Alap, hogy mindenki utálni fog

Interjú Goda Krisztina filmrendezővel, a Magyar Nemzeti Filmalap egykori döntnökével

06
2018.12.18. 20:33
Andy Vajna soha nem szólt bele a filmesek munkájába, bár vannak projektek, amelyek fontosabbak számára: ilyenkor a szkander dönti el, hogy mi lesz, de még ellene is lehet csatát nyerni – mondja Goda Krisztina filmrendező, a Magyar Nemzeti Filmalap korábbi döntőbizottsági tagja, akivel BÚÉK című új filmje, egy olasz közönségsiker remake-je kapcsán ültünk le beszélgetni.

A Teljesen idegenek című olasz film arról szólt, hogy egy baráti társaságban egy este mindenkinek ki kell tennie az asztalra a mobiltelefonját, és minden hívást kihangosítva kell fogadnia, az üzeneteket meg fel kell olvasnia – amiből persze rengeteg probléma adódik. A filmet legalább egy tucatnyi országban leforgatták vagy fogják újra leforgatni, a magyar verzió, a BÚÉK nem az első és nem is az utolsó a sorban. Kritikánkban azt írtuk: bár úgy tűnt, hogy semmi értelme nincs újra megcsinálni egy nemrég bemutatott filmet, a magyar verzió olyan jól sikerült, hogy az elfeledtet minden előítéletet.

A rendezőt, Goda Krisztinát interjúnkban arról is kérdeztük, tényleg Andy Vajna bosszúja miatt látták olyan kevesen a Veszettek című filmjét, máshogy rendezné-e ma a Kaméleon meleg jeleneteit, miért támadják szerinte Andy Vajnát, írnak-e a filmesek elegendő hazafias történelmi filmet, és írnak-e majd többet, ha a politika leszól, hogy ilyenekre van szükség. És mit szól ahhoz, hogy őt is Orbán Viktor rendszerével azonosítják?

Gondolom, minden újságírónak az az első kérdése, hogy miért készítette el egy nemrég bemutatott film remake-jét. Felkészült egy jó válasszal?

Ha nem készültem volna fel, mostanra már akkor is rutinos lennék. De ez teljesen normális, ha újságíró lennék, nekem is ez lenne az első kérdésem. Egyszerűen tök jó volt az alapanyag, pont, mint egy olyan színdarab, amelyről az ember azt érzi, rendezőként hozzá tudja tenni a saját értelmezését. Csak azt kellett eldöntenem, kihívás-e az számomra, ha valami olyasmit csinálok, amihez már van egy kész és jó kotta. Ezen vacilláltam, nem is keveset, aztán úgy éreztem: én ezt akarom.

Miért?

Az egész történet vonzott, de hogy őszinte legyek, kezdetben színházban szerettem volna megcsinálni, viszont valamiért nem lehetett megszerezni a színpadi jogokat. Érdekelt, hogy egy ilyen egyszerű alapötlettel, mint a filmben a hívások és üzenetek nyilvánossá tétele, hogyan lehet baráti vagy akár házastársi kapcsolatokat amortizálni. Ez annyira izgalmas, hogy végül a film remake-jére is igent mondtam. És nagyon érdekelt a vége is: árnyaltabbá szerettem volna tenni a mondanivalót, még akkor is, ha szerettem az eredeti cinikus végét is.

A remake-kel szembeni előítéleteknek az is oka, hogy tökéletes ellentéte annak, amit az emberek „igazi művészetnek” neveznek: hogy a szerző a neki fontos kérdésekről készít szinte vallomásos alkotást.

Ezzel nekem nincs bajom. Egyrészt nincs arról szó, hogy soha ne rendeztem volna olyan filmet, ami belőlem fakad, másrészt azt gondolom, lehet érvényes dolgokat állítani egy újragondolásban is. Bár nagyon szeretem a művészfilmeket, engem a közönségfilm érdekel, számomra az a kihívás. Én szórakoztatni szeretnék.

Egy ideig próbáltam mondogatni magamnak, hogy tessék mélynek lenni, tessék egy kicsit szenvedni, de hiába:

én azt szeretném, hogy a nézők nevessenek, és azokkal az eszközökkel akarok elmesélni egy elgondolkodtató történetet, amelyeket én is a legjobban élvezek a moziban. Ugyanakkor a blődli vígjáték nem az én műfajom. Nincs bajom a vegytiszta szórakoztatással, a moziban talán jót tudok nevetni rajtuk, de én egy ilyen film elkészítésének nem szentelném egy évemet.

És nem zavarja, ha nem tartják olyan komolynak és mélynek a munkáit, mint a művészfilmeket?

