Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKatasztrófafilmet forgatnak a szolnoki helikopterbázison
Dead World címmel forgatnak amerikai-magyar koprodukcióban készülő katasztrófafilmet a szolnoki helikopterbázison, a munkálatok szombatig tartanak. A tervek szerint DVD-n megjelenő, az Egyesült Államok kábeltévé-csatornáinak szánt filmben az amerikai sztárok mellett ismert magyar színészek is szerepet kaptak.
A Lost találkozik a Barátok Közttel
Neményi Ádám a film producere az MTI-nek beszámolt róla, hogy a várhatóan 2013 első negyedévében elkészülő film stáblistáján olyan sztárok szerepelnek, mint a Lost tévésorozatból ismert Jeff Fahey és John Rhys-Davies, aki a Gyűrűk Ura című filmben alakította Gimlit. A magyar szereplők között Kamarás Iván, illetve és a Barátok közt sorozatban idén debütált Fekete Judit is feltűnik. A producer reméli, hogy a filmet valamelyik magyar tévécsatorna is műsorára tűzi majd.
A Szolnokon három, Magyarországon összesen 15 napba sűrített munka azonban komoly kihívást jelent – vélekedett Neményi Ádám. Cégével, a Next Station produkciós irodával alig több mint egy hónapja vette fel a kapcsolatot az amerikai partner, az amerikai sztárokat Los Angeles-i megbízójuk szerződtette.
Kamarás elajándékozza a gázsiját
A producer a történetről annyit árult el, hogy egy családról szól, akik két húsz év körüli gyermekükkel menekülnek Angliából Franciaország felé, a váratlanul beköszöntő jégkorszak elől. A dermesztő hideg fogságából az utolsó pillanatban Párizsban, az Eiffel-torony tetejéről egy helikopterrel sikerül egérutat nyerniük.
A forgatáshoz használt helikoptert a Honvédelmi Minisztérium biztosította a felvételekhez, így a HM segítségével az amerikai-magyar filmes csapat több budapesti helyszín mellett a szolnoki helikopterbázison és a szomszédos repülőmúzeum területén talált ideális feltételeket a forgatáshoz.
Az eseményen Kamarás Iván bejelentette, a szolnoki helikopterbázison dolgozók olyan sokat tettek a film sikeréért, hogy úgy döntött, személyes köszönetként saját gázsiját a HM Szociálpolitikai Közalapítványának ajánlja föl.