Tíz film, ami miatt utáljuk George Lucast

George Lucast a régi Star Wars-trilógia és Indiana Jones miatt jogosan nevezte a filmszakma Steven Spielberggel, Francis Ford Coppolával, Martin Scorsese-vel, John Miliusszal és Brian de Palmával együtt a jövő rendezőreménységének és új Hollywood fenegyerekének. A 80-as évektől viszont sajnos már ő is ugyanolyan dollármilliókon pöffeszkedő, gagyigyáros primadonna-producerré züllött le, mint azok a stúdiófőnökök, akiknek Lucas generációja hadat üzent a 70-es években.

Lucas főhadiszállása, a San Francisco-i Skwalker Ranch a 60-as évek hippimozgalmát mentette át a 70-es évek filmgyártási procedúrájába: a Lucasfilmnek, a Skywalker Soundnak és a George Lucas Educational Foundationnek is otthont adó épületben külön napozóterasz és könyvtár segítette a vágók, forgatókönyvírók és hangtechnikusok munkáját (bár 2005-ben a Lucasfilm, az Industrial Light & Magic és a LucasArts is átköltözött a Letterman Digital Arts Centerbe).

Az itt készült alkotások közül azonban egyik sem lett akkora kasszasiker, mint a Csillagok háborúja-őstrilógia vagy az Indiana Jones-filmek. A lenti listát elnézve nagyon úgy tűnik, hogy a Lucasfilm a Star Wars-franchise kiszolgálásán túl a kőkemény üzletembernek tartott George Lucas művészfilmes hóbortjainak lett alárendelve: ebből a cégből az elmúlt 40 évben bármelyik ismerőse súlyos dollármilliókat talicskázhatott ki haveri alapon a saját őrült filmterveihez.

THX 1138 (1971)

Lucas 1969-ben úgy döntött, Francis Ford Coppola és az American Zoetrope pénzén 80 perces sci-fivé duzzasztja fel 67-es vizsgafilmjét, az Electronic Labyrinth THX 1138 4EB-t. A végeredmény három évvel később egy agyzsibbasztó lassúsággal hömpölygő, hipergiccses, zavaros és nyomasztó disztópia-egyveleg lett, ami a lehető legunalmasabb klisék mentén mixelte össze Orwell 1984 című regényét olyan mozitörténeti mérföldkövekkel, mint Frizt Lang 1927-es Metropolisa és Truffaut Fahrenheit 451-e.

A sztori a szokásos: a XXV. század elnyomó falanszterállamában az embereknek már nincs neve csak betűkódja és sorszáma, ám THX 1138 (=szex, Robert Duvall) és LUH 3147 (=love, Maggie McOmie) fellázadnak a rendszer ellen és megpróbálnak kitörni a rabságból. (IMDb: 6,8 pont, Rotten Tomatoes: 89 százalék, Index-ítélet: 4/10)

The Star Wars Holiday Special (1978)

Mindössze egyetlen alkalommal, 1978. november 17-én, került adásba az észak-amerikai tévétörténelem legszörnyűbb kétórás műsora, a Csillagok háborúja folytatása, amiben a Csubakka-család nem győzi kivárni, hogy Han Solo és a szőrös másodpilótája hazaérjen, ezért idióta tévéshow-kat kezdenek nézni a holokütyüiken. A Holiday Special látványosan leszarja a Star Wars-kánont: Greedo él és virul (pedig Han Solo egyszer már lelőtte), Ponda Baba azzal a karjával is csápol tánc közben, amit az öreg Obi-Wan vágott le fénykarddal a tatuini kocsmajelenetben, Csubakka apósa, Bolhás egy gondolatkivetítő sisakot kipróbálva dögös humán nőkről fantáziál, a váratlanul betoppanó Leia pedig áriázik egyet a Star Wars főcímzenéjére:

