Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cikkek cikkek
Melyik jelenetben lehet titeket látni?
A nagy filmvégi leszámolásban, amikor a főgonosz, Javier Bardem és a zsoldosai megtámadják Bond búvóhelyét. Ebbe a csapatba összesen tizenhárom kaszkadőrt válogattak össze a világ minden tájáról, Szemán Gáborral csak mi ketten voltunk magyarok. Ő hal meg először, én majdnem utoljára. Gáborral már a jelenet elején végeznek Bondék, elég viccesen: lekaszálja az Aston Martin géppuskája a régi ház bejáratánál, én pedig akkor halok meg, amikor M felkapcsolja a villanyt és berobban a csillár. Előtte végig egy csuklyás fickó mellett állok: mi lőjük a kocsit, és mi fedezzük a házban lévő többi zsoldost.
Miért pont ti ketten kerültetek be a filmbe?
Fontos megjegyezni, hogy igazából bárki kimehetett volna a kaszkadőrcsapatunkból, és az az illető is ugyanilyen profin megcsinált volna mindent. Aki mindenképpen magyar kaszkődöreket akart a Skyfallba, az Gary Powell kaszkadőr koordinátor volt, akivel a Rákospalotán leforgatott 47 roninban dolgoztunk együtt. Ő hívta fel a főnökömet, Párdányi Domonkos kaszkadőr koordinátort, hogy a Bond-filmbe is kellenének a magyar srácok. Domonkostól még február elején kaptam egy sms-t, hogy legyek készenlétben a hónap végén, de akkor még nem tudtam pontosan, mire. Azt hittem, majd lövöldözök egy jót a többiekkel a Die Hard 5-ben, és csak akkor esett le, hogy James Bond-filmben fogok szerepelni, amikor megkérdezték a méreteimet egy 007-es logós mailben. A kisfiam születése után ez volt életem legboldogabb pillanata.
Mikor volt a forgatás?
Február 21-től március 29-ig dolgoztam Londonban a Skyfallon, március 31-én pedig hazajöttem, mert végül a Die Hard 5-be is kellettem. Az, hogy egyik nap még az új James Bondban, másnap már a Die Hardban vagyok, vagyis egymás után két olyan kultfilmben dolgozok, amiknek a korábbi részein nőttem fel, olyan, mint amikor valóra válnak a legtitkosabb álmaid.
Mi volt a legemlékezetesebb része a kinti munkátoknak?
Az, hogy odakinn a Pinewood stúdióban a legmagasabb szintű emberi és szakmai elvárásoknak kellett megfelelni. A világ legtöbbet foglalkoztatott, legprofibb kaszkadőr koordinátorával dolgoztunk a világ legjobb akciófilmes brandjén. Képzeld el, ahogy ott állsz a Bond-stábbal a díszletben, és ott áll melletted öt méterre Judi Dench meg Daniel Craig. Kulcsjelenetet kaptál, ami azt jelenti, hogy ott ülnek a sarokban a Bond-producerek, a maximalista Gary Powell pedig, akit tényleg minden kaszkadőr tisztel és megbecsül, végig téged figyel. Ez nekünk nagyjából olyan érzés, mint mikor egy kezdő színésznek maga Stanley Kubrick int, hogy oké, te következel, felvétel. Londonban minden pillanatban azt éreztük Gáborral, hogy ez a profi liga, ahol nagyon komolyan oda kell tennie magát mindenkinek, mert fél nap kiesés is elúszott dollármilliókat jelenthet. Itt nem lehet hibázni.
De nem úgy van, hogy csak a halott kaszkadőr az, aki hibát követett el?
Az is hiba, ha valamit miattad kell háromszor felvenni. Ha egyszer előfordul, hogy nem érkezel meg időben a kijelölt helyedre vagy nem koncentrálsz eléggé, azt még talán elnézik. A második hibánál már húzzák a szájukat és úgy néznek rád, hogy életed végéig rosszat fogsz tőle álmodni. De ha valakinek harmadszor is fel kell venni a jelenetét, akkor az nem csak hogy örökre elbúcsúzhat a kaszkadőrkarriertől, de a csapatát sem fogják soha többé filmekbe hívni.
Egyszer sem hibáztál ekkora stressz alatt?
Kétszer vették fel az egyik jelenetemet, de csak a kamerabeállítási gondok miatt. És ilyen is csak egyetlen napomon volt, pedig öt és fél hetet voltam kinn. Ennek az időszaknak persze csak kis része volt az éles felvétel: a tényleges munka előtt rengeteget kellett próbálnunk.
