Olykor a vágódeszka is megremeg a kés alatt

Ha egész estés hollywoodi filmet forgatnának a Bocuse d’Or versenyről, ahogyan a hozzá izgalomban és technológiai kifinomultságban nagyon hasonló Formula–1-ről már többször is megtették, a drámai pillanatokban alighanem

• a csöndet átütő hangos szívdobogás fokozná a feszültséget,
• majd ez az effekt átkúszna a konyhai eszközök zörgésébe,
• a fazékból feltörő rotyogásba,
• végül a tomboló, éljenző, szurkoló tömeg ovációjába.

Mindez nem is lenne művészi túlzás, ahogyan azt a Bocuse d’Or küzdelmeit megjárt versenyzők, szervezők és drukkerek elmeséléséből megtudhatjuk. A francia városban idén is ott van a magyar csapat, így az Index is a helyszínen van. Az elutazás előtt végigkísértük a próbafőzéseket, élőben tudósítunk a világbajnokságról, de itthon is vannak barátaink, akik tisztában vannak azzal, hogy mi vár a magyarokra odakint, hiszen ők már korábban élesben élték át az izgalmakat.  

Most azok szólalnak meg, akiknél jobban tényleg csak az idei versenyezők tudják, milyen is a Bocuse d’Or lyoni döntőjének hangulata.

Molnár Gábor, korábbi versenyző

A Bocuse d’Or belülről egyszerűen frenetikus, egyedi és teljesen magával ragadó esemény. Szurkolóként is hihetetlen lehet a lelátóról biztatni a versenyzőket. Nekem versenyzőként volt részem átélni. Olyan, akár a nagy futballstadionok hangulata. A verseny ideje alatt ebből nem sokat érzékeltem, hiszen munka közben csak a feladatra koncentrálunk, és megpróbálunk minden külső tényezőt kizárni. Tudat alatt azonban tisztában vagyunk azzal, sokan csakis miattunk utaztak ki Lyonba, így érezzük biztatásukat és szeretetüket. Ha jól emlékszem, a sertéscomb volt a téma, amikor verseny közben annyira jól mentek a dolgok, hogy volt időm és energiám kiintegetni a lelkes magyar szurkolótábornak. A magyar zászlót vinni és az országot képviselni egy ilyen jeles eseményen lelkileg nagyon felemelő. Hálás vagyok azért, hogy átélhettem.

Pohner Ádám, korábbi versenyző

Igazán szerencsés vagyok, kétszer is jártam a Bocuse d’Oron. Először még fiatalon, commisként, kuktaként. Iszonyúan izgultam, néha még a kés is remegett a kezemben, de ez nem befolyásolhatott, a feladatra kellett összpontosítanom. A versenybokszon kívül ilyenkor semmi más nem létezik. Emlékszem, huszonegy évesen külön sportpszichológus készített fel, hogy ne izguljam túl magam, viszont négy évvel később, már versenyzőként, sokkal magabiztosabban álltam a vágódeszkák fölött. A hangulat páratlan, de verseny közben nem érzékelsz belőle semmit a koncentráció miatt. Belül azonban tudjuk, hogy a helyszínen több százan, otthon pedig több ezren szurkolnak, és ez erőt ad. Ám ha verseny közben kipillantok a bokszból, mindezt csak úgy látom, mint egy felgyorsított némafilmet.

Csapody Balázs, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja

A Bocuse d’Or egy olyan magas szintű szakácsverseny, ami összehozza a csúcsgasztronómiát azzal a közönséggel, amelyik nyitott az igazi minőségre, de nemcsak ott helyben, hanem hosszú távon is. A lelátói hangulat káprázatos. Fantasztikus érzés az étterembe járó vendégekkel együtt szurkolni a magyar versenyzőknek, képviselni hazánkat a tribünön is. Igazi barátságok születnek, hatalmas beszélgetések főzésekről, éttermi élményekről. A Bocuse a szakma ünnepe.

Fekete Antonio, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia fotósa

A Bocuse d’Or alapvetően a gasztronómia egy nagyon intenzív, francia alapokon nyugvó szakácsversenye. Könnyen a rabjává válik az ember. Szakmailag azért, mert innovatív: mindig változik a kiírás, ennek következtében nagyon kreatívnak kell lenni, új dolgokat kell kitalálni, idomulni kell az adott kihíváshoz. Az ellenség az idő, a versenyt általában 5,5 óra alatt kell teljesíteni. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha a versenyző fizikailag, mentálisan és szakmailag felkészült. A mentális felkészülésben óriási különbségek vannak a szakácsok között. A hangulat összefoglalva: a legnemesebb értelemben vett show. Minden adott ahhoz, hogy a kedvenc szakácsunknak szurkoljunk, találkozzunk híres séfekkel (a zsűri tagjai és segítőik a világ legjobb szakácsai). Óriási élmény olyanokkal kezet rázni, akikkel egyébként csak könyvekben, a híradásokban találkozunk. Látni, érezni a konyhában lévő harcot, feszültséget. A versenyzők hosszú hónapokig készültek minden mozzanatra, ami törékeny, hiszen a verseny pillanatok alatt, egyetlen rossz döntés hatására véget érhet. Ezt igazán megérteni csak az tudja, aki veszi a fáradságot, és végignézi a versenyt. A Bocuse d’Or ugyanolyan komplex, mint a Formula–1. Ajánlom mindenkinek az élő közvetítést!

E sorok szerzője a magyar csapat korábbi fotósaként többször végigélte mindazt, amiről a megkérdezettek is vallottak. A verseny szervezése tényleg a Formula–1-hez vagy a nagy párizsi és milánói divatbemutatókhoz hasonlít. A fotóriporterek vállt vállnak vetve küzdenek, hogy a legjobb pozícióból fotózhassák, filmezhessék a versenyzőket, miközben egy-egy celebritás megjelenését sem mulaszthatják el a lelátók irányából. A verseny alatt az egész város éttermi és bárszcénája a Bocuse d’Or lázában ég, lépten-nyomon a világ gasztronómiai életének hírességeibe botlunk. Akit ez a világ egy kicsit is vonz, mindenképp látogasson el Lyonba a Bocuse d’Or versenyére – vagy 2022-ben Budapestre, merthogy akkor a magyar fővárosban rendezik az európai döntőt.

Az Index Lyonból, a helyszínről percről percre közvetíti a világbajnokságot. Szurkoljon velünk a magyar csapatnak!