Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRöhrig Géza pariban van a világsztárokkal
További Cinematrix cikkek
Bár Röhrig Géza az Oscar-díjas Saul fia főszerepe után is elsősorban költőnek tartja magát, szépen épül az amerikai filmes karrierje. A Saul fia sikere után még abban is bizonytalan volt, hogy akarja-e egyáltalán folytatni a filmezést. Mostanra viszont már két filmje is az amerikai mozikba került, három pedig bemutatásra vár. Ezek közül egyértelműen a Resistance című második világháborús történet a legnagyobb produkció, ebben olyan sztárok mellett láthatjuk majd Röhriget, mint Ed Harris (A szikla), Edgar Ramirez (Carlos), Clémence Poésy (Harry Potter és a tűz serlege) és Jesse Eisenberg (A közösségi háló).
Bár valószínűleg nem ez befolyásolja a szerepválasztásban, de első amerikai filmjében, a Porrában (To Dust) is egy világsztárral, Matthew Broderickkel játszik, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint A régi város, a Hogyan lopjunk felhőkarcolót, A stepfordi feleségek vagy a Godzilla. Röhrig filmszínészi karrierje negyvenéves kora után kezdődött, de amit elért, máris sokkal több, mint ameddig az Amerikában szerencsét próbáló magyar színészek Dobó Katától Kamarás Ivánon át Oroszlán Szonjáig eljutottak.
A Porrá egy független film, a korábban csak rövidfilmeket készítő Shawn Snyder első nagyjátékfilmje. Amivel egyébként rögtön megnyerte a Robert De Niro által alapított Tribeca Filmfesztivál közönségdíját. Teljesen jogosan, mert egy komoly témát szívszorítóan és viccesen feldolgozó, abszurdba hajló film, amit nem könnyű elfelejteni. Már csak azért sem, mert
olyan helyekre visz, mint például egy farm, ahol temetetlenül hevernek a holttestek, hogy a bomlásukat tanulmányozhassák.
A Porrá főhőse Shmuel (Röhrig Géza), egy New York-i haszid zsidó, sliach cibur, előimádkozó, amit a filmben úgy magyaráznak, hogy ő olyan kántorféle. Családapa, a közösség fontos tagja. Csakhogy Shmuel felesége meghal rákban, ő pedig magára marad két kiskamasz fiával. Összeomlik, rémálmok kínozzák, amikben felesége testét látja, ahogy bomlik, rohad. És mivel hite szerint a nő addig szenved, amíg a teste teljesen eggyé nem válik a földdel, Shmuel nem tud megnyugodni. Dolgozni sem képes, mert nem jön ki hang a torkán, a fiait elhanyagolja, magukra hagyja a gyásszal.
Végül eljut Alberthez (Matthew Broderick), aki biológiát tanít az egyetemen, és megkéri, hogy segítsen neki megérteni, hogy mi történik a felesége testével. Pontosabban ráerőszakolja magát az eleinte vonakodó professzorra, akivel a kutatásuk során egyre bizarrabb kalandokba keverednek. Shmuelnek eközben folyamatosan meg kell szegnie a vallása előírásait, egyik bűnt a követi el a másik után, de nem képes leállni, amíg nem érzi úgy, hogy enyhített a felesége kínjain. De Albertnek is át kell lépnie a korlátait, már csak azért is, mert ő nem professzor, aminek Shmuel hiszi, hanem csak egy közepes tanár egy gyengécske főiskolán.
A Porrá annak ellenére, hogy a gyásszal, a halállal, a halandóságunkkal való szembenézéssel foglalkozik, nagyon szórakoztató film.
Részben amiatt, mert amikor azt gondoljuk, hogy ennél bizarrabb fordulat már jöhet, mindig rátesznek egy lapáttal. Így jutunk el attól, hogy egy haszid zsidó egy disznó tetemén akarja tanulmányozni a bomlást, egészen odáig, hogy megpróbálnak belógni egy holttestfarmra, merthogy ilyen is van. A másik ok, amiért a film működik, az Röhrig és Broderick párosa. Bár pont fordítva gondolnánk, de a filmben Broderick az unterman, ő dobja fel a labdákat, amiket aztán Röhrig egyszerre komikus és tragikus karaktere lecsaphat. A filmet látva az is bebizonyosodik, hogy arra, amit a Saul fiában láttunk tőle, nem csak egyszer volt képes. Teljesen természetes a jelenléte a vásznon, egyenrangú partnere a közel nyolcvan filmen és sorozaton edződött Matthew Brodericknek.
De nemcsak őket választották ki szerencsés kézzel, hanem Shmuel fiait is. A film másik szála az ő történetük. Megpróbálják feldolgozni anyjuk halálát, és közben a maguk módján még az apjuknak is segíteni akarnak. Félig kisfiúk még, félig már kamaszok, akik mindebben egy dibukk, vagyis egy ártó szellem mesterkedéseit vélik felfedezni.
Shawn Snyder ugyan elsőfilmes, mégsem követte el azt a hibát, hogy a témába és a részben általa írt forgatókönyvbe beleszeretve terjengős filmet készít. A Porrá dicséretesen rövid, mindössze 105 perces, végig feszes, pergő. A sok vicc és különös helyzet között nem veszik a lényeg, hogy ez a film mégiscsak a végső kérdésekről szól. Mozi után ezek a kérdések is velünk maradnak, nemcsak a szerencsétlen sorsú malac sztorija.
(A Porrát az Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon láttuk, magyarországi moziforgalmazásáról egyelőre nincs hír.)
Rovataink a Facebookon