinőtt fiatalokat bedrogozzák, és a trip alatt mindenféle próbatételeket kell kiállniuk, hogy a végén eldőljön, krumplit fognak-e termeszteni életük végéig, vagy vonatokról ugrálnak és kihalt városokban parkouroznak, míg ki nem törik a nyakukat. Az útvesztőben a címben szereplő labirintus a darwinizmust testesíti meg, és választja el a szart a májtól, Az emlékek őrzőjében 16 évesen dől el, ki mivel fog foglalkozni, és így tovább.

Mivel ezekben a filmekben általában ismeretlen, vagy csak külsejük miatt beválogatott szereplők játszanak, kell melléjük egy olyan Nagy Név, aki az egésznek súlyt, mélységet ad, akinek a nevét meglátva majd azt hiszi apu is, hogy nem kap frászt a filmtől. Az Éhezők viadalában Donald Sutherland, Julianne Moore és Philip Seymour Hoffman, A kívülállóban Kate Winslet, Az emlékek őrzőjében Meryl Streep és Jeff Bridges adja meg a kellő presztízst.

Az éhezők viadalában az arisztokrácia uralkodik a körzetekre osztott nyomorultak felett, akiknek évtizedeken át eszük ágában sincs ez ellen tenni, míg a főhős fel nem tűnik a színen, és meg nem mutatja nekik a Helyes Utat. A kívülállóban mindenkinek kiosztják a feladatát, és azt kell végeznie, még akkor is, ha esetleg másra vágyna. Egészen addig, míg a főhős fel nem tűnik a színen, és meg nem mutatja nekik a Helyes Utat. Az emlékek őrzőjében az emberek érzelemmentesen élnek és teszik a dolgukat, egészen addig, míg a főhős fel nem tűnik a színen, és meg nem mutatja nekik a Helyes Utat. Az útvesztőben… de hiszen tudják már.

Mindenki hazudik mindenkinek ezekben a filmekben, csak a tinik nem (na jó, köztük is van romlott gyümölcs, de azt hamar kihajítják). Nem feltétlenül biztos, hogy jó, hogy az amúgy is kismillió kérdéssel, a felnőtté válás alapvetően nem egyszerű folyamatával küszködő nézőközönség azzal szembesül a moziban, hogy minden 30 év feletti szereplő egy igazi gyökér, aki a fiatalabb karaktereket csak saját céljaira használja, tudatlanságban tartja és elnyomja 

Nem elég, hogy most milyen nyomorult az élet, korábban minden sokkal rosszabb volt, mert jött az atomháború/meg nem nevezett apokalipszis, mert az ember hülye volt, de majd most, ebben a totalitárius államban minden sokkal jobb lesz, mert kézben tartjuk a dolgokat, és nem ismételjük meg a múlt hibáit. Nincs művészet, zene, öröm, mosoly, szerelem, színes ruha és rágógumi.