Michael Moore filmje Mikola doktornak és Horváth doktornőnek

2007.10.26. 10:24
Kapcsolódók (16)
Michael Moore filmje az amerikai egészségbiztosítókról legalább annyira demagóg, mint a magyar politikusok nyilatkozatai a hazai egészségügyről. A zseniális propagandista ilyen nehéz témáról is tud vicces filmet csinálni, gondolatmenete könnyen követhető, mert nem objektív, hanem véleményt mond. Persze, hogy a Sicko ötödik percében már látunk egy síró embert. Kritika.
Képek a filmből!

Egy év múlva elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban. A demokratáknak a kampány egyik fő témája az egyre súlyosabb feszültségeket okozó amerikai egészségbiztosítási rendszer lesz. Milyen érdekes, hogy Michael Moore, akit dokumentumfilmesnek jóindulattal sem neveznénk, épp erről forgatott filmet.

Az Oscar-díjas Kóla, puska, sültkrumpli és a Fahrenheit 9/11 után a rendező az amerikai egészségbiztosítási rendszer súlyos igazságtalanságaival, embereket megnyomorító, anyagi érdekektől vezérelt világával foglalkozik. A Sicko (jelentése őrült, elmebeteg) egy olyan országról szól, ahol 47 millió embernek egyáltalán nincs egészségbiztosítása (az USA-ban csak a rászorulók kapnak állami ellátást, a lakosság többsége piaci alapon köthet biztosítást). Moore a figyelmet azokra irányítja, akiknek ugyan van biztosítása, kezelésüket mégsem fizeti ki a rendszer, amikor nagy baj van.

Az emberek pedig hüledeznek a moziban. Látnak valakit, aki inkább maga varrja otthon össze a sebét. Egy másikat, akinek választani kell, melyik ujját varrják vissza: az egyik 12 ezer dollárba, a másik 60 ezerbe kerül. Egy idősebb házaspárt, amely az asszony rákja miatt kénytelen eladni házát és gyermekei zsúfolt lakásába költözni.

Moore legjobban a hatáskeltéshez ért. Persze, hogy a film ötödik percében már látunk egy síró embert, aki a hozzátartozóját veszítette el az egyik egészségbiztosító akadékoskodása miatt. Moore szívhez szóló zenéket kever a képek alá, játékfilmeket, archív felvételeket, dokumentumokat, ötletes animációkat elegyít gyors vágásban. Zseniális, mert egy ilyen nehéz témáról is tud szórakoztató, vicces, néhol drámai filmet csinálni. Gondolatmenete könnyen követhető és egyértelmű, mert nem objektív, hanem véleményt mond.

A valóság kibugyog, hiába gyömöszöli

A film a rendező fejében valószínűleg már azelőtt készen volt, hogy végigolvasta volna az egészségbiztosítással kapcsolatos tapasztalatokról kapott 25 ezer e-mailt. Ahogy korábbi filmjeiben, most is egy hollywoodi forgatóköny ketrecébe próbálja meg begyömöszölni a valóságot, de a valóság ezt nem szereti, és kibugyog a réseken.

Moore csak a szörnyű eseteket sorakoztatja fel, a biztosítók közül senki nem szólal meg, csak a hivalkodó székházakat mutogatja. Nem jár utána, miért is utasították vissza pontosan a biztosítók valakinek a kezelését vagy a műtétét. Az ugyanis nem amerikai sajátosság, hogy az egészségbiztosító nem fizeti ki az aránytalanul drága és kipróbálatlan terápiákat a rákosoknak, ha a gyógyulás esélye alacsony. Döbbenet, de ez Magyarországon is így van. Most is, amikor még csak egy, állami biztosító van.

A demagógia odáig fajul, hogy a film közepe táján az emberi boldogság kizárólagos alapfeltételévé az ingyenes az orvosi ellátás válik. Boldogok? – kérdezi Moore a franciákat, a kanadaiakat, az angolokat, s a kérdezettek – persze mindegyik jómódú középosztálybeli - bólogatnak. Keresi az okokat, mitől lehet ingyenes Kanadában és Európában az egészségügy, de filmje egyértelműen egyszer sem mondja ki: Európában súlyos adókat kell fizetni, s sok országban van vizitdíj (co-payment) és kiegészítő magánbiztosítás is.

