Andy Vajna ellophatta volna a magyar filmet, de nem tette

Vasárnap meghalt Andy Vajna, akit pár nap különbséggel majdnem pontosan nyolc éve nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztossá. Természetes, hogy felmerül az utódlás kérdése, különösen azon a területen, ami leginkább szívügye volt, és ahol a legjobban érezhető lesz a hiánya: a magyar filmgyártásban.

Mindent egy kézbe

Vajna feladatait ez a kormányhatározat részletezte. Nagy vonalakban azért felelt, hogy egy racionális, teljesen megújult alapokon nyugvó filmfinanszírozási rendszert hozzon létre Magyarországon, azontúl pedig az adózási rendszer gatyába rázásával külföldi produkciókat csábítson az országba. Vajna messziről jött emberként, de a magyar filmgyártásban egyáltalán nem idegenként vállalta el a pozíciót, hiszen korábban dolgozott olyan hatalmas sikerként elkönyvelt projekteken, mint A miniszter félrelép vagy a Szabadság, szerelem.

A kinevezése után alig fél évvel már felállt a Magyar Nemzeti Filmalap, ami központosította (negatív megítélés szerint: egyablakosította) a finanszírozást, a hangsúlyt pedig a filmtervek forgatókönyveire helyezte. Az új szervezet háromlépcsős döntési folyamatot vezetett be: először előolvasók kezébe kerül a terv, onnantól a forgatókönyv-fejlesztési csapathoz, végül pedig a döntőbizottsághoz. Ennek a bizottságnak volt a tagja Andy Vajna, olyanok mellett, mint Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, Kovács András Bálint filmesztéta, Kálmán András jogász, illetve Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója. Habár valószínűleg az utókor szemében a 2011 és 2019 közötti időszak mindig is egyszerűen a Vajna-korszak lesz, papíron neki is csak annyi beleszólása volt a filmtervek elbírálásába, mint a bizottság többi tagjának.

Viszont az kétségtelen, hogy filmügyi kormánybiztosként a filmgyártás egészére sokkal nagyobb hatást gyakorolhatott. Vajnát a miniszterelnök nevezte ki, és nem valamelyik minisztérium alá tartozott, hanem közvetlenül a kormány alá. Akármennyire is keringtek rosszindulatú pletykák arról, hogy az Egyesült Államokban megbukott, és ezért kellett Magyarországra visszakullognia, még mindig elég nagy névnek számított – akkorának, hogy halálhírét a magyarhoz képest csak kis késéssel hozták le a legnagyobb szakmai lapok. Ő volt az, aki kiharcolta, hogy a régióban a legkedvezőbb filmtámogatási rendszer jöjjön létre a külföldi produkciók számára, és 2018 nyarától már 30 százalékos adó-visszatérítés járt az itt forgató stáboknak.

De azt is lehet tudni, hogy keményen rajta tartotta a kezét a filmeken és filmterveken, illetve konkrét ötletekkel állt elő: már a premier környékén kiderült, hogy Vajna nem tartotta szerencsés választásnak Nagy Ervint a Kincsem főszerepére (állítólag Fenyő Ivánt javasolta), illetve a Pappa Pia megjelenésénél merült fel, hogy konkrétan az ő megrendelésére készült el a táncos-jetskizős, a kritikusok döntő többsége szerint borzalmas musical. Illetve ahogy nagyon sok el nem készült film körül növekszik mítosz (lásd a Jodorowsky-féle Dűne), valószínűleg Pálfi György Toldi-filmjének elkaszálására is mindig emlékezni fogunk, ha erről a korszakról beszélünk.

A mérleg másik serpenyőjében viszont ott volt nagyon sok izgalmas alkotás, amelyeken nyoma sem látszott a kézi vezérlésnek: készült film vidéki tanyán élő fiatal meleg focistáról (Viharsarok), az elnyomás ellen fellázadó kutyákról (Fehér isten), dolgozhattak fiatal női rendezők (A szerdai gyerek, Utóélet), az előző rendszer favorizált művészfilmesei (Liliom ösvény, Senki szigete), és Árpa Attila is (Argo 2.). És ott lesz mindig a korszak koronaékszere, a Cannes–Oscar-díj tengelyen minden elismerést besöprő Saul fia és a szintén Oscar-díjas Mindenki (bár az nem a Filmalap, hanem az NMHH segítségével készült), valamint az Oscar-jelölt Testről és lélekről.

