Ötezer betanított patkánnyal forgatják újra a legendás horrorfilmet

A filmes mély megszállottsággal kutatta és imádta a vámpírtörténeteket fiatal kora óta – ifjúként még el is játszotta a Nosferatu szörnyetegét egy színházi előadásban. Eleinte még ő is csak a roncsolt változatot látta a filmből, nem a nyolcvanas években felújított kiadást, de már az is (vagy talán éppen az) okozta a máig tartó vámpírszenvedélyét.

Max Schreck alakítása, az általa tervezett smink, az elképesztő mozdulatai… A VHS egy leromlott 16 mm-es nyomatból készült, így nem látszik a kopasz sapka és a zsírfesték, néha pedig az íriszei is úgy néznek ki, mint a macskaszem. A visszaállított verzióban már nem ilyen. Mégis, abban, amit láttam, több volt a valóság, ezt pedig épp a leromlott minőség adta

– fogalmazott a rendező a Deadline-nak.

Amikor eljutott arra a pontra, hogy belevágjon a saját vámpírfilmjébe, mégis valami egészen más megközelítést alkalmazott. Már tapasztalt rendezőként, olyan filmekkel a háta mögött, mint A boszorkány vagy A világítótorony, saját vízióját kezdte rávetíteni az alkotásra, és olyan szörnyeteget akart, amilyet még nem látott a világ, valamit, ami több, mint a számtalan filmes közhely, ami eszünkbe jut a vérszívó teremtményről.

A színtiszta gonosz

Ehhez olyan színészre volt szüksége, aki nem fél átalakulni, megtagadni azt, aki, így húzott egy merészet a rendező. Bár eredetileg máshogy képzelte el a szereposztást, végül Bill Skarsgardra esett a választása, aki olyan alkotások címszerepeit játszotta már, mint A holló vagy a gyilkos bohóc története: Az. Elmondottak alapján a színész nem bizonyult rossz döntésnek.

Ami nagyon érdekes, az nem csupán a fizikai átalakulás, nemcsak az a munka, amit a hangjával végzett, hanem a sötétség is, amelyben ténylegesen laknia kellett. Ostobán hangzik, de valóban ez a lényeg. Elmondta, hogy milyen dolgok járnak a fejében, és ez rémisztő volt. Mégis örülök, hogy eljuthatott odáig. Másként nem működött volna

– emlékezett vissza Eggers.

Skarsgardnak rengeteg munkája volt hangja átalakításában, mindennap gyakorolt reggelente, majd a jelenetek előtt, között, után, ráadásul a kosztüm sem segített, hisz a felvételeket megelőzően hat órát ült a sminkben, hogy átalakítsák. De a színész szerint is az a sötétség volt a legintenzívebb része az egésznek, ami átjárta a filmet:

Megszállott lettem… Olyannyira abba a tudatállapotba kerültem, hogy úgy éreztem, ez a színtiszta gonosz. Azt éreztem, hogy a film maga is gonosz. Olyan érzésem volt időnként, mintha valami gonosz, sötét, mágikus boszorkányságot csinálnánk. Most már abszolút nem érzek így a filmmel kapcsolatban, hogy elkészült. Valóban gyönyörű lett. Ijesztő és borzasztó, de sok szépség is van benne. Érzéki és szexuális, rengeteg különböző rétege van. De az, hogy emberileg a lehető legjobban eltávolodjak önmagamtól, és magamba szívjak mindent, amit csak lehet, majd átalakuljak… azt hiszem, valószínűleg ez a legtávolabbi, ameddig el fogok tudni jutni egész pályafutásom során.

Persze nem csak Skarsgardot állította kihívás elé az alkotás. Robert Eggers rendezői víziója sokszor nem ismer határokat. Ha kellett, teljes temetőt építtetett mauzóleummal, vagy valódi kastélyokat alakíttatott át, máskor megnézett több tucat filmet, mire megtalálta, milyen havat szeretne az adott jelenetbe, és felkutatta egy kilencvenes évekből megmaradt alkotás utolsó tíz zsák havát.

