Dörner György szinkronja nélkül is jó a Die Hard

Ha létezik közönségfilm, aminek mindenki fejből tudja a sztoriját, akkor az a Die Hard. A borostás, piaszagú és folyton zsörtölődő New York-i zsaru, John McClane karácsonykor Los Angelesbe utazik, hogy találkozhasson a Nakatomi toronyban dolgozó exfeleségével egy vállalati buliban. Befut azonban a terroristavezér Hans Gruber (Alan Rickman fergeteges alakítása), aki a zsoldosaival megszállja a tornyot, foglyul ejti a céges party résztvevőit, és a mamutcég széfjének tartalmát követeli.

A kialakult túszdrámával semmit sem tud kezdeni a balfék Los Angeles-i rendőrség, és a kivezényelt FBI is tehetetlen, így csak egyetlen zsaru tudja megmenteni a bent rekedteket: a fáradt és életunt McClane.

• az 1974-es Pokoli tornyot, amiben szintén válsághelyzet alakul ki egy szupermodern, de klausztofób épületóriásban,
• az 1981-es Frigyládát, amiben főhősnek nagyon jó beszólásai vannak, de több pofont kap, mint amennyit kioszt,
• és az 1986-os Kommandót, ahol egy egyszemélyes hadsereg intézi el a rosszfiúkat.

Nem véletlenül említtettem a Frigyládát és a Kommandót: a Die Hard rendezője, John McTiernan és a forgatókönyvíró, Steven E. de Souza eredetileg a Kommandó folytatásának szánták a filmet, a főszerepben a korszak legnagyobb akciósztárjával, Arnold Schwarzeneggerrel, akivel még a Predátor, illetve a Kommandó és a Menekülő ember forgatása alatt haverkodtak össze. Később Harrison Fordnak is felajánlották a főszerepet, de Arnoldoz hasonlóan ő sem vállalta el.

A történettel is biztosra akart menni a stúdió, így a Rambóhoz vagy a Conanhoz hasonlóan itt is egy népszerű amerikai ponyvaíró könyve lett a kiindulási alap. Souzáék Roderick Thorp Minden elmúlik egyszer című 1979-es bestsellerét vitték filmre, amiben az öntörvényű, nyugalmazott Los Angeles-i zsaru, Joseph Leland karácsonykor látogatná meg a lányát a Klaxon Oil Corporation irodaházában, ám egy gonosz német terroristavezér pont ekkor akarja elfoglalni az épületet. A biztos kasszasikert jelentő regényadaptációkat és folytatásokat erőltető stúdióvezetők tehát már 30 évvel ezelőtt is léteztek, nemcsak az ezredforduló utáni Hollywoodban.

A terv bevált, és az addig jóformán csak A simlis és a szende tévésorozatból ismert Bruce Willis 140,7 milliós bevételt generált a Foxnak. A Die Hard ugyan nem lett 1988-ban akkora kasszasiker, mint az Esőember, az Ikrek, a Krokodil Dundee 2 vagy a Roger nyúl a pácban, de bebizonyította:

Ezzel a filmjével egyébként Bruce Willis szépen meg is ásta a későbbi pályatársai és barátai, Stallone és Schwarzenegger sírját. Divatba hozta ugyanis az emberarcú, esendő akcióhőst, aki ezután rendszeresen visszatért a '90-es évek blockbusterdömpingjében Nicolas Cage, Keanu Reeves, Tom Cruise, John Travolta, Wesley Snipes és Denzel Washington képében.

De az első Die Hardot nemcsak a nézők, hanem a kőszívű kritikusok is szerették, mivel

• nemcsak vérfrissítést hozott az egyre unalmasabbá váló akciófilmes zsánerbe,
• mesterien parodizálta a '60-as és a '70-es évek James Bond-kliséit,
• és tele volt westernfilmes kikacsintásokkal.

Ezekre kiváló példa a filmvégi nagy leszámolás, ahol a főhős és a főgonosz először pont úgy társalog, mint a Dr. No vagy Az aranypisztolyos férfi szereplői, ám végül Alan Rickmannek csak egy elrontott westernhasonlatra és a kultikus 

Yippee kai yay, motherfucker!

mondatra van ideje, mivel a párbajozó cowboyokat megszégyenitően gyors pisztolyhősünk váratlanul lelövi.

Hosszasan lehetne persze még sorolni a máig felejthetetlen jeleneteket a tűzoltóslagon való nyaktörő lengedezéstől kezdve McClane karácsonyi üdvözletéig ("Most már nekem is van géppuskám, ho ho ho!"), de ezeket úgyis mindannyian kívülről fújjuk már.

Tapsoltak a premier előtti vetítésen

A Pannon Entertainment kedd esti retróestjén majdnem megtelt a Corvin mozi második legnagyobb terme, az első sorban is csak egy-egy szék árválkodott üresen. Szinkronosan már mindenki ezerszer látta a filmet, eredeti nyelven viszont valahogy sokunknak kimaradt eddig a Die Hard. Pedig Dörner György (illetve az első szinkron esetében: Vass Gábor) hangja nélkül is üt minden beszólás, a hangeffektek pedig még soha nem szóltak ilyen jól. Mondjuk ez azt is jelenti, hogy el kell felejtenünk az olyan klasszikusokat, mint a

Le vagy te szarva a felismerhetetlenségig!

de helyette a

Go, fuck yourself!

is hozza a kötelező hangulatot Bruce Willistől.

A moziban annyira beszippantotta a főleg rajongókból álló közönséget a film, hogy szinte minden poénra hangos nevetés volt a válasz, a végén pedig néhány tucatnyian meg is tapsolták a filmet, még ha a teljes termet nem is sikerült magukkal rántaniuk. Azért ez nem rossz egy 27 éves akcióveterántól. A vetítés előtti bevezetőből pedig az is kiderült, hogy a mi lesz a forgalmazó következő nagy retrómeglepetése: