Magyar vörösborral a történelemben először történt ilyen

2021.08.10. 16:55
Július elején a Decanter World Wine Awards versenyen az egri St. Andrea szőlőbirtok és pincészet Nagy-Eged dűlő egri bikavér Grand Superior 2017-es bora bekerült a világ ötven legjobb bora közé. A magyar borászat története legnagyobb sikerének kovácsa apa és fia, idősb és ifjabb Lőrincz György, akiket felkerestünk Egerszalókon, a St. Andrea központjában, és természetesen felkapaszkodtunk a Nagy-Eged-hegyre, Magyarország legmagasabban fekvő szőlőtermő terroirjára.

Egerszalók központja olyan szép és rendezett, hogy az ember egy pillanatra azt hiszi, Svájcban jár. Van még időnk a megbeszélt randevúig, a takaros cukrászdában elnyalunk egy fagylaltot, majd visszamegyünk az alig kétezer lelket számláló község első házáig – az ugyanis a St. Andrea szőlőbirtok és pincészet központja a pincelabirintussal.

Lőrincz György fogad. Négygyermekes édesapa, ügyvezető és főborász. Még mielőtt szó kerülne a díjnyertes Grand Superior egri bikavérről, olimpiázunk kicsit. A családfő ugyanis Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitány gyerekkori barátja. De nem ez az egyetlen kapcsolódási pont a fiatalon szintén vízilabdázó borász és „Birge" között.

Megjelentettük az Egri Bikavér Magazint, és ebbe belekerült az összes jóra törekvő egri bortermelő, aki bikavérrel foglalkozik, és a 42 bortermelő között ott van a Bíró & Fia Pincészet, amelyben a Bíró Béla bácsi, a Fia pedig Attila, aki új-zélandi szövetségi kapitány korában szorgalmasan tanulmányozta a távoli szigetország borkultúráját, továbbá elvégezte a budafoki Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskolát, és aki a tradicionális értékeket képviselő, de már korszerű technológiával is ötvözött derék, megbízható borokkal rukkol ki. 

Lőrincz Györgynek három fia van, ketten vízilabdáznak, és ez már-már kötelező egy fiúgyermektől a hevesi pólósparadicsomban. De most nem a vízilabda miatt vagyunk Egerszalókon.

Nagyon fontos, hogy a bikavérünkkel versenyképesek legyünk a világon. Az egri bort is korszakos stílusban kell ma megfogalmazni, hogy össze lehessen kóstolni Burgundiával, Toscanával, Új-Zélanddal, Sonomával, a Napa Valley-vel, mindennel... Ma már nagyon magasak az elvárások. Roppant fontos az egyensúly, a gyümölcshangsúly, a termőhelyarány és persze az érleltség is. Olykor elfeledkezünk erről, nem látjuk, mert itt vagyunk egy kis faluban, a világ végén. 

Minden vagyok én, csak nem borszakértő, connoisseur, ahogyan a sznobok mondják – bár Budafokon lakom –, éppen ezért próbálom megérteni Lőrincz úr nagy átéléssel előadott mondandóját. Vissza is kérdezek. „A korszakos stílus a könnyedebb bort jelenti?”

Két dolog van. A fehérboroknál elképesztően vibráló, feszes, nagyon tiszta és izgalmas borok, kevesebb hordóval, moderáltabb alkohollal, a vöröseknél pedig ott van még a gyümölcsfontosság, a jó ihatóság, a gyümölcsösség, az elegancia. Hallottam egy megrendítő dolgot Hasznos László úrtól – aki nagyon ismeri a bordeaux-i borokat –, az egyik legnagyobbra azt a jelzőt használta, hogy légies. Én ezt úgy fordítottam le, hogy fennkölt örömmel, átlényegülve isszuk meg. Az a brutálkoncentráció a tanninból ma már nem kívánatos. Korszakunk divatos bora izgalmas, de nem nehéz. Nekünk, bortermelőknek ezt meg kell értenünk.

