Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cikkek cikkek
A filmet, amiben Hellboy az emberiség leigázására készülő Nuada herceggel száll szembe, nálunk augusztus 21-én, az amerikai premier után több mint egy hónappal mutatják be. A színészek pedig már most is nyilatkozhatnak.
Gumifegyverekkel lőttek a láthatatlan lényekre
„Tizenvalahány napom volt, és egy mondatom – mondta a Hellboy II. - Az Aranyhadsereg hazai forgatásáról Kamarás Iván. – A Paranormális Nyomozóiroda egyik ügynökét alakítottam, Agent Steelt, szóval Hellboy oldalán álltam." A Le a fejjel! bérgyilkosa a film első részében szerepel, amikor Nuada herceg alattvalói megtámadnak egy aukciósházat, ahogy ez az angol oldalakra kikerült infókból kiderül. Azt viszont még ő sem tudja, hogy a jeleneteiből mennyi marad benne a kész filmben. Ami biztos, hogy az előzetesben már feltűnt.
„A paranormális iroda ügynökeivel bementünk az aukciósházba, ahol lények támadtak meg bennünket, de ezeket csak később adták hozzá számítógéppel – foglalta össze a szerepét Kamarás, aki gyerekkora Franciaországban töltött évei alatt szerette meg az amerikai képregényeket, főleg a Pókembert. – Vicces feladat volt láthatatlan fogtündérekkel gumifegyverekkel hadakozni. Ezt mégis úgy kellett megoldani, hogy semmi ciki ne legyen benne, amihez végül a körülmények adták meg a megfelelő feszültséget. Csúszós volt a padló, és egy nehéz ládát akasztottak a vállamra. Nagyon kellett vigyáznom, hogy nehogy elessek, és miattam kelljen ismételni a jelenetet."
A végén aztán Kamarást is felzabálják a szörnyek, és ehhez a színész 3D-s modelljét is elkészítették. „Beálltál, és egy gépet húzogattak előtted – meséli, hogyan vitték be az adatait a gépbe. – Aztán nyilván számítógépen meganimálták, hogy a lények leeszik a koponyádról a húst."
Az Oscar-díjas Faun labirintusát is jegyző Guillermo del Toróról még elmondta, hogy „egy őrületesen maximalista, igényes pasas. Volt, hogy egy jelenetet hússzor is felvettünk. Egy őrült géniusz, aki tizenkét óra forgatás után még vágott. A magyar gárdával különben nagyon meg volt elégedve." Közelebbi kapcsolatba Kamarás a kopoltyús nyomozót, Abe Sapient játszó Doug Jonesszal került: „Vele nagyon jóban voltam, eljött megnézni színházban is, vendégségben is járt nálunk."
Oroszlán Szonja a főszereplőnővel barátkozott
"Filmbéli gyermekemet Hellboy mentette meg egy katasztrófában, de hogy hogyan, ahhoz meg kell nézni a filmet :)" - magyarázta a szerepét Oroszlán Szonja, aki a Valami Amerika éjszakába nyúló forgatása miatt egy hajnali emailben válaszolt kérdéseinkre. A színésznő öt napot forgatott, többnyire éjszakánként. „Azon kevés szereplők közé tartoztam, akik nem viseltek maszkot. A filmben barna a hajam, mint amilyen tavaly volt egy fél éven keresztül” – tette még hozzá.
„A rendező nagyon kedves volt, jó kapcsolatban voltunk. Még utólag is kaptam tőle üzenetet, hogy nagyon meg volt elégedve velem és a többi magyar szereplővel – mondta del Toróról. - Jóban vagyunk Selma Blair-rel, aki a női főszereplő. Nagyon hosszú és hideg éjszakákat töltöttünk együtt a Korda Stúdióban, és sokat beszélgettünk. Volt egy kis kutyája, aki mindig elkísérte a forgatásokra, de – velünk együtt - nagyon jól viselte a kutyus is az etyeki „by night”-ot."
