Akár hisszük, akár nem, Amerikában is ismerik a pacalt

Kezdjük ott, de mindjárt azzal, hogy amikor ezeket a sorokat írjunk, sokan bizonyára összehúzzák a szemöldöküket, de nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Párizsban, Madridban vagy éppen a cseheknél is, és akkor a Balkánról még nem beszéltünk... Hiszen ha két szó nem nagyon illik össze, legalábbis első hallásra, akkor az 

• az amerikai
• és a pacal.

Ennek okát elsősorban a pacal mint alapanyag felhasználásában kell keresni – és most függetlenül attól, hogy a pacalt szereti-e valaki vagy utálja, az átmenet, ugye, ritka –, Európa számos népének szakácsai ugyanis a bendőt nagy élvezettel főzik pörköltnek, levesnek, forgatják morzsába, töltik vastagbélbe, készítik fehér avas szalonnával.

Erre Pierre mivel áll elő? Azzal, hogy 1949-ben négy magyar Miamiban töltötte a szilvesztert. Kérdezni sem kell, az egyik magyar vajon ki lehetett... Ha Pierre, akkor persze Jávor Pál. 

No, de hogy jön ide a pacal? Ehhez muszáj meghallgatni a podcastot.

A történetben szóba kerül az Észak-Amerikát átszelő híres 66-os út és számos amerikai város. Utaztak a magyarok, mentek előre, mindig csak előre, nem hátra. Jávor Pál szinte az egész utat végigitta, de ez nem zavart senkit, mert a szabadság útján a lélek sokkal szabadabb annál, hogy bármiféle alkohol megbillenthesse az egyensúlyát.

Megálltak néhány városban, vásárolgattak, sétálgattak, nézelődtek, dohányoztak – és ettek. Mert azt is kell. Nem csak inni és utazni.

Az egyik ilyen településen, a neve Amarillo, ismerték a pacalt. Valószínűleg máshol is, hiszen Amerikába egykor lényegében áttelepült fél Európa. És ha valaki költözik,

Másrészt az azért nem nagy csoda, hogy a pacal arrafelé nem ismeretlen, hiszen a texasi városban jelentős mértékű a szarvasmarha-állomány, így az állatok feldolgozásánál terítékre kerül a marha belsősége, köztük a bendő is.

No, így történt, hogy Amarillóban Jávor Pál kikenekedett, és még az sem zavarta, hogy a pacal arrafelé inkább paradicsomos szószos étel, és a menta sem idegenkedik tőle. Mert attól, hogy valami már egy másik kultúra, másféle gasztronómia része – attól még lehet ízletes.

Ha valaki lemaradt volna az előző heti műsorról, amelyben Pierre arról mesél, hogy Jávor Pál New Yorkban találkozott Jack Kerouac íróval, és a történetet meglöttyintette némi tequilával is, az kattintson ide.

Pierre gasztroesztéta.

Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.