Lucas a premier után megpróbálta visszavásárolni a film összes kópiáját, hogy soha többé ne lehessen levetíteni a tévécsatornákon, de nem járt sikerrel. A tévéből videóra vett Holiday Specialt egymás közt cserélgették a rajongók, és idővel felkerült a videómegosztókra is. Lucas egyszer egy ausztrál Star Wars-találkozón ezt mondta a filmről: "Ha lett volna elég időm meg egy nagy ipari  kalapácsom, egyenként lenyomozom az összes videofelvételt és mindet saját kezűleg töröm össze." Az executive producer, Dwight Hemion, aki korábban olyan sztárokkal készített tévés show-kat, mint Elvis és Sinatra, egy interjújában így emlékezett vissza a Holiday Specialra: "Egész életemben nem csináltam ennél hitványabb szart". (IMDb: 3 pont, Rotten Tomatoes: 40 százalék, Index-ítélet: 1/10)

A bátrak karavánja (1984)

Jó dolog George Lucas kertszomszédjának lenni: a Skywalker Ranch mellett lakó John Korty a Twice Upon a Time című animáció után másodszor is képes volt milliókat kicsalni a Lucasfilm főnökétől, ráadásul az első ewokos tévéfilm rendezői székébe is beleülhetett. Lucas annyit szerencsére tanult a Holiday Special forgatásából, hogy most már nem adott szabad kezet a stábnak: executive producerként végig beleszólt a forgatásba, és ő szállította a bárgyú forgatókönyet is.

Sajnos A bátrak karavánja nem a Star Wars VII. epizódja lett, hanem csak egy klisékből összetákolt, tipikus 80-as évekbeli fantasy. Az Endoron éldegélő kis harci macikat egy Gorax nevű, gonosz űrtroll zargatja, aki egy űrhajótörött embercsalád felnőtt tagjait is elrabolja, ezért a mesebeli legkisebb fiú, Mace Towani (Eric Walker) és a kishúga (Aubree Miller) elindulnak a Jedi visszatérben megismert Wickettel a Tiltott erődbe, hogy lenyomják Goraxot és kiszabadítsák apuékat. (IMDb: 5,2, Index-ítélet: 4/10)

Harc az Endor Bolygón (1985)

Lucas a 80-as években a Jedi visszatér után játszódó 7-9. rész helyett béna Star Wars-közeli tévéfilmekbe ölte a millióit, milliárdokat remélve. Egy őrült pillanatában parancsba adta, hogy folytatni kell a Bátrak karavánját, és ehhez már a sztorit is kitalálta, amikor a gyerekének olvasta fel az elárvult svájci kislány és a bogaras remete meséjét, a Heidit. Az új tévéfilmben a Wicket nevű főewok, Usgyi, a sprintelő makákó-kinézetű teek és egy morgolódó öregember (Wilford Brimley) segítik az előző filmben megismert Cindelt (Aubree Miller), akinek a családját lemészárolják Terak hadúr (Carel Struycken) katonái.

A rendező a későbbi Riddick-szériával befutó scifirajongó testvérpár, Ken és Jim Wheattel lett. Megmondták Lucasnak, hogy a Bátrak karavánja unalmas gagyi volt, ezért kinyírják a szereplőket, és sanyassai lovas martalócokkal meg az Erőt boszorkánymágia útján megközelítő Éjnővérrel (Siân Phillips) turbóznák fel a sztorit. A végeredmény viszont csak egy fokkal lett jobb az előző résznél, mivel itt is ötlettelenül lettek egymás mellé dobálva a tipikus fantasy-kellékek. És sajnos az egésznek csak annyi köze van a Csillagok háborújához, hogy itt is egy ütni való, exkannibál dzsungelmackó a főszereplő. (IMDb: 5,3 pont, Index-ítélet: 5/10)

Visszatérés Óz földjére (1985)

Lucas a 80-as években szinte sportot űzött abból, hogy nagy összegeket pumpált a régi haverok legszörnyűbb filmterveibe. Egyetemista éfvolyamtársa, az Oscar-djías vágó, Walter Murch (akivel együtt írták a THX-et) például azt találta ki, hogy szürreális folytatást forgat egy nagy klasszikushoz, az 1939-es Óz, a csodák csodájához. Az alapötlet nem is lett volna olyan szörnyű: Dorothy egy arkansasi elmegyógyintézetbern sínylődik, de megszökik, hogy visszamehessen Óz birodalmába. A sárgaköves út azonban ezúttal már egy haldokló világba vezeti őt: az országot az őrült Manókirály és a gonosz szolgái uralják, akiket csak néhány beszélő állat, robotszerű Bádogember és a horrorisztikus mesék kötelező Halloween-tökfejét viselő pót-Madárijesztő segítségével lehet legyőzni.