Lőrincz György – bocsánat, doktor Lőrincz György, merthogy a borászat doktora – gyakorlatot oktat Egerben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, ami azt is jelenti, hogy a fentebb elmondottakat tovább is adja a hallgatóknak. No de beszéljünk a londoni versenyről, amelyen a Nagy-Eged dűlő Grand Superiorja bekerült a világ ötven legjobb bora közé. Magától értetődően vakpróbával, amire Lőrincz György mosolyogva mondja, hogy még szerencse, 

máskülönben esélyünk sem lenne. Bátran kimondhatjuk, hogy a magyar borok lényegesen jobbak annál, mint amilyen a hírük a világban. Két dolgot érzek, ami fontos lehet. Az egyik általános: az országimázsban előbbre kellene lépnünk, ez persze sok pénzbe kerül. Másfelől meg kellene találni azokat az értékes, elhivatott embereket, akik lelkesíthetők a magyar bor képviseletére. Mert megfigyeltem, hogy szinte mindenki elmegy a könnyebb irányba. Mármint a külpiaci kereskedő partnereink. Inkább eladja a dél-afrikait vagy az új-zélandit, mert az olyan... érdekesebb. De amikor vakon kóstolnak borokat, a kóstolók megrendülnek a magyar boroktól. Voltam Belgiumban egy bemutatón, a Global Winery szervezésében, argentin, olasz, francia, új-zélandi, német, spanyol borok voltak ott, egyedüliként voltam magyar, megkóstolták a borunkat, addig nem volt baj, de amikor meglátták az árat a borlistán... Na, akkor lefagyott a mosoly az arcukról. Mert szerintük túl drága volt. És az ő fejükben az a képzet élt, hogy a magyar bornak nincs ára. Hiába vannak pazar villányi, szekszárdi, tokaji, somlói, egri boraink, azokat csak egy burgundi bor árának a töredékéért tudod eladni. És most nem is a burgundi csúcsborokról beszélek. Idő kell ahhoz, hogy megváltoztassuk a magyar borok imázsát. A külföldi borkedvelő el sem jut odáig, hogy megkóstolja a magyar bort. De ha megkóstolja, akkor viszont beleszeret. 

Ez az a pillanat, amikor előrukkolok a kedvenc rögeszmémmel, Barabási Albert-László világhírű hálózatkutató könyveivel, A képlettel, a Behálózva című munkával és a Rejtett mintázatokkal. Nem lehet, hogy a borászatban is ugyanaz a helyzet, mint a műkereskedelemben? Hogy egy festmény értékét, árát nem a szépsége határozza meg, hanem az, hogy kiállítják-e a világ nagy galériái? 

Dehogynem! Ha odakerülsz valamelyik neves angol vagy belga borkereskedőhöz, mondjuk ahhoz, amelyik az angol királyi háznak szállít, akkor nyert ügyed van. De ez sajnos esélytelen. 

No de itt van a bikavér, ez az emblematikus egri vörösbor. Ami... mennyi idős is?

Nem olyan régi, a házasított vörösborról a XIX. század végétől vannak róla feljegyzések. A bikavérről régen azt tartották Egerben, hogy a pince legjobb bora. Sajnos az ötvenes évektől kezdve a KGST-ben sajátos márkát csináltak belőle, a baráti országokba kellett magyar bort szállítani, és a magyar vörösbor az egri bikavér lett. És mivel sok baráti ország volt, sok bikavérre volt szükség, és ez óhatatlanul hatással volt a minőségre. Az egri borok, így a bikavér is alapvetően különböznek a melegebb termőhelyek vörösboraitól, például a villányitól. Eger fontos adottsága a hűvös klíma és a vulkáni talaj, és nagyon sok itt a szőlőfajta. Napjainkban 64-et tartanak nyilván az egri hegyközségi tanácsban. Ebből 42 fehér.

Az én laikus fejem azt gondolná, hogy fordított az arány, sokkal több a vörös. De nem. 

Ez tényleg megrendítő. Ezért is fontos a fehérbor. Ismétlem: hűvös klíma, vulkáni talaj. Egerben az átlagos évi hőmérséklet körülbelül 10,5 Celsius-fok, Villányban 11,5, Ausztráliában egyes helyeken 19. A napsütéses órák száma 1990 mifelénk, Villányban több mint 2100, szinte már mediterrán érték. Egy Villányban termelt kékfrankos egészen más, mint amit Egerben termelnek. A klíma kétségtelenül változik, ez Egernek egyelőre használ: hosszabb a tenyészidő. Máskor kell szüretelni és más érettségi szintre kell eljutnia a szőlőnek ahhoz, hogy a boraink finomak legyenek. Tapasztalataink szerint 14-15-ös alkoholszint elérése lehet a cél, még akkor is, ha néhány „szakértő” kritikával illet emiatt. Később is szüretelünk, mint Villányban, jó két-három héttel: normál esetben november elején, de manapság már nincs normál eset. 