Véletlenül beletrafál

Kétszer azért – véletlenül - beletalál a közepébe, talán nem is ott, ahol ő szeretné. Egy volt orvosszakértő elcsukló hangon mondja el egy bizottsági meghallgatáson, hogy biztosítója anyagi érdekeit szolgálva utasította vissza éveken át emberek kezelését, és ezzel kimondta halálos ítéletüket. A szakértő keménységét a biztosító magas prémiumokkal jutalmazta. Egy másik jelenetben egy köztéri kamera felvételét látjuk, amelyen egy kórházi hálóruhát viselő, zavarodott asszony bolyong tétován az utcán. Őt kitették a kórházból, mert nem volt biztosítása.

Klikk!

Moore filmje azt legalább megmutatja, milyen torzulások következhetnek be, ha valahol csak a profitérdek uralja az egészségügyet. Felszínes betekintést enged abba, hogyan irányítja és jutalmazza az egészségügyi lobbi a politikusokat és döntéshozókat, amikor egy gyógyszertámogatási döntés után vezető köztisztviselők és politikusok helyezkednek el magas fizetésekkel a magánszférában.

Moore jobb provokátor mint propagandista. A nyíltan Busht támadó Fahrenheit 9/11-ben a csúnya, levakarhatatlan kövér ember azt kérdezgette a szenátoroktól, elküldenék-e fiaikat Afganisztánba harcolni. Moore a Sickóban olyan önkéntes tűzoltókat és mentőket mutat be, akik a szeptember 11-e utáni mentésnél szenvedtek krónikus betegségeket, de a biztosító nem fizeti a kezelésüket. Bemutatja viszont, hogy a Guantanamón raboskodó terroristák magas színvonalú és ingyenes orvosi ellátást kapnak.

Itthon is kampánytéma, de

Ezek után hajókat bérel, beülteti az egészségbiztosítók által elküldött embereket, és megpróbál eljutni velük Guantanamóra. Persze, hogy nem engedik be őket. Mit van mit tenni, irány az ősellenség, a kommunista rém, Castro hazája. A film itt lép át igazán abszurdba. A kedves és szakképzett kubai orvosok a színvonalas havannai kórházban fogadják a gaz amerikai biztosítók kitaszítottjait és ingyen (egész pontosan a kubai adófizetők költségére) kezelik őket.

A film jókor jön Magyarországra, az egészségbiztosítás elvégre nálunk is kampánytéma, s Moore a Sickóban legalább olyan demagóg, mint a magyar politikusok a hazai egészségbiztosításról szóló vitákban. Horváth Ágnesnek levetíteném a filmet, miközben azt susogja, hogy "de hát az üzleti biztosító érdeke az, hogy a beteg jól járjon, és miért baj az, ha neki ebből haszna származik". Mikola doktor helyében pedig már most felvásárolnám a kópiákat és a népszavazási kampányban ingyenes vetítéseken rémisztgetném az embereket a Sickóval, még ha tudnám is, hogy az amerikai egészségbiztosítási rendszernek semmi köze nincs ahhoz, ami most Magyarországon alakulóban van.

Az USA-ban nincs alanyi jogon járó társadalombiztosítás, nálunk ez legalább meg fog maradni. Az USA-ban a profit és a költséghatékonyság uralma, Magyarországon a rossz színvonalú, de sokszor pazarló állami ellátás miatt elégedetlenek az emberek. Az amerikai orvos nem tudja elképzelni, hogy a kormány szóljon bele a munkájába, a magyar orvos azt nem, hogy egy biztosító. Naívak persze ne legyünk: ha a magáncégek nálunk is belépnek az egészségpénztárakba, ők a mostaninál jobban meg fogják nézni, milyen kezelést vagy gyógyszert fizetnek ki nekünk, s lesznek hasonló esetek.

Moore akkor itt is forgathat. Találni fog síró embereket a kamerája elé. Ahogy talált volna öt éve, tíz éve és húsz éve is a magyar egészségügyben.