Patkányok, kukacok, őrült vonzalom

És ez még mind semmi (hogy a televíziós értékesítés szavaival éljünk), hisz ha kell, több ezer patkányt is rittyentettek egy jelenetre. Van, ahol ezrével látszódnak az állatok, amelyek közül jó pár igazi volt. A nehézséget azonban nem a rágcsálók betanítása okozta, hanem hogy a számukra kialakított plexiutakat elrejtsék, vagy hogy a színészek kibírják, ha az állatok a testükön mászkálnak, mivel a patkányok – hogy is mondjuk – nem szobatiszták.

Őszintén szólva, nagyon bátran álltam hozzá. Sztoikus voltam, igazán brit a kérdésben. Aztán ott voltunk a jelenetben, nem volt rajtam felsőruha, és az egész egyszerűen borzalmas lett. A szag olyan, amilyet el sem tudsz képzelni. És ott volt az inkontinencia is, amire tényleg nem számítottam, így szörnyű volt… Kegyetlen volt. És igen, imádták a hajam, ezért bevackolták magukat a parókába, az arcomba másztak. Ismered a Celeb vagyok… ments ki innen!-t? Tudod, van az, amikor a tarantulákkal teli dobozba kellett tenni a kezüket. Nem kertelek, valami ilyesmi volt

– emlékezett vissza Emma Corrin a számára egyik legmegterhelőbb jelenetre.

Lily-Rose Depp szintén nem kapott könnyű kihívást a női főszereppel, mivel meg kellett mutassa a megszállás, a szörnyeteg iránt kialakuló szexuális vonzalom jegyeit, miközben karakterét és annak szenvedését senki sem érti meg igazán a vámpírvadász Albin Eberhart von Franzon kívül, akit Willem Dafoe alakít.

Depp visszaemlékezett, hogy egy ponton azt kapta rendezői utasításként, hogy meg kell érintenie a szörnyeteg testét úgy, mintha nyálkás váladék és kukacok borítanák. A patkányok, valósághű környezet és őrült részletesség miatt az első dolog, ami felmerült benne: „Ezen ponton már az is kérdés volt, hogy valódi kukacok lesznek-e.”

A forgatás másik kihívása a jelenlét volt, amelyet minden színész megtapasztalt. Részletes világépítés zajlott fizikálisan is – még a ládákat felnyitva is korabeli leveleket lehetett találni, hogy a tér teljesen autentikus legyen –, ráadásul hosszanti snitteket rögzítettek, így nem volt lehetőség elrejtőzni a kamera elől, kevés volt a vágási pont, és amíg nem állította le a rendező a jelenetet, addig tökéletesen karakterben kellett maradni, mivel a legkisebb kizökkenés is látványos ilyenkor.

Imádom ezt a fajta munkamódszert, hisz tulajdonképpen táncolsz a kamerával. Gondosan megtervezik a felvételeket, amelyek nagyon ambiciózusak, és általában elég hosszúak is, ezért koreografálni és gyakorolni kell őket. Bonyolultak, és nincs mihez vágni, mert nagyon eltávolodnak a hagyományos takarásoktól. Valójában nincsenek is takarások. Megtervezik a felvételeket, és ezekben a felvételekben kell élned, és csupán rövid próbalehetőségeid vannak, mielőtt belevágtok. Elmondják, hogy alapvetően mi történik a felvételen, az adja a szerkezetet, és abban kell boldogulnod

– részletezi a munkafolyamatot Willem Dafoe.

Ezek mellett Eggers klasszikus filmes trükköket is felhasznált, így például a férfi főszereplő, Nicholas Hoult egészen addig nem látta a Skarsgard által megformált szörnyet, amíg jelenetben nem találkoztak: „Szerintem ez is hozzátartozik a zsenialitáshoz, ahogy a történet így is kibontakozik, mert az első interakciónál annyira távol vagyunk egymástól, mintha csak egy sziluett lenne. Az első jelenetben, amikor besétálunk a kastélyba, még nem igazán látni őt. Ez az a pillanat, amikor azt mondja az ember, hogy »igen, kezdem kényelmetlenül érezni magam«.”

A kritikusok jelentős része már most igazán pozitívan nyilatkozik az alkotásról, de hamarosan a magyar közönség is ítéletet mondhat. A Nosferatu decemberben debütál az USA-ban, hazánkba pedig 2025 januárjának elején érkezik.