Idősb Lőrincz György annak idején még a KGST-érában tanulta a szakmát, és akkor külön volt a szőlészet és a borászat. Teljesen érthetetlenül. Több évtizednek el kellett telnie a rendszerváltás után, hogy belássák, a két szakterületet együtt célszerű oktatni. Ifjabb Lőrincz Györgyék évfolyama volt az első, amelyiken már összevonták a szőlészetet és a borászatot. Teljesen logikusan. Lőrincz doktor szerint 

az a négy-öt évtized, amit a létező szocializmusban töltöttünk, akkora csapást mért a magyar szőlészetre-borászatra, hogy legalább kétszer annyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy helyreálljon az ágazatunk. Manapság, harminc évvel később is érzem az onnan eredeztethető berögzöttségeket. Generációknak kell lecserélődniük, mire a mentalitás megváltozik. Azért is nehéz a piacépítés, mert pont ezt a részét hanyagoltuk el, nem tudatosult bennünk a kapitalista szemlélet, miszerint a piacba be kell fektetnünk és építenünk kell. Még mindig csak ott tartunk, hogy termeljünk finom bort. De azt el is kell adni. Az osztrák bor például előrébb tart a magyarnál, pedig a mi adottságaink vitathatatlanul jobbak. 

Miközben a magyar bormarketing hiányosságain kesergünk, magas, sármos fiatalember telepszik mellénk. Ő III. Lőrincz György, a családfő legidősebb fia, aki megszólalásig hasonlít Nagy Lászlóra, a kézilabdázóra. És hogy miért a római hármas? Mert Lőrincz doktor édesapját is Györgynek hívták. A Györgyök mosolyognak.

Egyszer bevált, minek variáljunk? Így már dinasztia lesz ebből... Bár nem tudom, Gyuri fiamnak kisfia lesz-e, és azt is Györgynek fogják-e hívni... Én ’91-ben fejeztem be az egyetemet, azért mentem a Kertészeti Egyetemre, hogy közben tudjak vízilabdázni. Kezdetben az OSC-ben játszottam, negyedikben már az Egerben, és közben az Újpestben edzettem. Valahogy ezt az egyetemet választottam. Tulajdonképpen mindegy volt nekem, csak vegyenek fel valahová. Szerettem azt a világot... Biológia, kémia volt a felvételi, az jól ment. Mivel világbajnok akartam lenni, ezért nem ittam bort. Aztán nem lettem világbajnok...

Ha már a világbajnoki címnél tartunk... Megemlítem idősb Györgynek, hogy azt olvastam, nagyon meglepte a sikere, hogy bekerült a világ ötven legjobb bora közé a Nagy-Eged dűlő Grand Superior 2017-es egri bikavér.

Hogyan is gondoltam volna ilyesmire? Isten kegyelméből, úgy látszik, minden lehetséges. Nem találok szavakat! Annyira örültem, hogy végre történt valami, ami visszaigazolja a rengeteg munkát. Korábban megpróbáltuk elküldeni a borainkat komoly, nyugati szakértőkhöz, szóba sem álltak velünk. Pedig csak azt akartuk megtudni, hol a hiba, mit kell kijavítanunk. Arról álmodoztunk, hátha egyszer bekerülünk egy komoly szaklapba, a Wine Spectatorba vagy a Decanterbe, de még nem sikerült. Persze tudjuk, hogy ehhez sokkal nagyobb teljesítményeket kell elérni, amihez hasznos, ha van pár generációs tapasztalata a birtoknak. Szóval egy olyan sikerről, mint amikor 2001-ben Gál Tibor Ornellaia Super Toscan cuveéjét a Wine Spectator százas listáján a legjobbnak találták, mi csak álmodoztunk. És akkor – ez tényleg így történt – odaadtuk a kereskedőnek, az angol képviselőnknek a bort, kérte, hogy nevezzünk, egy kartonnal kellett kiküldeni, ő benevezte, mi meg elfelejtettük. Telt-múlt az idő. Aztán július 7-én megérkezett az örömhír. 

Hogyan történt pontosan? Végtére is egy ilyen történelmi pillanatot meg kell örökíteni.