Nem. A művészfilmeket sem szereti mindenki. Ez olyan, mintha azt kérdeznék, miért nem vagyok műkorcsolya-világbajnok: azért, mert nem az én sportom. És nem is ambicionáltam eléggé. Nem mondom, hogy kezdetben nem volt bennem ilyen vágy, de azért elég sok A kategóriás fesztiválon szerepeltek a filmjeim, volt, ahol díjat is kaptam. A Berlinale válogatója például szerette volna, ha pályázunk a Veszettekkel a Generations szekcióba, de végül úgy döntöttünk, kivárjuk egy másik fesztivál válaszát – ezt azóta is bánom. De az én műfajom a mainstream. Volt, amikor azt éreztem művészfilmről, bárcsak én csináltam volna: a Testről és lélekről például ilyen volt – de bennem ez nincs meg. Az nem az én életutam.

Egykori döntőbizottsági tagként mit gondol, a kizárólag szórakoztatni akaró, mainstream filmeket is támogatnia kell a Filmalapnak?

A közönség nemcsak gondolkodni szeret, hanem nevetni is. Voltak olyan pályázatok, amelyeket én személy szerint kevésbé kedveltem, de működtek, és olyan sikeres rendezők adták be, hogy tudtuk, a nézőszám igazolni fogja a pozitív döntést. De én soha nem gondolkodtam úgy, hogy milyen filmeket kéne vagy nem kéne gyártani. Két évig voltam a Filmalap döntőbizottságának tagja, de mindig könnyű dolgom volt, mert projektalapon tudtam dönteni, csak azt mérlegelve, mennyire jó a forgatókönyv, és nem az alapján, hogy ki fog szeretni vagy utálni a döntésemért.

Az úgyis alap, hogy mindenki utálni fog:

mások felett döntesz, és sokkal több nemet kell mondanod, mint igent. Rendezőként is tudom, hogy az ember mindig azt hiszi, a visszautasítás személyesen neki, és nem a projekt minőségének szól. Azt soha nem mondták meg, mire kell szavazni – úgy nem is tudtam volna csinálni.

Az adott projekt minőségén kívül voltak azért döntnökként más szempontjai is? Mondjuk, hogy egy történelmi filmet inkább érdemes támogatni, mint teszem azt, egy sci-fit?

Nem, csak a projekt számított; arra törekedtem, hogy a személyes nexusaim ne is befolyásoljanak, még akkor sem, ha olyannak kellett nemet mondanom, akit nagyszerű embernek tartok, és olyannak igent, akit tüdőből utálok.

Volt olyan, hogy egy-egy projektet azért kiemelten kellett kezelni?

Nem, de a nagyobb költségvetésű filmek mindig erősebb nagyító alá kerülnek. Olyan is volt, hogy Andy nagyon hitt valamiben, érvelt mellette, még azt sem mondanám, hogy röviden, de ötből hárman leszavaztuk, ő pedig ezt elfogadta. A történelmi filmre való szándék mindig megvolt, készültek is történelmi filmek – persze kérdés, mit nevezünk annak.

Alapvetően nincs azzal bajom, ha valaki hazafias érzéseket szeretne megfogalmazni, de ez úgy nem működik, ha ez ki van adva feladatként. Ha vannak alkotók, akik hisznek egy történelmi filmötletben, és jól meg is tudják írni, az szuper, de ilyen forgatókönyv nem sok jött be, amíg ott voltam. Jöttek érdekes felvetések, de kevés projekt volt olyan minőségű, ami átment volna a szűrőn.

Mondta, hogy Andy Vajnának is csak egy szavazata van, mint mindenkinek. De nincs szó arról, hogy a kormánybiztos szava azért mindenkit befolyásol, hogy az ő egy szavazata kijelöli az irányt?

Mindenkit befolyásol mindenki véleménye. Volt, hogy én győztem meg egy másik bizottsági tagot valamiről, és volt, hogy ő győzött meg engem – nem csak Andyről van szó.

Andy tud érvelni, és nem is könnyű csatát nyerni az érvei ellen,

de azt soha nem éreztem, hogy bármi is kötelező lett volna.

És mi a helyzet Andy Vajna „saját projektjeivel”? A Kincsemről vagy a Pappa piáról mindenki azt beszélte, ezekhez a filmekhez ő ragaszkodott.

