Ez a közös Presser Gáborban, Bródy Jánosban, a Csík zenekarban, Kiss Tibiben

Ha a hazai népzenét említjük, szinte minden magyarnak beugrik valamilyen dallam, szöveg, ritmus. Történik ez annak ellenére, hogy a magyar népzenének ezer formája van, mindenki kezében és hangján máshogy szólal meg. Szájról szájra, gondolatról gondolatra alakultak ezek a művek. Az Akkord című filmben a magyar könnyűzene legismertebb nevei idézik fel első gondolataikat a népzenéről, találkozásukat ezzel a világgal, miként építették be saját művészetükbe, és hogyan látják a magyar népzene jövőjét.

A film készítői klasszikus interjúközpontú dokumentumfilmet hoztak össze, ahol tucatnyi megszólalóval ültek le beszélgetni a főváros és az ország ikonikus helyszínein. A Gödör Klubtól és a Szatyor Bártól egészen a hangszerkészítő műhelyig és a színházi öltözőig különféle közegben jelennek meg a hazai könnyűzene feledhetetlen nagyágyúi.

Olyan régi motorosok teszik tiszteletüket többek közt, mint Presser Gábor, Bródy János, Lovasi András, a Csík zenekar és Kiss Tibi, de a fiatalok, mint Дeva, Agócs Márton és Lábas Viki is felidézik kötődésüket a népzenéhez. Az alkotásban több előadó számai, dalainak részletei is elhangzanak, mutatva, miként alakult és formálódott az autentikus népzene egyedi megközelítésükben. 

Az utolsó

A Cinema MOM díszbemutatója előtt a film alkotói kiléptek a pódiumra, és elmondták, hogy a független alkotás olyan (zömében szintén független) sorozat befejező része, amelyben a kultúra különféle területeit igyekeztek mélyebben megmutatni. Így korábban a magyar szinkron, a videózás, a tetoválás és a képregények világa már megjelent egy-egy alkotásban, most pedig a népzene mai populáris zenére gyakorolt hatását akarták vászonra vinni.

A jelenlegi ötödik film az utolsó, ami ebben a tematikában készült, jóllehet az alkotói csapat egyes szereplői változtak, és formai eltérések is akadnak a korábbiakhoz képest. 

A felkért interjúalanyok életútja, szakmai tudása követhető a néphagyomány rájuk gyakorolt hatásaiban, Bartók és Kodály munkásságán át egészen a népzene mai szerepéig. A zömében interjúrészletekből összeállt filmhez igyekeztek a lehető legváltozatosabb alanyokat összeválogatni, így viszont nem mindenki tud egyformán tartalmas megszólalással hozzájárulni a témához.

Az interjúk megtörésére a zenei betéteken kívül néhány archív felvételt használtak, illetve a fővárosban járkáló, népviseletbe öltöztetett lányról készült képsorokat, utalva egy, a filmben elhangzó idézetre a népzene öltözékéről Bartók és Kodály korából. Ezek alapvetően passzolnak a téma hangulatához, ám kicsit kevés az ilyen jelenet, elférne még néhány a statikus, hosszas interjúrészletek megtörésére, dinamizálására.

Bár a kezdés kicsit nyers, de a Дeva A38-as koncertjéről bevágott képsorok, mellette a népzenei betétek és a lány, aki a Szabadság hídon sétál, ad egyfajta egységet. Az elektromos és a népzenét keverő énekesnő hangja visszatér a film végén, ahogyan a népi motívumok is az archív felvételeken, így adva keretet az alkotásnak. 

A rendező Kempf Márta Anna koncepciója érthető, a két producer (Berta Balázs és Kárpáti György) pedig stabilan összehozta, hogy a dokumentarista sorozat színes lezárást kapjon. Ráadásul kellően izgalmas és fontos témát feszegetve. Nem mondanánk, hogy a megfejtés katartikus, inkább egyetemes igazságok kerülnek elő a városi népzenétől a digitalizáció elkerülhetetlenségéig, és fellibben a téma, hogy az autentikusnak mondott népzenével vajon mi történhet néhány generációval később. Erre biztos válasz kristálygömb nélkül nem adható.