Ha felrakok egy véres képet, azonnal jön a segélyvonal

Interjú Berényi Biankával, a Virágvölgy című film női főszereplőjével

DSC 2931
2018.09.04. 22:59

Berényi Bianka sokkal előbb volt ismert az Instagram-oldaláról, mint hogy egy film főszereplője lett volna belőle. Több mint tízezer követője lett egészen fura, ízlés szerint polgárpukkasztónak, betegesnek vagy művészinek nevezhető oldalának, amelyen véres sebesülésekről, halnyalogatásról, útszéli pisilésekről, elpusztult állatokról, szájba vett pisztolyokról, szájba vett pókokról található rengeteg kép, meg persze az így vagy úgy kifordított erotika is megjelenik rajta. 

Az 1997-ben született Berényi Bianka kiadott két lemezt is EU Cannibal néven, modellkedett, ma pedig már divattervezőként dolgozik. De eközben a filmesek is felfedezték maguknak. Volt castingon Oscar-díjas rendezőnél is, de abba a filmbe végül nem jutott be, viszont az elsőfilmes Csuja László félig-meddig rá írta a Virágvölgyet, hogy aztán megnyerjék vele az A kategóriás Karlovy Vary Filmfesztiválon az East of the West kategória díját. Augusztus 30-ától pedig már a magyar mozikban is látható a film, amelyről kritikánk itt olvasható, a rendezővel készült interjúnk pedig itt:

A filmforgatást nehezen bírta elviselni, ahogy nem bírta a sulit és a tanárokat sem. Interjúnkban arról kérdeztük, hogy lett már kisgyerekkorában horrorrajongó, miért tiltották el tőle a szülők a gyerekeiket a suliban, miért nem posztol már olyan véres fotókat az Instagramra, mi a jó tehenek ölelgetésében, és hogy tényleg biztos minden rendben van-e vele.

Csuja László, a Virágvölgy rendezője azt mondta az interjúnkban, hogy hiába hívott a film castingjára, nem akartál elmenni. Miért?

Vagy Instagramon, vagy Facebookon küldött egy üzenetet, hogy csinálnak egy filmet, eljönnék-e castingra, én meg mondtam, hogy igen, persze, tök jó. De előtte voltam egy másik szereplőválogatáson is, és tök szar volt, pont akkor derült ki, hogy oda nem sikerült bejutnom. Utálom a castingokat: ülsz, vársz, izgulsz, és úgysem lesz semmi. Energia-pocsékolás. Meg szerepeltem egy videoklipben is, ami azóta sem jött ki, és aminek tök rossz élmény volt a forgatása. Úgyhogy a casting előtti napon felhívtam Laciékat, hogy lázas beteg vagyok, nem tudok eljönni.

Ami nem volt igaz?

Dehogyis! Elkezdtek írogatni, hogy ez milyen tiszteletlen a rendezővel szemben. Nagyon felbasztak, hogy ismeretlenül is ilyeneket mondtak és nem hagytak békén. De végül kikönyörögték, hogy ha beteg is vagyok, csak öt percre menjek be, én meg gondoltam, már csak a basztatás miatt is bemegyek. Odamentem, és elmondtam, hogy nem is vagyok beteg, csak nem akartam eljönni, mert nincs kedvem, nem fog sikerülni. Mondták, hogy nem baj, csak álljak a kamera elé.

Mi volt a másik film, ahová nem jutottál be?

Nemes Jeles László új filmje. Biztos voltam benne, hogy nem sikerül. De meg akarom nézni, kurva jó a trailere. Oda a 444 cikke miatt ajánlottak be, és innen ajánlottak tovább Csuja Lacinak is. Kurva jó, hogy ők nem szerepelnek sehol a filmmel; a Virágvölgy miatt túl sokat kell szerepelnem.

És ezt nem szereted? Azt gondoltam volna, Instagram-sztárként nincs bajod a reflektorfénnyel.

Van, aki egy közönségnek instagramol, vagy reklámoz, de én ugyanazt csinálom, mint amikor ötven követőm volt: akkor is feltöltöttem ezermillió képet a semmiről, vagy neten talált idióta animációkat. Ez nem arról szól, hogy „hú, nézzetek”. Ugyanazt csinálom, ha ketten követnek, mint ha tízezren.

Nem is figyeled, hány új követőd van?

Meg se nézem, ki követ be vagy ki lájkol. Csak azt rakom fel, ami nekem tetszik, hogy meglegyenek egymás mellett ezek a képek. Tetszik az Instagram esztétikája: a telefonomon van húszezer kép, azt nem tudom visszanézni, de az Instagramon jól össze van válogatva egymás mellé.

Akkor nem is csinálod tudatosan? Az influencerek közül van, aki számára komoly napi munkát jelent az oldaluk vezetése.