Ezekről a filmekről is ugyanúgy öt ember szavazott, mint a többiről. A nagyobb költségvetésű filmek esetében fontosabb volt neki, hogy ezek nézettek, sikeresek legyenek, így jobban bele is folyt a munkába, több elvárása volt. Van, amibe a gyártás során jobban beleszól, és van, amibe kevésbé, de ezeknek a filmeknek sem ő a producere. Aztán az már szkander kérdése, hogy hogyan alakul egy projekt: Andy sokat érvel, de lehet nemet mondani neki.

A Veszettek végéről például nagyon sokat beszélgettünk: ő akart volna egy pici reményt adni, én meg nem akartam. És végül azt mondta, jó, akkor csináld úgy, ahogy akarod. Más kérdés, hogy utólag értettem meg, mire gondolt, és lehet, hogy nem veszített volna az erejéből a történet úgy sem.

Tehát a Pappa pia elfogadása is ugyanolyan szavazáson történt, mint bármelyik művészfilmé?

Nem volt különbség. A Pappa pia nem volt rossz musical-forgatókönyv. A végeredményen lehetett volna még finomítani, de nem dolgom, hogy minősítsem a filmet. (Az Index kritikája a filmről itt olvasható.)

Azt mondja, lehet vitatkozni Vajnával, és a Veszettek ügyében például az ön érvei győztek. Ugyanakkor tartja magát az a pletyka, hogy a filmnek végül azért nem volt számottevő reklámja, és azért látták olyan kevesen, mert Vajna megsértődött ezen a vitán.

Nem, inkább arról volt szó, hogy a Filmalap és a produkció eltérő dolgokat gondolt a film marketingstratégiájáról, ezért döntöttek úgy, hogy akkor oldja meg a forgalmazó saját forrásból. Azóta sokat változott a forgalmazási támogatás. Azért az tényleg sokat segít egy filmnek, ha kap 10-20 millió forintot marketingre, mert azzal legalább láthatóvá válik, és a közönség lehetőséget kap, hogy maga szavazzon azzal, hogy megnézi-e vagy sem. Ez a BÚÉK esetében már így van.

Nem élte meg a támogatás elutasítását hatalmas pofonként?

Azt éltem meg rosszul, hogy a filmet kevesen látták. De könnyű lenne csak a támogatás hiányára mutogatni. Nem csak erről volt szó. A különféle vidéki vetítéseken azt éreztem, hogy az emberek egyszerűen nem erre a filmre vágytak; feszengtek, hogy akkor most mit is kell gondolni? Mert árnyalt karakterek voltak benne, nem csak sztereotip jók és rosszak, és ez mindenkit megzavart. Azt éreztem, nem akarják továbbgondolni ezt a történetet, és az előző romantikus, vicces filmjeim után nem ezt várták.

Mennyire szól bele a Filmalap egy rendező munkájába? Tudható, hogy Andy Vajna megpróbálta meggyőzni Herendi Gábort, hogy ne Nagy Ervin legyen a Kincsem főszereplője.

Andy azt akkor szakmai okok miatt nem tartotta jó ötletnek, mert nem hitt abban, hogy az adott színész meg tud jeleníteni egy szerethető főhőst. De végül az a döntés született, hogy a döntőbizottság nem szól bele a színészválasztásba.

Azt is beszélik, hogy pont az ön Kaméleon című filmje miatt gondolta alkalmatlannak a főszerepre Nagy Ervint. Ez igaz?

Nem tudom, ezt tőle kell megkérdezni. A vitára egyébként a Kincsemhez készült casting-anyagok alapján került sor.

Az elmúlt hetekben a kormánypropagandában rengeteg cikk állította be gyakorlatilag hazaárulónak a Filmalapot és Andy Vajnát. Ön szerint mi a „botrány” oka?

Valószínűleg összekeverték Az Utolsó bástya előkészítési támogatását a fejlesztési támogatással, ami a legjobb esetben is egy nagy tévedés. Azt nem lehet zokon venni, ha árgus szemekkel kísérik egy ilyen nagy költségvetésű projekt minden rezdülését, de azt nem tartom jó ötletnek, hogy kikerüljön a forgatókönyv, mert az egy köztes állapot, nem a végtermék, és az alapján megítélhetetlen, milyen lesz a film. (A balhé abból robbant ki, hogy a kormánypropaganda megszerezte Szász János még csak előkészítés alatt lévő, hatalmas költségvetésű, Hunyadiról szóló filmjének forgatókönyvét, és nem tartották ideológiailag megfelelőnek – K. B.)

Úgy gondolja, az egész csak a Hunyadi-filmről szól, és nincs mögötte valami nagyobb kormányzati szándék?

Semennyire sem látok rá ezekre a körökre, én csak a projekt körüli hisztiről értesültem.

Több filmjében is megjelennek meleg figurák. Ön szerint mennyire kezeli jól ezt a témát a magyar film?