Pont a mezőgazdasági idénymunkásokat jelentettem be hajnalban a számítógépen, amikor felhívott Csutorás Ferike, aki egy komoly, patinás egri bortermelő dinasztiának a jelenkori képviselője. Ő tudta, hogy július 7-én meg kell jelennie az eredménylistának, figyelte is. És 5 óra 59 perckor megcsörrent a telefonom. Kicsit gyámoltalanul vettem fel, és kérdeztem, ugyan mi a helyzet ilyen korán. Csutorás hangja elcsuklott: „Gratulálok!” De mihez? Hát ott vagytok a világ ötven legjobb bora között! Hittem is, nem is, de aztán rámentem a honlapra, és láttam, hogy 97 pontot kaptunk a lehetséges százból. Ilyen még életünkben nem történt velünk. Nem láttam a borunk mellett semmit, semmilyen aranyérmet, csak ennyit, hogy BS. Na, az mi a szösz? Aztán kiderült, a Best in Show rövidítése. Amikor megértettem, elállt a lélegzetem.  97 és 100 pont között már nem aranyérmet adnak, hanem platinát. Ezeket a 97 pont fölötti borokat még egyszer összekóstolják, így kerültünk be az első ötvenbe. Egyébként a kereskedőink már tudták. Herczeg Gábor, a kereskedőnk meg akart lepni, délelőtt tízkor beállított a díjjal – úgy tudta, tíz óráig embargós a hír.

Doktor Lőrincz György még mindig megrendülten meséli a történteket, látom rajta, hogy hetek alatt sem tudta feldolgozni az örömhírt. Fia – a St. Andrea szőlészeti vezetője – át is veszi tőle a szót. 

Ez a világ legjelentősebb borászati elismerése. Ötvenhat ország 18 094 borából az ötven kiválasztott közé kerülni… megrendítő. Magyar vörösborral a történelemben először történt meg ilyen. Ebben az a különleges, hogy nem valamelyik világfajta vagy egy bordeaux-i cuveé kapta ezt az elismerést, hanem egy olyan bor, ami hungarikum. A mi egri bikavérünknek a legfontosabb összetevője a kékfrankos, aztán merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon. Ez a négy szőlőfajta. 

Doktor Lőrincz  azért megemlíti, hogy ezt a földöntúli eredményt igyekeznek kezelni, tudják, hogy nincsenek a világ tetején, hiszen a világ ikonikus borászatai  nem járnak versenyekre. Hogy miért nem? Mert kockázatos lehet...

Még egy darabig beszélgetünk a borversenyekről, említést teszek házigazdáimnak a Haraszthy Ágostonról szóló könyvünkről, amelyet S. Tóth János kollégámmal és barátommal írtunk a szőlészet és borászat kaliforniai magyar meghonosítójáról, majd felkerekedünk, és ifjabb Lőrincz György terepjáróján elindulunk a Nagy-Eged-hegy felé. 

Összesen 45 hektáron gazdálkodnak, négy település – Eger, Egerszalók, Egerszólát és Demjén – határában. Kilenc dűlőn termesztenek szőlőt: a Magyalos-dűlőn, a Pap-Tag-dűlőn, a Ferenc-hegy-dűlőn, a Kovászó-dűlőn, a Hangács-dűlőn, a Boldogságos-dűlőn, a Kis-Eged-dűlőn, a Nagy-Eged-hegy-dűlőn és a Nagy-Eged-dűlőn. Most éppen a Nagy-Eged-hegyre tartunk, amely Eger emblematikus dűlője. Itt három dűlő van, amelyek pár száz méteren belül különböző karakterű borokat adnak.

A NAGY-EGED-HEGGYEL KAPCSOLATBAN LŐRINCZ GYÖRGY HOLLYWOODOSAN ÚGY FOGALMAZ, HOGY EGY DŰLŐ MIND FELETT.

És ezt tessék szó szerint érteni, mert Közép-Kelet-Európa legmagasabban fekvő pontja, ahol még szőlőt termesztenek: 501 méter magasan van az utolsó szőlőtőke. Déli kitettségű, helyenként 30 fokos lejtő, ahol majdnem merőlegesen esnek be a napsugarak, már-már mediterrán vidék a hűvös klímájú környezetben. Ráadásul Eger és környéke nagyrészt vulkanikus talaj, riolittufa, és ennek a borvidéknek a szívében van egy tengeri üledékes mészkőhegy. Nagyon régen nyilván a Pannon-tenger hullámzott itt.

