Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Nem csak szex, és más semmi

2008.09.16. 16:18
A csütörtöki Delta bemutatójával sorra jönnek egymás után a magyar filmek, köztük a kedvencünk, A nyomozó, valamint az évek óta beharangozott új Dettre-film, a Tabló. Év végéig tart a nézettségi verseny: Goda Kriszta vagy Herendi Gábor nyeri a csatát?

09.18 - Dettre Gábor: Tabló

Végre bemutatják Dettre Gábor évek óta húzódó szociodrámáját a nyolcadik kerületből, ami Romazsaru, Tabló címen futott, most a Tabló - Minden, ami a nyomozás mögött van címet kapott. A rendező előző filmjének, a 2002-es Felhő a Gangesz felett-nek pár tízezer nézője volt, bár Dettrét ezzel Európa díjra is jelölték, mint legjobb rendezőt. A Tabló 250 millió forintos költségvetéssel elkészülő mozi zenéjét Alexander Balanescu készítette, szerepet kapott még Molnár Piroska, Csuja Imre és Györgyi Anna. Egy roma nyomozóról szól, aki éli vegetáriánus, erőltetett bioéletét az akcentussal beszélő nőjével, és közben egy gyilkossági ügy során beleszeret egy fiatal cigánylányba. A nyomozás itt nem fontos, hanem a háttérfolyamatok, amik feldobják a nagy társadalmi kérdéseket a cigányságról, a magyarságról, a bűnről és az erkölcsről. Azoknak ajánljuk, akik szeretik Györgyi Annát meztelenül és akik meg merik nézni, hogyan önkielégít Mucsi Zoltán.

10.02. - Gigor Attila: A nyomozó

A filmszemlén mi is lelkesen fogadtuk az új magyar Coent, akinek ironikus, vicces krimijét októberben mutatják be a mozikban a magas Rezes Judit és a kopasz, mokány Anger Zsolt főszereplésével. Kivételesen próbáljuk meg lerombolni minden félelmünket az elsőfilmesekkel szemben, mert Gigor beletalált. Az A-kategóriás filmfesztiválon, Karlovy Varyban is szerették a Sírhant művek-es mozit. A tizenkét kópiával induló Gigor-film egy érzéketlen kórboncnokról szól, aki a rákos anyja műtétjére kezd gyűjteni. Ehhez meg kell gyilkolnia egy ismeretlent. Ajánljuk mindazoknak, akik látni akarják az utóbbi évek legszellemesebb magyar filmjét, ami mindeközben kerüli a filmes kliséinket.

10.16 Fazakas Péter: Para

A reklámfilmesből lett elsőfilmes Fazakas Péter 120 millióból forgatott bemutatkozó filmje annyira szövevényes és sokszínű, hogy a spirituális rajongókörből hogyan jutunk el az emberrablásig, azt összefoglalni is nehéz. Ami biztos, nem összekeverendő Till Attila Pánik című filmjével. Az ötvenes exrendőr (Csuja Imre) a nyakába veszi a különös ügyet, amiben Szervét Tibor elrabolja Für Anikót. A forgatáson láttunk rengeteg lövöldözést, és még Szervét kisujját is levágták. A balek spiritiszták elindulnak kiszabadítani a túszt, mintha Guy Ritchie és Leslie Nielsen közösen forgatókönyvéből dolgoznának az alkotók. A még létező Guy Ritchie-ben Mindvégig Hívők Társaságának ajánljuk, és a Szervét vs Csuja pisztolypárbajára éhező tömegeknek.

10.23 - Keményffy Tamás: Mázli

A cseh újhullámot emlegetik sokan Keményffy első rendezésekor. A Cserhátszentivánon forgatott egy hónapig térerő nélkül. A térerő a forgatáshoz nem szükséges, de mutatja a körülményeket, amiben Lázár Katinak, Lukáts Andornak és Gyuricza Istvánnak kellett forgatnia. A kicsit a kusturicai hagyományokat is megkapirgáló sztoriban a szegény falu életét változtatja meg az alattuk futó olajvezeték, mint a Nyóckerben. A falu illegális lékelését fentről nem nézik jó szemmel, ezért rendőrséget és kommandót küldenek, hogy visszaszerezzék a vezeték uralmát. A 250 millió forintos filmnek hasonlóan jó zenét találtak, mint a Kalandoroknak. Azoknak ajánljuk, akik szeretik Kusturicát vagy a cseh humort.

10.30. - Csupó Gábor - Immigrants - Jóska menni Amerika!