Hogy nézett ki egy hetetek?
Egy héten 3 nap próba és 2 napnyi forgatás volt, a maradékot megkaptuk pihenőnapnak. Estünk, verekedtünk, lereagáltuk a lövéseket és még fegyverismereti óráink is voltak, igazi SAS-kommandósokkal. Az egész olyan volt, mint egy edzőtábor a kungfus éveimből, és pont úgy fájt fél napig mindenünk, de persze ez minket egyáltalán nem érdekelt. Érdekes egyébként, hogy a nagy leszámolási jelenetben szereplő zsoldosok eredetileg mind színészek lettek volna. Viszont a 47 ronin miatt Gary Powell emlékezett rá, hogy a magyar kaszkadőrök nem csak a hírességeket helyettesítik, de konkrét mellékszereplőket is el szoktak játszani a filmekben. Gábornak ráadásul papírja is van róla, hogy színész, úgyhogy a londoni ruhapróba és a sok esés-kelés után ott a helyszínen elmondták, hogy mi pont jók leszünk Daniel Craig egyik akciójelenetébe. És már vittek is a forgatási helyszínre.
Kaptatok a forgatás után valami visszajelzést? Mennyire volt veletek megelégedve a stáb?
Annyira, hogy engem még egy plusz jelenetbe is behívtak. Igaz, hogy az egyik szabadnapomat kellett beáldoznom érte, de így is simán megérte! Ebben már Gábor nem volt benne, mert egy héttel hamarabb hazament. Tőlem viszont az egyik nap sms-ben kérdezte meg egy asszisztenss, hogy "Van jogsid?" Visszaírtam, hogy van, így kerültem be másnap abba a jelenetbe, amikor Bond a metrórobbanás után a parlament előtt rohan az utcán. Elképesztő forgatási nap volt: a stáb reggel hattól délután háromig, a legnagyobb tavaszi turistaszezon idején záratta le hermetikusan London belvárosát a Big Bentől a Trafalgar Square-ig. Én pedig szívatás helyett óriási megtiszteltetésnek fogtam fel, hogy fél napig vezettem background driverként újra és újra A pontból B-be egy kék Land Rover Jeepet, ami Bond mögött fékez le a filmben.
Milyen ember Daniel Craig, ha nem forog a kamera? Vele is ittatok, mint Sean Beannel?
Teljesen más a két színész. Craighez nem mehetsz csak úgy oda beszélgetni, ő viszont bármikor odajöhet hozzád. Hihetetlen sztorim volt vele! Egyik nap, amikor épp a koreográfiákat gyakoroltuk a Pinewood stúdióban, ebédszünetben egy cseh kaszkadőr barátommal Rudolf Vrbával indultunk el enni. Filmrajongóként épp az járt a fejemben, milyen jó hely a Pinewood stúdió, és mennyi minden forgott itt: az összes James Bond, a Bolygó neve: Halál, a régi és az új Batman meg egy rakás Harrison Ford-akciófilm. Egyszer csak valaki mély hangon odakiabál nekünk, hogy „Hé, Ruda!”
Craig volt az?
Nem. Russell Crowe, aki A nyomorultakat forgatta a Pinewoodban, és épp Adidas melegítőben indult valahová próbálni. Ruda volt a 2010-es Robin Hoodban a fight coordinator, innen ismerték egymást. Dumáltunk egy kicsit Crowe-val, aztán megebédeltünk, délután viszont jön a telefon, hogy Ruda és én azonnal öltözzünk jelmezbe, felvétel lesz a díszletben. Ami ugye ugyanúgy előre be nem kalkulált esemény volt, mint amikor sofőrködni hívtak: a stáb úgy döntött, hogy nem statisztákkal vagy műanyag babákkal akart felvenni egy jelenetet, hanem profi kaszkadőrökkel. Mindig készenlétben kell lenni, ezért szó nélkül mentünk és megcsináltuk a munkát. Egy kameraleálláskor viszont odamentünk a frissítőasztalhoz, ami tele van kávéval, teával, sütivel meg csokival, és elkezdtünk Youtube-videókon röhögni. Egyszer csak jön Daniel Craig, és megkérdezi, mit nézünk. Én meg csak annyit tudtam kinyögni, hogy „engem”, mert pont azt mutattam meg a szintén harcművész Rudának, amikor a kungfu mesterem agyonvert 18 éves koromban. Délelőtt Russell Crowe-val dumáltam, délután Craiggel, hatalmas élmény volt!