Ez azért csodálatos, mert a világ nagyra értékelt borainak többsége meszes talajon termő szőlőből készül. Burgundiára, Champagne-ra is jellemző a meszesség. És Egernek van egy ilyen hegye, ez a Nagy-Eged-hegy. Minden borász olyan termőhelyről álmodik, ahol egyszer megszülethet a világ legjobb bora. Hogy ez a terület miként került a művelésünkbe? Hát, ez volt az Isten akarata... Egyébként Gál Tibor kezdett itt újra szőlőt telepíteni. Tragikus elvesztése után kedves felesége hívta fel apukámat, hogy érdekli-e. Érdekelte, és társainknak, Attilának és Andrásnak köszönhetően sikerült megvásárolnunk ezt a rendkívüli adottságú területet.

Egyre feljebb haladunk a nehezen járható földúton, jobbra-balra munkások dolgoznak. Nagyon kell vigyázni, ha már érik a szőlő, mert az őzek és a vaddisznók előszeretettel dézsmálják a finom gyümölcsöt. Aztán elérjük a csúcsot, az 501 méter magasan tenyésző tőkéket. Letekintünk a völgybe – előttünk a fél világ... Ifjabb Lőrincz György mondja is, hogy

szép, tiszta időben a Tiszáig is ellátni. Meggyőződésem, hogy ennél szebb kilátás nincs a világon. Ezért is emeltük itt a fejünk felett ezt a Mária-szobrot.

Talapzatán a felirat:

„NEKED AJÁNLJUK, ISTENSZÜLŐ, MINDEN MUNKÁNKAT.”

Lőrinczék gyakorló görögkatolikusok, nem véletlen, hogy minden sikerüket és eredményüket a Teremtőnek ajánlják. 

Nagyszerű dolog, hogy itt, Egerben és környékén összetartanak a bortermelők. Édesapukám is sokat tesz ezért, ő az Egri Borút Egyesület elnöke, egy mederbe próbálja terelni a gondolatokat. Meg kell fogalmazni, hogy mit is értünk egri bor alatt, és aztán azt világgá kürtölni. A feladat egyértelműen az egri csillag és az egri bikavér megfogalmazása. Az első fehér, a második vörös. A St. Andrea birtokon ez a két bor alkotja a szortimentet.

Aztán belebonyolódunk az idei termés értékelésébe. 

Ha elcsípnénk egy szép vénasszonyok nyarát, akkor kiemelkedő minőségű termésre számíthatnánk. Szinte napra pontosan el kell találni a szüret időpontját, az sem jó, ha picit éretlen a szőlőszem, de az sem, ha túlérett. Szinte patikamérlegen kell eltalálni ezeket a paramétereket, mert akkor tudja a legszebb arcát mutatni a termőhely. Tizenhét szőlőfajtánk van, ez nyilván sok, de ezek közül nem egyet már örököltünk.

Mire idáig jutunk, szakad rólunk a veríték, tombol a nyári kánikula. Felnyúlok a fejem fölé, a vadszilvafa ágai közé, mézédes a kék gyümölcs, a szomszédos bokron pedig már lassacskán érik a füge is, ez az amúgy mediterrán gyümölcs. Vendéglátónk széttárja karjait:

Hát erről szól a globális felmelegedés. 

Itt az ideje, hogy visszatérjünk a St. Andrea központjába, jólesik a kezdődő barangolás a 13 fok hőmérsékletű pincelabirintusban. A házigazda meleg bekecset ad ránk, és belépünk a pincébe.

Az 500 literes hordó a legáltalánosabb, de itt mellette van egy 2000, majd egy 2500 literes is. Ott hátul. Vannak kisebb, burgundi típusú hordóink is, ez azért fontos, mert szeretnénk fajtákhoz igazítani a hordóinkat. Nem véletlen, hogy Burgundiában a legjobb chardonnay és pinot noir borokat kis hordókban érlelik. 

Még egy darabig maradunk, vérbeli szakértőkké válunk – azért ez enyhe túlzás –, itt az ideje a búcsúnak. Bekapunk még egy könnyű ebédet, közben megérkezik idősb Lőrincz úr hitvese, Andrea asszony, a gazdaság névadója, egyszersmind marketingigazgatója. A négy gyerek közül az egyetlen lány, Anna rendezvényszervező. Együtt a család, örül az ember lelke, ha végignéz rajtuk.

 d