Tök jó lenne, ha lenne ehhez agyi kapacitásom, de e mögött nincs semmi ilyesmi.

Pedig mindenütt olyanokat írtak rólad, hogy a te oldalad az Instagram sötét bugyra, mintha direkt erre törekedtél volna.

De ezt már nem lehet!

Régebben nagyon sok tényleg véres meg halott állatos képem volt, de már többször is letiltott az Instagram úgy, hogy napokig nem tudtam felmenni.

Ha felrakok egy véres képet, azonnal feljön egy ablak valami öngyilkosság-segélyvonalról. Minden második nap ezt ajánlják nekem, mert biztos valami bajom van, miközben a legnormálisabb ember vagyok a világon. Mármint nincsenek pszichopata gondolataim, meg semmi ilyesmi. Úgyhogy ma már nem rakok fel sötét bugyros képeket, elegem van, hogy úgyis eltűnnek egy perc múlva.

Én is rákérdeznék, hogy miért posztoltál ennyi véres dolgot, és minden oké-e.

Mindig is imádtam a horrorfilmeket, most sem tudok megnézni egy olyan művészfilmet sem, mint amilyen a Virágvölgy, nem nézek filmeket azért, mert Cannes-ban vagy a Sundance-en voltak. Én a 80-as, 90-es évekbeli legszarabb horrorfilmeket nézem: Chopping Mall, Body Melt, Evil Dead 2. és minden ilyen lószar. Ezek tudnak csak lekötni, a nem tudom, milyen letisztultan művészi jeleneteken elalszom.

Mikor lettél horror-rajongó? Már kiskorodban?

Igen. Az első undorító élményem a Jackass volt, meg a South Park, kiskoromban. Ezek után már csak úgy megtaláltam a jó dolgokat. A bátyám hét évvel idősebb; ő nagyon rossz gyerek volt, én meg mindig azt akartam csinálni, amit ő. Miatta találtam rá erre a vonalra, aztán ilyen barátaim is lettek.

Mit jelent az, hogy nagyon rossz gyerek?

A bátyámmal már általános iskolában autókat csentünk el, hogy elmenjünk vele valahová. Amikor hat éves voltam, ő meg nyolcadikos, graffitiztünk a suliban.

Vandálkodtunk, festékdobozokat dobáltunk házak falára lomtalanításkor. De kurva jó volt, legalább csináltunk valamit, ma már csak egy iPaden ül az összes gyerek. Mi gyíkokat vágtunk félbe, meg ilyenek.

De gondolom, régebben ezt csinálta mindenki, inkább az a fura, hogy a mostani generáció már nem él át ilyeneket.

Nem kellett attól tartani, hogy végül tényleg igazán rossz irányba mész el?

Nem, mert igazság szerint mindig jó szívű ember voltam. Sose voltam rossz, csak hülyeségeket csináltam. A suliban a jobb családokból érkező szülők nem szerették, ha velem lógnak a gyerekeik. A gimiből is inkább elmenekültem, mert folyton rám szálltak a tanárok. De ezek teljesen normális tinisztorik, mint hogy nem jártam be, egy csomó igazolatlan órám volt, csak a hülye budai gimnáziumokban, ahová jártam, kiközösítettek miatta.

És tényleg elvitted volna festéket dobálni a jó házból való gyerekeket, ha engedik őket veled barátkozni?

Szerintem nem is azzal volt a baj, hogy mit csinálok, hanem az nem tetszett a szülőknek és a tanároknak, hogy szabad voltam, nem voltam semmiben korlátozva, akárhová elmászkálhattam. Nem akarták, hogy lássák, vannak nem lekorlátozott emberek is, mert féltek, hogy akkor az ő gyerekeik is lázadók lesznek. Pedig sosem lázadtam.

Nem is akartál semmi ellen menni?

Nem, csak azt csináltam, amitől jól éreztem magam. Nem kellett menekülnöm semmi elől soha.

Hogy fogadták mindezt a szüleid?

Ők is ilyenek: tapasztalj meg mindent magadtól. Ha el akarsz menni, menj, ha azt mondom, ne menj el, úgyis el fogsz menni, csak később. Mindenben csináld azt, amit akarsz, barátkozz azzal, akivel akarsz. Ha most sportolni akarsz, most meg festeni, ha katona akarsz lenni, csináld, amit akarsz. Soha nem volt ilyen, hogy hánykor kell lefeküdni, semmi ilyesmi. Szerintem ez a normális.

És ha a tanáraid panaszkodtak rád, haragudtak rád a szüleid?

Nem, dehogyis, csak azt mondták, azért fejezzem be az iskolát. Végül a tanárokkal közösen megbeszéltük, hogy jobb lesz, ha elmegyek, és keresek egy esti sulit, ott fejeztem be az utolsó két évet, úgy oké volt. Oda nem kellett bejárnom egyáltalán, csak vizsgázni.