A Filmalap mindent összevetve messze jobban teljesített, mint amennyire egy állami irányítással létrehozott finanszírozási központtól ez várható volt: a filmek költségvetéseit elszámoltatták, a végeredmények pedig egy nyitott, művészeti téren tisztességesen termelő ország képét adták. Mindez érdekes párhuzamos világot teremtett az (egyébként Vajna médiamogulsága miatt is) el-NER-esedő országban. Miközben az állam az előző két évtizedhez képest sokkal többet költött a filmgyártás támogatására, nem készültek propagandafilmek, nem igazították aktuális kormányüzenetekhez (pl. családok éve) a támogatások elosztását, a migráció és a bevándorlás kérdéseire pedig a rendezők saját világképüket tükröző, szokatlan, érdekes válaszokat adhattak (Az állampolgár, Jupiter holdja). És érdemes megfigyelni, hogy a támogatott filmek mellett megnőtt a nem támogatott, de mozikban bemutatott filmek aránya, a minimál-költségvetésű amatőr filmektől kezdve a zseniális drámákig (Ernelláék Farkaséknál, Remélem legközelebb sikerül meghalnod).

Célkeresztben

Vagy e liberálisabb felfogás miatt, vagy azért, hogy megszerezzék a Filmalap által kezelt sokmilliárdos büdzsét, 2018 második felében szokatlanul heves támadás indult a propagandasajtóban Vajna, Havas Ágnes és általában a Filmalap intézménye ellen. Bírálták a történelmi filmek hiányát, de valahogy a Saul fia Oscar-díja és a Kincsem közönségsikere sem volt elég erős teljesítmény számukra. A Filmalap válaszul meghirdette a Történelmi Játékfilmterv Programot, aminek keretében pont a sokat hiányolt történelmi filmek forgatókönyveit lehetett fejleszteni. A revolvermédia erre még keményebb támadásba lendült, a Pesti Srácok hosszan idézett egy Andy Vajna kommunistái című, névtelenül megírt, mocskolódó és csúsztató Tumblr-posztot, amely kifejezetten Havas Ágnes személyét vette célba, a Magyar Idők pedig egy filmesztéta segítségével próbálta besározni a magyar filmgyártás egészét, mondván az úgy magyarellenes, ahogy van. Elsődleges „botránykővé" a most készülő, nándorfehérvári csatát feldolgozó Az utolsó bástya című film vált.

Az összehangoltnak tűnő támadás – aminek kimenetelét mi is próbáltunk megjósolni – pár hét alatt lecsengett, Vajna nem távozott a pozíciójából, a huhogók számára pedig megnyugvást jelenthetett, hogy kapott egy csomó pénzt az NMHH történelmi filmekre fókuszáló kollégiuma, ahol olyan megbízható emberek vannak döntési pozícióban, mint Koltay Gábor (a Honfoglalás rendezője) és Gajdics Ottó (a Magyar Idők főszerkesztője). A Filmalap költségvetése, vezetése, küldetése érintetlen maradt. Vajna viszonylagos önállóságát, mozgásterét jelzi, hogy amikor decemberben központosították a kormánymédiát, ő csak az általa kezelt megyei lapokat adta be a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványba, tévéjét és rádióját megtartotta.

Vajna halála azonban alapjaiban rengetheti meg a rendszert: kiesett a láncból az egyetlen olyan figura, aki egyszerre mondhatta barátjának Orbán Viktort és Arnold Schwarzeneggert, akinek hatalmas kapcsolati tőkéje és neve volt az amerikai filmgyártásban is, akinek a szavára és véleményére többnyire hallgattak a magyar filmesek, és aki két egymást követő évben is összehozott egy-egy magyar Oscar-díjat. (Bár csak látszólag, ahogy feljebb szerepel, a Mindenki a Filmalap segítsége nélkül készült el.) Ilyen ember jelenleg nincsen még egy Magyarországon vagy úgy általában a világon.

A rendszer Vajna nélkül

Akármikor szóba kerül Vajna utódlása, természetesen sokféle név kering, akik a helyét átvehetnék. Érdemes azonban tudni, hogy Vajna pozíciójának sajátos jellege miatt egyáltalán nem muszáj az utódlás kérdését gyorsan megoldani. A Filmalap intézményi működését Vajna halála önmagában nem forgatja fel, hiszen csak egy volt a döntőbizottsági tagok közül, ezt a pozíciót pedig a vezérigazgató egyszerű kinevezéssel betöltheti egy másik filmes szakemberrel a törvényben szabályozott módon.

