Csípős és fűszeres ételek – az Asztalfőn Béres Alexandra

A fegyelmezett étkezést már gyerekkorából hozza magával, amikor sebész édesapja állította össze a napi menüt. Béres Alexandra rajong a japán konyháért, szereti a csípős ételeket, és folyamatosan kísérletezik a konyhában. Vendégváró kedvencei a sültpaprika-krémleves és a kacsacurry, amiből mindig kér az asztaltársaság repetát.

Milyen ízekre emlékszik vissza gyerekkorából?

A szüleim kezdettől fogva odafigyeltek az étkezésemre. Hatéves koromtól ritmikus sportgimnasztikára jártam, tizenkét éves koromtól sokszor már a mérleg határozta meg, hogy van-e helyem a válogatottban. Ebben az időben édesapám – aki egyébként mozgásszervi sebész – állította össze az étrendemet. Például fehér lisztből készült kenyeret egyáltalán nem fogyasztottam. Azóta sem vagyok kenyérfogyasztó, ehelyett inkább alternatívákat találok. Azért persze amikor Olaszországban járunk – mivel helyi specialitás –, szívesen kóstolok egy-egy finom pizzaszeletet. Gyerekkoromban imádtam a spenótot, a lecsót, a leveseket, a tenger gyümölcseit, sőt akkor még a pacalt is jóízűen megettem. Karácsonykor általában halászlé és narancsos kacsa volt a menü. Az édességek, sütemények, torták viszont soha nem hoztak lázba.

Mikortól kezdett el főzni?

Tizennégy éves koromtól a hétköznapokra saját magam állítottam össze a menümet. Bevásároltam, elkészítettem a különféle ételeket. Alig múltam tizennyolc, amikor megismerkedtem a férjemmel. Együttélésünk óta rendszeresen főzök, eleinte külön mindkettőnknek, de aztán ő is elfogadta, megszerette az egészségesebb ételeket. Mostanában gyakran ismét kétfélét kell készítenem, mert bár mi nagyon szeretjük a csípős, fűszeres ételeket, Panna és Flóra kislányaimnak nem a kedvencei. Engem mindig is érdekeltek a főzés fortélyai. Szeretek kísérletezni, „elkalandozni” a fűszerek világában. Igazán kikapcsol.

Sokat tanultam Serényi Zsolttól és Kovács Lázártól a tévéműsorokban, amelyekben szerepeltem. Minden nőnek segítene a hétköznapjaiban, ha részt vehetne egy főzőtanfolyamon, mert akkor talán bátrabban nyúlna a konyhai alapanyagokhoz. Az egészségtudatos étkezés lehet igazán ízdús és változatos is.

Sikerek vagy kudarcok jöttek először a főzésben?

Eleinte értek kudarcok: egy alkalommal például, amikor spagettit főztem a vendégeknek, úgy gondoltam, belefér a tésztafőzési időbe, míg kiszaladok értük a HÉV-megállóhoz. Közben a víz felforrt, és a tészta teljesen szétfőtt. De előfordult olyan is, hogy túlságosan csípősre sikerült az étel, amit megpróbáltam később korrigálni, hát persze nem a legnagyobb sikerrel. Azóta azért rutinosabb lettem. Az egyik vendégváró kedvencem a sültpaprika-krémleves vagy a kacsacurry, amit többen már újra kértek tőlem.

A magyar konyha után mely országok gasztronómiája ragadta magával?

A Tahitin kóstolt ételek álltak legközelebb az ízlésvilágomhoz, itt ettem először szasimit, azaz nyers halat lime-mal lecsöpögtetve, desszertként pedig kókuszba mártott banánt. Brazíliában nyárson tálalták a húsokat; kaptunk egy kis táblát, ami emberi kezet formált, és az egyik oldala zöldre volt festve, a másik pirosra. Amíg a zöld oldalát mutattuk a pincérnek, folyamatosan hozta a finomabbnál finomabb húsokat nyárson, a piros kéz pedig azt jelentette, hogy jóllaktunk, nem kérünk többet. Egyébként a japán konyha szerelmese vagyok, imádom a szusit és a Szent Jakab-kagylót, ugyanakkor kedvelem a thai ételeket is.

Milyen élményei kötődnek a borhoz?

A szüleim nem ittak alkoholt, édesanyám is csak akkor fogyasztott egy pohárkával, ha vendégségben megkínálták. Az én boros élményeim a férjemhez kötődnek. Rendkívül sokat utaztunk a világban, hiszen a lányok érkezésére tizennégy évet vártunk, és ilyenkor mindig megkóstoltuk a helyi borokat. Valahogy hozzátartozott a hangulathoz. Manapság is egy kellemes este alkalmával szívesen megiszunk egy pohár bort, és az ételekbe is belefőzöm.

A konyhai megpróbáltatásokról már mesélt. Hogyan éli meg a küzdelmeket a hétköznapokban?

Néhány évvel ezelőtt a gyerekkori élményeimről beszélgettem édesapámmal, és ő elmondta, hogy számára nagyon érdekes volt a gyerekkoromban, hogy bármi is történt velem, a kudarcokat nem kudarcnak éltem meg. Való igaz, a kudarcok engem inkább tettrekészségre sarkallnak. A nehéz pillanatokat automatikusan törlöm az emlékezetemből, és megpróbálok tanulni belőlük. Most a legnehezebb és egyben legnagyobb kihívást a testedzés online térben történő változatos kialakítása jelenti. A mozgásos videóoldalam szakmai tartalmán dolgozom.

Jólesik, ha a gyakorlóim azt mondják, hogy jót tett nekik az edzés, vagy hitet adtam nekik ahhoz, hogy ne adják fel. Minden apróság örömet szerezhet. Egy kedves szó, egy mosoly, egy szép táj, vagy ha kisüt a nap, ha meghallok egy jó zenét, ha rám mosolyognak a gyerekeim, ha jót nevetünk a férjemmel.

A célok elérését az életünkben talán a futáshoz hasonlítanám. Ahhoz, hogy oda jussunk, ahová szeretnénk, mindig csak egyet kell lépni. Mindig csak egyet lépni és folyamatosan haladni. A futás nemcsak a fogyás vagy a keringés szempontjából hasznos, de rendezi a gondolatainkat is, és erőt ad ahhoz, hogy céljaink elérésében kitartóak legyünk.

Mi a következő lépés ebben a futásban?

Egy nagy álmom: szeretném letenni a PhD-t a Testnevelési Egyetemen. Néhány év szünet után nekilendültem újra. Ha ez sikerül, akkor biztosan lesz majd egy következő célkitűzésem, és mint mindig, akkor is minden erőmmel azon leszek, hogy az megvalósuljon: lépésről lépésre.