Megviselt, hogy kiközösítettek?

Most, huszonegy évesen szerencsére már nem is emlékszem a tíztől tizenhét éves koromig tartó iskolai időszakra, de akkor szar volt. Utáltam a sulit, soha többet nem akarok iskolába menni, szóval azért biztos hagytak bennem nyomot. Az iskola borzalmas intézmény: muszáj együtt lennie nagyon sok különböző embernek, és van egy tanár, aki megmondja, mit hogy kell csinálni – ez nem nekem való rendszer. Ha basztatnak, otthagyom az egészet, mindent. Pont, amiért mindig ennyire szabad voltam, a basztatást úgy veszem, mintha korlátok közé akarnának fogni, és azonnal kimenekülök.

Volt, hogy nem sikerült kimenekülnöd?

A filmforgatás elég furcsa dolog: itt is nagyon sok különböző ember van egy helyen, de mindenkinek ugyanaz a célja. Majdnem olyan, mint a suli, de ezt legalább mindenki akarta. Voltak nehézségei: harminc napon keresztül minden nap ugyanazokat az arcokat látni, miközben én azért szeretek nagyon sokat egyedül lenni.

Ennél súlyosabban korlátozó sztorid nem is volt?

Nem tudom. Nagyon gyorsan elengedem azokat a sztorikat, amik nem esnek jól.

Abból sem volt soha gondod, hogy fiatal, szőke lányként rázósabb közegekben mozogtál?

Sose kerültem igazán bajba. Amiket meg most csinálok, azok egyáltalán nem veszélyes sztorik: menjünk ki hajnalban a farmra, és ijesztgessük a teheneket, vagy igyunk reggelig a kukoricásban, és rakjunk tüzet. Már csak golfozom meg lovagolok, és néha a semmi közepén bulizom. Nem kerülhetek bajba semmiért.

Hogy kerültél végül Olaszországba?

Kiköltöztem a barátomhoz, egy hónappal az után, hogy összejöttünk, szóval elég gyorsan ment.

Nem volt nehéz itt hagyni az országot?

Gimi alatt volt egy barátom, aki Angliában lakott, hozzá is folyton kijártam. Ez után már nem volt újdonság, hogy kimenjek egy másik fiúhoz. Csak pozitívumot jelentett, hogy máshol kell lennem, ráadásul vidéken, és nincs meg ez a városi hangulat, nem mindennap ugyanaz történik. Szeretem, hogy ott nincs túl sok variáció arra, hogy mit lehet csinálni, és eléggé ki kell találnod, hogy mivel foglald el magad.

Nem túl ingerszegény?

Az ingerszegény dolgokban találom meg a legjobban, hogy mit csináljak. A barátommal együtt tervezünk ruhákat, két márkánk is van, és ilyen helyen tudok a legjobban dolgozni. Kurvára szeretem. És vannak csirkéink.

Hogy lett belőled is divattervező?

A barátomnak már vagy tizenöt éve ez volt a foglalkozása, és nekem is tetszett. Mindig próbált rávenni, hogy én is csináljam, és szépen lassan elkezdtünk együtt dolgozni. Számítógéppel: én nem tudok rajzolni. De erről sose beszélek, mert ez a normális munkám. A referenciák keresését imádom a legjobban: ahhoz, hogy a tervezéssel új világokat találjunk ki, sok képet, filmet kell nézned. Ruhákat is tervezünk, és most játékokat is el akarunk kezdeni csinálni: szörny-robot-ufókat.

Hogy jönnek az ilyen ötletek, mint a tehénijesztgetés?

Annyira imádom az állatokat, hogy folyamatosan fogdosni akarom őket. Ezért jó nagyon farmon lakni: vannak bárányok, kecskék és tehenek, de a tehenek nagyon félnek, ha odamész hozzájuk, elfutnak.

Ezért meg kell őket kerülni hátulról, bemászni hozzájuk az áramkerítés alatt, és megölelni valamelyiket, de ettől iszonyatosan megijednek, elfutnak, viszont ha az egyik fut, akkor mind megy utána. Iszonyat fun!

De ez miért jó?

Nem tudom. Csak nagyon édesek. Fogdosni akarom őket.

A divattervezés mellett néha modellkedsz is. Ez hogy jött?

A tervezés miatt nagyon sok barátunk van a divatvilágból, egy csomót megyünk a Paris Fashion Weekre, Milanóba vagy Londonba, ahol összehaverkodom egy csomó emberrel. Ők szoktak elhívni fotózásokra vagy divatbemutatókra. Lett is egy ügynökségem Amerikában, úgyhogy úgy volt, hogy augusztus végén kimegyek, de aztán valahogy mégsem éreztem azt, hogy ez a modellkedés nekem való világ lenne, így inkább nem megyek. Viccesnek érzem, hogy mindent meg kell tenni azért, ha modell akarsz lenni: ezért kell emberekkel jóban lenni, folyamatosan úgy kell kinézned, ott kell lenned, és magánéleted sincs, mert folyton nyomnod kell magadat. Mindezt azért, hogy képeket csináljanak rólad. Ezt nevetségesnek találom. Jó, néha csinálom a haverjaimnak és kész, most voltam Csecsenföldön és Moszkvában, de nem vagyok modell, nem vagyok Instagram-sztár, ezek faszságok.