Ezzel inkább a művészfilmek foglalkoznak, a közönségfilmekben többnyire a komikum forrása a melegség (ami nem baj, ha nem bántó). Itthon szerintem még mindig idegenkedést vált ki a nézőkből, pedig sokszor csak annyi kéne, hogy a homofóbok megismerjenek melegeket, hogy rájöjjenek, nincs is miről beszélni. A Veszettek egyik vidéki vetítése utáni beszélgetésen a romák és néhány velük nem szimpatizáló fiatal úgy indítottak, hogy mindenki utált mindenkit, aztán a végére az egyik srác azt mondta az egyik romának: „Figyelj, téged meghívnálak magamhoz, mert te nem olyan vagy.” És ehhez csak annyi kellett, hogy öt percnél többet beszéljenek egymással.

A Kaméleon szokatlanul ábrázolta a témát, volt is olyan meleg közösség, amelyik felháborodott magát melegnek tettető, majd az orális szex után hányó főszereplő jelenetén. Ma máshogy csinálna bármit a filmben?

Nekem nincs bajom ezzel a jelenettel. A főhős különböző személyiségeknek adta ki magát, és maximálisan megpróbált azonosulni velük. Ennek az egyik lépcsője volt ez az aktus is, ami nyilván nagyobb kihívás volt számára a többinél – pont ettől fokozódtak a tétek. A hányás nem a melegségről szólt, hanem arról, hogy olyan fokára jutott el az alakoskodásnak és a hazugságnak, ami már neki is sok volt.

Visszatérve a BÚÉK-ra: beszéltünk róla, hogy megváltoztatták az eredeti film végét, és a BÚÉK mintha kijelentené, jó lenne mindent őszintén kibeszélni egymás közt, mert az jó irányba viszi a dolgokat.

Ennél árnyaltabb ez az üzenet. Engem főként az érdekelt, hogy bár vannak olyan kapcsolatok, amelyeket a teljes őszinteség tönkretesz, sok másikat viszont ez tud rendbe hozni.

Én úgy érzem, az ország pont a másik irányba halad az őszinteséggel szemben: egyre többen érzik úgy, jobb inkább csendben maradni, és az a biztonságos, ha bizonyos témákat inkább nem érintünk.

Szerencsésnek tartom azokat, aki bármilyen politikai párt mögé teljes lelkesedéssel be tudnak állni. Én ezt nem tudom megtenni, de ez nem azt jelenti, hogy nincs véleményem: van olyan kérdés, amiben az egyik párttal értek egyet, másban meg a másikkal, vagy történetesen egyikkel sem.

Nem vagyok hajlandó lemondani a gondolkodásról, és demagógiák mögé állni még akkor sem, ha az ember erősebbnek érzi magát a tömegben.

Egy ennyire túlpolitizált közegben, mint a mai Magyarország, nyilván könnyebb, ha az ember beáll valamelyik táborba. De a legtöbb alkotó csak dolgozni szeretne, és ha bele akarjuk kényszeríteni egyik vagy másik skatulyába, azzal előbb-utóbb megnyomorítjuk őket. Borzasztó, hogy témák alapján is skatulyáznak. Ha egy filmet nézel, nincs olyan, hogy jobboldali rendező és baloldali rendező, ezeket az embereket csak az minősíti, hogy mit tesznek le az asztalra.

Ennek ellenére a kultúrharc folyik, és épp az a célja, hogy az ideológiai, világnézeti hovatartozás nagyobb súllyal essen latba a művészetben, mint a szakmai értelemben vett minőség.

Én nem hiszek ebben. A politika nem rendelhet meg alkotásokat, mert azok olyanok lennének, mint a Sztálin-versek, amelyek közül nem mindegyik remekmű. Ez egy nehéz szakma; aki túlságosan elmerül az ideológiákban, azok arányosan kevesebb időt fordítanak arra, hogy igazán jót csináljanak.

Mit szól ahhoz, ha önt is a NER támogatójaként skatulyázzák be? Hiszen tagja volt Andy Vajna Filmalapjának, őt pedig személyesen Orbán Viktor nevezte ki, tehát könnyű megtalálni a köteléket ön és Orbán között is.

Mindenkinek joga van a gondolataihoz. Én vállalom a Filmalapot. Soha senki nem kérte számon, hogy bárhol párttag vagyok-e, vagy hogy miben hiszek. A Filmalap megteremtette a lehetőséget arra, hogy a szakmában nagyon sokan minőségi szinten tudjanak dolgozni, és ez nagy eredmény. Én ehhez tudom adni a nevemet.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!