Más hírességekkel is tudtál beszélni?
Igen, a sminkszobában. Egyik nap bementem, oldalra néztem, és ledöbbentem, hogy ott ül az új Bond-lány, Bérénice Marlohe. Judi Dench-et meg pont a mellettem lévő székben sminkelték, az akcentusom miatt rá is kérdezett, hogy honnan jöttem. Elmondta, hogy ismeri Magyarországot és Budapestet is, a végén pedig sok sikert kívánt az akciójelenetekhez. Nagyon kellemes volt vele beszélgetni, mert ő tényleg egy kifejezetten aranyos nagymami civilben. Ami azért vicces, mert a filmben meg pont ő öl meg.
Kit tartasz a legjobb Bondnak?
Daniel Craiget, és nem csak azért, mert az ő filmjében szerepelek. Már a Csaino Royale-ban is nagyon kedveltem. Persze, gyerekként nekem is Roger Moore és Pierce Brosnan volt az igazi Bond, de változnak az idők, és Craig tényleg képes volt visszahozni a bunyókban és a külsőségekben is a régi filmek nyers brutalitását. Nem csoda, hogy sok kritikus ezt tartja a legjobb Bond-filmnek. Craignek nagyon jó kisugárzása van, ráadásul a Bond-filmek kötelező nyitójelenetében állítólag mindent bevállalt, kivéve amikor meglövik és leesik a viaduktról. Azok a kollégák, akik együtt próbáltak vele, kemény, rákészülős embernek írták le, aki maximálisan helytáll, ha esni és akciózni kell. Ez becsülendő dolog, még akkor is, ha ezzel pont a mi munkánkat veszi el.
A Skyfall után melyik produkcióban tűnsz fel legközelebb?
A Trónok harca harmadik évadában. Marokkóban és Izlandon még most is tart a forgatás, a SAG-díjas csapatunkból ott van például Szabó Gáspár és Farkas Balázs is. Én csak Belfastban voltam két hetet, de az is nagyon emlékezetes volt, mert a vörös nász akcójeleneteit vettük fel. Ez lesz az évadzáró 9-10. rész fináléja, mert a harmadik könyv Amerikában két kötetben jelent meg, így az HBO is két évadot forgat belőle.
A Trónok harca sorozat, a főszereplők sem akkora sztárok, mint Craig. Velük lehetett bulizni is?
Igen, de tudni kell, hogy nagyon kemény volt a meló Belfastban. Megint a magyar kaszkadőröknek osztották ki a leghúzósabb akciójeleneteket, de nagyon büszke voltam, hogy a legnagyobb sárban, esőben és hideg szélben kellett harcolnunk, ráadásul éjszaka. Az meg most is nagyon vicces volt, hogy a honvédségi múltú Fodor József lett a kétméteres harcosnő, Birenne dublőre. Egyszer pont vele söröztem a belfasti bárok mélyén, amikor odatántorgott hozzánk a Vérebet alakító Rory McCann. Ő ugye egy nagydarab állat, de mégis egy tüneményes ember, aki annyira beleélte magát Sandor Clegane szerepébe, hogy megkérdezte Józsitól: „Mi van, téged még nem öltelek meg?” Engem nem ismert fel, pedig a Boszorkányvadászat etyeki pótforgatásán, 2009-ben szerepeltünk együtt egy jelenetben, ahol ő volt a kapitány, csak akkor még nem volt ekkora sztár. Aki még hihetetlenül jó fej volt a Trónok harca-stábban, az David Bradley, aki egy előzékeny, udvarias gentleman. Pedig a sorozatban ő a legnagyobb rohadék, Walder Frey.
Ha már nem lesz több megfilmesíthető Trónok harca-könyv, melyik 80-as évekbeli akciófilm az, aminek bevállalnád az új verzióját?
Most hirtelen nem tudnék ilyet mondani. Az biztos, hogy a Skyfall-lal a karrierem csúcsára érkeztem, de ezt a rengeteg esést és verekedést nem a saját egóm miatt csinálom. Számomra sosem az volt a lényeg, hogy legyen egy újabb jó akciófilm a nevem alatt az IMDb-n, hanem hogy a Párdányi-csapatot még sok-sok hollywoodi kasszasikerbe elhívják dolgozni.