Aki beszólt Hellboynak
„Nem tudom, hogy benne maradok-e a filmben – kezdte a beszámolóját Elek Ferenc, aki Csányi Sándor társkereső bizniszében dolgozott az S.O.S. Szerelemben, és a 9 és fél randiban is játszott. – Öt napot forgattam, de maga a szerep nagyon kicsi, két mondatos.” A színész a Korda stúdióban még most is álló New York-i utcai díszletben játszott éjszakai forgatási napokon.
„Ez egy tömegjelenet, az utca népe körbeveszi Hellboy-t, én meg ott állok baseballütővel a kezemben, és beszólok neki - mondta. A rendezőről Elek is megjegyezte, hogy munkamániás: „Azt beszélték, hogy forgatás után hazamegy a szállodába, és pihenés helyett a következő filmjét írja”. A stúdióval nagyon elégedett volt: "Dyga Zsombor félbemaradt filmjét, a Köntörfalakat teljes egészében le tudnánk forgatni Etyeken a New York-i díszletben."
Aki a főgonosszal nézett farkasszemet
„A jelenetem egy aukción játszódott, én voltam a kikiáltó második embere – mondta Horkay Péter, aki a nálunk forgatott külföldi filmek közül a Robin Hoodban és a 95-ös Citizen X című tévéfilmben is játszott kisebb szerepeket. - Az elkelt értékeket toltam ki a raktárba, és a kamera követett. Ez egy 35 másodperces steadicames jelenet: először végigmegyek a folyosón, ahol emberek jönnek-mennek, beérek egy nagy raktárba, és észreveszem, hogy nyitva maradt az ajtó. Aztán megfordulok, és előttem áll a film főgonosza, aki levágja a fejemet. A főgonoszt a Bros zenekar egyik volt tagja, Luke Goss játssza. Beszélgettem volna vele, de a helót is nehezen tudta kimondani, mert minden nap hat órát sminkelték. Azt hiszem, ő volt az egyetlen, aki maszk helyett sminket kapott.”
„Jancsó Nyika is kamerázott a filmben, és azt mondta, az enyém volt benne a legkomolyabb jelenet - mesélte még Horkay, akivel ennek ellenére három helyett két nap alatt fel tudták ezt a részt venni: "Guillermo del Toro nagyon megdicsért. Mikor végeztem, odajött, és kezet fogott velem. Ő szólt a producernek is, hogy fizessék ki mindhárom napomat.”
A Hellboy 2-ben ezen kívül négy másik magyar színész játszott, Viktor Judit kutyás nőként szerepel benne, Zentai Beatrix az árverésen licitál. A szerencsés Pásztor Pálmának és Svigelj Sándornak, aki itt skót dudán játszik, ez volt az első filmes szerepe. A stáblistából még kiderül, hogy a magyarok főleg a maszkosok, kellékesek, díszletesek, segédrendezők, kaszkadőrök és a világosítók között kaptak munkát, a hangot és az effekteket inkább külföldiekre bízták. Tavaly megírtuk, hogy a 72 millió dolláros (13 milliárd forint) költségvetésű film a Nemzeti Filmiroda előzetes becslése szerint ötmilliárd forintot költött nálunk.
A sztori röviden
Guillermo del Toro 2004-ben vitte filmre Mike Mignola képregényhőse, Hellboy történetét. A film folytatása a Hellboy II – Az Aranyhadsereg, amiben a Paranormális Nyomozóiroda ügynökeinek Nuada tündérherceggel (Luke Goss) és egy Wink névre hallgató trollal (Brian Steele) kell megküzdenie. A megalomán csodalények egy koronát akarnak ellopni egy aukciósházból, mert a címben szereplő Aranysereg csak annak engedelmeskedik, aki ezt az ereklyét viseli a fején. Az első Pokolfajzat-filmből visszatér a hivatalnak dolgozó empata, Abe Sapien (Doug Jones), Hellboy szerelme (Selma Blair) a hivatalnok Tom Manning (Jeffrey Tambor) és Hellboy nevelőapja, Trevor Broom professzor (John Hurt). (forrás: UIP Duna Film)