A film londoni forgatása azonban katasztrofálisan nehezen ment. Murch anyagi támogatást és szakmai segítségért könyörgött régi barátjánál, így Lucas végül rengeteget ingázott Anglia és San Francisco között, de kikötötte: a neve nem szerepelhet a stáblistán. Charles Champlin életrjazi könyvében így magyarázta a döntését: "Megmondtam Walternek, hogy nem akarok hivatalosan belekeveredni a produkcióba, mert akkor a Vissza az Óz földjére-t egyből az én filmemként kezdené kezelni mindenki. A kritikusok egyébként a bemutató után alaposan lerántották, de korántsem annyira, mintha az én nevem összefüggésbe került volna vele." ( IMDb: 6,6 pont, Rotten Tomatoes: 52 százalék, Index-ítélet: 4/10)

Howard, a kacsa (1986)

A Lucasfilm bőségszarujából igen tekintélyes összeg, 37 millió dollár jutott az American Graffiti és a Végzet temploma íróinak, Willard Huycknak és Gloria Katznak, amikor kitalálták: megfilmesítik a Marvel mindenkinek beszólogató, nőket taperoló Donald kacsa-pótlékjának kalandjait. Howard (Ed Gale), aki a mozifilmben épp csak annyira alkoholista és szexmániás, hogy az ne verje ki a biztosítékot a konzervatív családvédőknél, beleszeret egy énekesnőbe (Lea Thompson) és a pizzafutár Tim Robbins segítségével lenyomja a világuralomra törő zsarnokot, a kígyónyelvű, szörnyfejű Sötét Uraságot.

Az elképesztően béna, kétmillió dolláros kacsajelmez és a gyenge sztori összekapart ugyan 37,9 milliót a mozikban, de ez annyira megrengette a Lucasfilm költségvetését, hogy Lucasnak el kellett adnia az animációs részleget Steve Jobsnak, aki később ebből a csapatból hozta össze az Oscar-gyáros Pixart. (IMDb: 4,2 pont, Rotten Tomatoes: 16 százalék, Index-ítélet: 3/10)

Maniac Mansion (1990-93)

A 87-es Maniac Mansont és a folytatását, a 93-as Day of the Tentacle-t még ma is minden idők legjobb rajzfilmes grafikájú kalandjátékaként tartja számon a gémer szubkultúra (a Monkey Island-sorozattal együtt). A gyagyás Edison-család ősi kúriájába keveredő fiatalok poénjaival a LucasArts a játékipar egyik meghatározó óriása lett a 90-es évek elejére, így teljesen érthetetlen, hogy a Lucasfilm miért nem tudott három év és 66 epizód alatt egy normális tévésorozatot forgatni a kiváló alapanyagból. Pedig az egyik fő geggyáros Eugene Levy volt, aki később az Amerikai pite hülye faterjaként futott be nagy karriert.

Míg a játékokban az Edison-ház lakó őrült tudósok és idegen dimenziókból jött csápok az 50-es és 60-as évek B-horrorjainak fergeteges paródiái voltak, a tévésorozat alig kötődött hozzájuk. A pincéjében időgépet építő és nem mellékesen meteort rejtegető, kopasz és vízfejű Dr. Fred Edisont például egy teljesen átlagos kinézető, 185 centis komikus, Joe Flaherty játszotta, és a széria egyetlen geek kikacsintása az volt, hogy a kúriában lakott a játékokban nem is létező rokon, a miniatűr légyember Harry bácsi. (IMDb: 6,6 pont, Index-ítélet: 3/10)

Az infjú Indiana Jones kalandjai (1992-1996)

Lucas a gyerekszereplőktől A nap birodalma negatív kritikája óta rettegő Spielberget is meg tudta győzni arról, hogy az Utolsó kereszteslovagban jó ötlet lesz megmutatni a fiatal Indyt. Az viszont, hogy egy teljes sorozatot szenteljenek a kalapos régész ifjúkori kalandjainak, csak a Skywalker Ranch-en tartott meetingen volt jó ötlet. Az igazi Indiana Jones-rajongók ugyanis csak egyetlen epizódot tartanak nézhetőnek a Picassót, Al Caponét, Arábiai Lawrence-t, Ferenc Józsefet és sok más XX. század eleji történelmi alakot felvonultató történetfolyamból: az 1950-ben játszódó Mystery of the Bluest, ahol Sean Patrick Flanery mellett végre újra Harrison Ford alakította Indyt.