A Filmalap az Indexhez eljuttatott közleménye szerint

Ami a sokkal lényegesebb kormánybiztosi szerepkört illeti, a miniszterelnök megteheti, hogy csak jóval később vagy egyáltalán nem nevez ki új filmipari kormánybiztost – és persze azt is, hogy még ma rábízza a pozíciót valakire, ha Vajna betegsége miatt már korábban kitalálta, hogyan oldja meg az utódlást. Amennyiben a pozíciót gyorsan betöltik, az új biztos személye egyértelmű üzenet lesz, hogy a kormány a Vajna által kijelölt pályán akarja-e tartani a filmgyártást, vagy radikális fordulat várható. (Ezzel kapcsolatos kérdéseinket elküldtünk a Miniszterelnökséghez, de a cikk publikálásáig nem jöttek onnan válaszok.)

A másik kérdés, amire érdemes odafigyelni, hogy a Vajna nélkül maradt Filmalap megkapja-e ugyanazt a bőkezű büdzsét, mint az eddigi években. A szervezet vezérigazgatója, Havas Ágnes közel sem ápol annyira szoros viszonyt a NER legfelső elitjével, mint Vajna, nem része a kormányfő vagy Rogán Antal kabinetminiszter személyes holdudvarának. Havasról lepattantak ugyan a revolvermédia támadásai, de nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe volt Vajna tekintélyének. Elég felidézni Prőhle Gergely esetét, akinek nem volt hasonló súlyú pártfogója, és egy cikksorozat után el is távolították a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.

Forrásaink szerint az a kérdés, hogy van-e a NER-ben annyi tisztelet, hogy Vajna nélkül is hagyják működni a Filmalapot, ahol az utóbbi nyolc évben már beállt annyira a filmtámogatási rendszer, hogy a kormánybiztos kiesése után is zökkenőmentesen tud tovább működni. A külföldi forgatásokat kiszolgáló filmipari háttér is kiépült már olyan szinten, ráadásul magáncégek által működtetve, hogy annak Vajna lobbiképességei nélkül is dübörögnie kell tovább.

Ezeket a mondatokat persze a józan ész diktálja, szóval bármikor előfordulhat, hogy jön egy határozat, rendelet, új kormánybiztos, nagykövet vagy bármilyen más pozícióval járó kinevezés, ami a feje tetejére állítja az egész hazai filmfinanszírozást. Ha egyszemélyi utódot keresnek, az első kézenfekvő megoldás mindig Kálomista Gábor producer (Csak szex és más semmi, Kút), de ugyanígy felmerülhetne Lajos Tamás producer (A berni követ, Félvilág), aki pont a minőségi történelmi tévéfilmek területén rendelkezik tapasztalatokkal, vagy ha már NMHH, ott van a Médiatanács tagja, dr. Kollarik Tamás, aki ugyancsak történelmi témájú filmek producere volt, illetve több egyetemhez is köthető szakember neve is. 

És persze Orbán Viktor megint megpróbálhatná meglépni azt, amit Vajnával, és rábízhatná az ország filmgyártását egy külföldön bizonyított, magyar származású szakemberre: Robert Lantos és Hámori András a híres kanadai botrányrendező, David Cronenberg mellett edződött, az utóbbi a magyar filmgyártásba is belekóstolt a Sorstalansággal és A napfény ízével. Hasonló kaliberű figura lenne a Fecsegő tipegőkkel világhírűvé vált, a Pappa Pia rendezőjeként pedig a Filmalap berkeiben is elfogadható Csupó Gábor. De ezek csak a potenciális szakemberek, és nyilván a fenti névsor azt feltételezi, hogy erre a feladatra egy, a területet alaposan értő szakembert fognak ültetni, nem politikust vagy jogászt, már ha egyáltalán ültetnek valakit. Érdemes visszaemlékezni, hogy alig két hete milyen döbbenten fogadta mindenki a frissen megalakított Magyarságkutató Intézet főigazgatójának megnevezését: Horváth-Lugossy Gábor nevét senki nem találhatta ki előre, hiszen őstörténeti kutatások helyett eddig főként társasházkezeléssel foglalkozott.

Vajna kezében többféle hatalom összpontosult, és – ellentétben a propagandamédia üzemeltetésében játszott szerepével – a filmipari hatalmát jóra használta: felépített egy olyan rendszert, amivel nem ő gazdagodott, hanem az ország. Nehéz lesz még egy ilyen szakembert találni Magyarországon.

Borítókép: Barakonyi Szabolcs / Index.