De gondolom, a modellkedés háromszor olyan jól fizetne, mint a tervezés, nem?

Nem, a tervezés kurva jó. A barátom, Gio Forbice elég menő, nagy sztároknak és cégeknek dolgozik, rá lehet keresni. Szerencsém van, elég fasza vele dolgozni.

Visszatérve a Virágvölgyhoz, Csuja László azt mondta, sok mindent kifejezetten rád írt a filmben, van is olyan jelenet, amit Instagram-posztod inspirált, és amikor kiderült, hogy te és Réti László lesztek a főszereplők, át is írta a forgatókönyvet. Ez azt jelenti, hogy te is bedobtad a saját ötleteidet, hogy ez vagy az jól mutatna a filmben?

Nem. Amikor elkezdtük a próbákat, volt egy este, amikor el kellett mesélnem neki az összes Instagram-képem sztoriját. Valami négy órát beszélgettünk. Valószínűleg innen került be pár ötlet. A forgatókönyvet viszont nem láttam, se a véglegeset, se a korábbit, úgyhogy nem tudom megmondani, hol lett más, de az biztos, hogy teljesen megváltozott a sztori. A film teljesen improvizáció volt, sosem tudtuk, mi a következő jelenet, amit felveszünk, csak azt, hogy most mi van. Laci mondott pár kulcsszót, hogy működjön a dolog, de ennyi.

Te mondtad, hogy nem akarod látni a forgatókönyvet?

Nem, ő. Állítólag senki nem látta a szereplők közül, mert amatőr színészekkel az első snittnek kell a legjobbnak lennie, hogy hiteles maradjon. Ha már többször felvettük, elkezdtünk valamilyen szinten játszani, ami elbaszta az egészet. Tudtunk dolgokat, próbáltunk jeleneteket, de az arról szólt, hogy mi hogy viszonyulunk egymáshoz Réti Lacival. A sok próba után az is változott, hogy mi alakuljon ki kettőnk között. Látszott, hogy semmilyen szexuális jelenet nem fog beleférni, mert két olyan ember vagyunk, akiknek ez nem is sikerülne.

És hogy működtetek együtt Réti Lászlóval a forgatáson?

Ő teljesen más világ, mint én. Neki megvolt az ő bandája a stábban, nekem meg az enyém, csak a snitteknél találkoztunk. Teljes volt a tisztelet és a szeretet egymás felé, de nem idegesítettük egymást. Mások vagyunk.

Ez nem volt gond?

Nem, mert a sztori szerint is két külön világról van szó, és igazából végig csak egymás mellett megy a két történet.

A film legelső jelenetében egy szál bugyiban úszol egy medencében. Nem volt necces, hogy gyakorlatilag az egész színészi karriered legelső másodpercében félmeztelen vagy?

Azt a képet kivágták, amikor a kamera felülről, teljesen meztelenül mutatott, mert nem illett bele a filmbe.

Én nem értem az Instagramnak sem a meztelenség-policyját: semmi nincs két ilyen szúnyogcsípés-mellben, vagy egy húszéves lány testében.

Ezt igazság szerint normálisnak tartom. Ha egyedül vagyok egy medencében, miért ne lennék meztelen?

Téged mi fogott meg a leginkább a Virágvölgyből?

Hogy ha rosszat is csinál ez a két ember – mert azért nem egy jó dolog, amiről szó van –, akkor is megszereted előbb-utóbb mindkét karaktert, és mellettük vagy. Szerintem két tök jó ember vagyunk, akik egy fűszálnak se ártanának soha az életben. És ezt a „rossz vagy, de jó szívvel”-vonalat tökre szerettem.

Magadról is hasonlót mondtál a gyerekkori dolgaiddal kapcsolatban.

Azok gyerekdolgok, ezeket meg már felnőtt fejjel csinálják, de amúgy igen.

Akkoriban hogy érezted, meddig mennél el, mi az, amit már nem tennél meg?

Nem emlékszem már mindenre, de azt folyamatosan éreztem, hogy van egy határ, és a mai napig ez van. Ha valakivel vagyok, mindig arra gondolok, hogy nehogy neki rossz legyen azért, mert én ilyen vagyok. Ez a határ, hogy ne legyen rossz valakinek. Ha nekem jó, attól még nem kell, hogy másnak rossz legyen.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?