Csupó Gábor legújabb filmjének világpremierje Budapesten lesz. Még soha nem szerepelt ennyi világsztár egyszerre egy magyar filmben, mondják a forgalmazók, mert az amerikai-magyar filmben a popsztároknál csak hollywoodi színészekből van több. Igaz, hogy ez rajzfilm. Az Álmaimban Amerika című számhoz forgatott új klipet a múlt héten a rendező. A magyar celebek és színészek pedig a szinkronizáláson dolgoznak Kokótól kezdve Hernádi Juditig. Hisz a Hungaricom mellett az RTL Klub is a film koproducere. A filmben összesen 51 különböző szinkronhang jut szerephez: Hujber Ferenc mint Jóska, Szabó Győző mint az orosz Vlad egy olyan történetben amiben a két fiatal Amerikában próbál szerencsét. A film vágója Csillag Manó, aki a Csak szex és más semmi-t is jegyzi és Tőzsér Attila a hangmérnök. Itthon 26-28 kópiával indul a mozi. Akik szerették a Simpson családot, azoknak a rendező miatt is ajánljuk.

11.06. - Almási Tamás: Márió, a varázsló

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Almási Tamás olyan filmet rendezett, mintha nem hagyott volna ki a játékfilmezésből 27 évet első filmje, az egymillió nézővel bíró Ballagás óta. Pláne, hogy új filmje a nyolcvanas évek világa felé húz vissza, oda, ahol abbahagyatták vele a mozizást (vagyis majdnem oda: a rendszerváltozáshoz), írtuk kritikánkban. A 350 milliós költségvetésből 188,5 millió volt az állami támogatás, a főszereplő Franco Nero pedig az olasz forgalmazási jogokért cserébe ingyen vállalta a forgatást. Az olasz színész szikár, rejtélyes alakításával hozza a filmbe a Thomas Mann-i világot, amiből a forgatókönyv alapötlete és címe is jött. Az olasz cipőkonszern-vezető, negyven, főleg disznóetetéssel foglalkozó nőnek ad munkát a falusi varróüzemben, de egyiküket a kivételezésével biztatja. A visszafogott romantikus mozik kedvelőinek ajánljuk és azoknak, akik megnéznék, hogy tér vissza Nyakó Juli.

12.04. - Goda Krisztina: Kaméleon

A doki, a balerina és a sorozatszínész. Klikk!

A kárörvendő magyar nép már csak azért is kiváncsiskodhat a Kaméleon iránt, mert egyszerűen kódolva van bennünk a hitetlenség. Konkrétan senki nem érti, hogy tud Goda Krisztina folyamatosan jó filmeket gyártani. Az MMKA eleinte nem is támogatta ezt a tervét. Az 550 millió forintos tervezett film nem romkom, hanem inkább romthriller, amiben a középpontban Csányi Sándor legnagyobb bánatára Nagy Ervint találjuk, így a magyar filmgyártás top1 amorosójának csak a mellékszerep jut, bár az Oscaron azt is komolyan díjazzák. A főhős, Farkas Gábor folyamatosan hazudik, ami bőven elég a magányos harmincas nők felszedéséhez és lenyúlásukhoz. De ő a gazdag nagyvad, a balerinát alakító Hámori Gabi elejtésére készül. László Zsolt, Kulka János is szerepel a filmben, így újra felállhatott a Terézanyu stábja Etyeken, a Korda stúdióban. A Szabadság, szerelem és a Csak szex és más semmi összesen egymillió nézője után reméljük, Goda Krisztina megint megmutatja a tutit. Kiknek ajánljuk? Akik biztosra mennek, ha már egyszer elindulnak egy filmre.

12.18. - Herendi Gábor: Valami Amerika 2

A stáb

Az évet a Valami Amerika második részével zárja a magyar mozibarát, hiszen folytatódik a testvérhármas kalandja, Szervét Tibor is visszatér azután, hogy amerikai producernek kiadva magát mindenkit megszívatott, Oroszlán Szonja még mindig szőke és egyszerű. A rendező, Herendi Gábor eddig ügyesen titkolja a sztorit, így mi sem tudunk sokat elárulni róla, de az tuti, hogy forgattak a Tankcsapda-koncerten, mivel bedolgoznak a filmzenébe is. Új arcokkal is erősítik a stábot: jön a Lorával már szinte magyarrá váló Lucia Brewley, Csuja Imre maffiózóként bukkan fel, és végre megismerhetjük a helyes Tompos Kátyát is. A Skyfilm produkcióját 320 millió forintból forgatták le annak ellenére, hogy sokan nem hittek benne az alkotók közül, majd a magyar forgatókönyvíró-doktor, Divinyi Réka (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem) belépésével és néhány dramaturgia megoldásával . Kiknek ajánljuk? Annak a félmillió nézőnek, akik látták az első részt, illetve mindazoknak, akik nem értik, miért lett a bulváros értelemben vett színészsztár Szabó Győző, Oroszlán Szonja, Pindroch Csaba.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!