Az Ifjú Indiana Jones-széria természetesen Lucas agyszüleménye volt a 90-es évek elején, bár akkor még Kirándulás a XX. század korai éveibe – Történelemóra Indiana Jonesszal volt a címe, és interaktív oktatási anyagként futott. "Egyszer csak tévésorozat lett belőle, amiben legalább olyan fontosak a gondolatok, mint az akciók. Szerintem az embereket információkhoz kell juttatni, lehetőleg minél szórakoztatóbb formában, hogy megérthessék maguk körül a világot" – idézi a sztárproducert Charles Champlin a Szárnyaló képzelet című életrajzi könyvben. A sorozatepizódokból és tévéfilmekből álló széria végül egy fikciós elemekkel vegyített, butácska törióra-maraton lett, amiben Lucas minden létező barátja íróként és rendezőként tapsolta el a Lucasfilm pénzét, Carrie Fishertől és a Star Wars-hangmérnök Ben Burttől kezdve Frank Darabonton és Terry Joneson át a kaszkadőrlegenda Vic Armstrongig. (IMDb: 7,3 pont, Index-ítélet: 5/10)

Baljós árnyak (1999)

Generációk várták remegve a kultikus Csillagok háborúja-trilógia előzményfilmjét, de minden rajongó óriásit csalódott benne. Kivéve persze a Jar Jarral és a cuki szőke kisfiúval szimpatizáló gyerekeket.

Lucas sajnos a Jedi visszatér utáni másfél évtizedben csak a Csillagok háborúja 32 évvel korábbra átrakott fordulatait tudta kiizzadni magából: az ifjú Skywalker egy sivatagi porfészekben arról álmodozik, hogy ő lesz a galaxis legjobb pilótája, ám amikor találkozik egy bölcs Jedi mesterrel és első látásra beleszeret egy hercegnőbe, rádöbben, hogy sokkal nagyobb kalandokra hivatott. Összehaverkodik egy R2-es droiddal meg egy érthetetlen beszédű űrlénnyel, végül miután egy fekete köpenyes Sith lovag végez a bölcs Jedivel, ócskavassá robbantja a hercegnő barátait rettegésben tartó gigantikus űrtákolmányt. Egyedül az ifjú Han Solo hiányzott a képletből. (IMDb: 6,4 pont, Rotten Tomatoes: 57 százalék, Index-ítélet: 4/10)

Red Tails (2012)

Lucas szerint Hollywood sosem lett volna hajlandó egy csak fekete színészeket felvonultató, drága akciófilmet finanszírozni, ezért kénytelen volt ő maga belepumpálni 58 millió dollárt az 1988 óta dédelgetett filmtervébe, a Red Tailsbe. Amihez ráadásul neki kellett újraforgatnia néhány elrontott jelenetet a tévésorozatok világából jött rendező, Anthony Hemingway helyett. A 20th Century Fox forgalmazásában mozikba kerülő film óriási bukás lett, mivel csak 49,8 milliós jegybevételt produkált, ráadásul ennek csak a töredéke csorgott vissza a Lucasfilm kasszájába.

A csalódottság oka első sorban az volt, hogy az amerikai légierő 2. világháborút végigharcoló, fekete pilótáiról, a Tuskegee Airmenről már készült egy HBO-film A 99-es alakulat címmel, ráadásul annak is Cuba Gooding Jr. volt a főszereplője. Nekünk leginkább az volt a bajunk vele, hogy a szemünk is kifolyt a sok CGI-től, miközben a Mustangok és a Messerschmittek durvább dugóhúzókat és csempészfordulókat mutattak be, mint mi a 93-as X-Wing űrszimulátor utolsó pályáin. Egy ilyen fiaskó után nem csoda, ha Lucas úgy döntött: eladja a Lucasfilmet, és ezentúl csak olyan művészfilmeket fog forgatni, amik soha sem kerülhetnek moziforgalmazásba. (IMDb: 5,8 pont, Rotten Tomatoes: 39 százalék, Index-ítéelt. 4/10)